SONLINE

Valóban, a hivatalos adatok szerint majdnem száz épületet húztak fel abban az évben a megyeszékhelyen, és kívülük is nem egy maradt befejezetlen. (Bár amit addig nem fejeztek be, azt egyelőre nem is folytatták, mivel csak 1905. április 6-án ért véget az elhúzódó kaposvári kőművessztrájk…)

A cikk a hirdetés után folytatódik

Nos, az épület, amelyről mai igaz mesénk szól, Betnár Nándor kaposvári vállalkozó háza az általunk már meglátogatott Kontrássy utcában. (Építtetője 1905-ben egyik megalapítója volt az első kaposvári vasöntödének, amely a Vár utcában épült fel.) A Kontrássy utcai ház a város legszebb szecessziós épületei közé tartozik. De valójában mit is jelent a szecesszió az építészetben?

A szecesszió a századforduló jellegzetes művészeti irányzata, stílusként azonban nehezen értelmezhető korszak. A szó maga latin eredetű, kivonulást jelent, azaz elszakadást mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt. Az építészetben ez nem volt más, mint elhatárolódás a hazugnak tartott historizmustól, a neoromán, neoreneszánsz, neobarokk, neogótikus irányzatoktól és a kevert stílusú eklektikától.

A történelmi stílusok utánzásából a modern építészetbe való átmenet a történelmi formák tagadásával kezdődött. Az építészek az addig használt formatárak helyett a természethez és a nép autentikus művészetéhez fordultak. Elvetették a szerkezetileg többé nem indokolt történelmi oszloprendeket, a boltozatokat. E feleslegessé vált, idejétmúlt szerkezeteket és formákat az üveg, a kerámia, a vas, a vasbeton tulajdonságainak megfelelő formákkal váltották fel – gondoljunk bele, az ipari forradalomban született generáció felnőttkorát éljük! A szecesszió rövid életű felszabadult építészetének hátterében komoly erők és célok munkáltak: az ember megváltozott igényeinek megfelelő, újfajta építészet megteremtése.

A századelő Kaposvárán rövid idő alatt az új stílus szellemében fogant házak sora épült fel, ami azt bizonyítja, hogy ezekben az években látványosan megváltozott az itt élők gondolkodásmódja. Hangját hallatta – és meghallgattatott – a minden emberre mint önálló személyiségre tekintő újfajta szemlélet. Ennek az „önmegvalósításnak” egyfajta városképi lenyomata a szecesszió.

Az új stílus díszítőművészete a Betnár-féle Kontrássy utcai – jelenleg műemléki védelmet élvező – lakóépületnél nyilvánul meg a legkifejezőbben. A házat Himler Dezső budapesti építészmérnök tervezte, aki több tekintélyes épület megalkotásában vett részt Kaposváron, egyebek közt ő tervezte 1909-ben a Korona (a mai Ady Endre) és a Berzsenyi utca sarkán álló szecessziós Vidor-palotát. De még sok iparos, sőt művész kellett hozzá, hogy a Kontrássy utca 4. szám alatti ház ilyen szemrevaló példájává válhasson az első világháború előtti megyeszékhely városépítészetének.

A zárt sorú beépítésben álló egykori bérpalota vitathatatlanul legszebb dísze a két szélső rizalit emeleti ablaka körüli homlokzatplasztika, mely Ádám és Éva paradicsomi jelenetét fogalmazza gipszöntvénybe. Az egymás felé hajló férfi- és nőalakot levél- és gyümölcsfüzér keretezi. A város konzervatív ízlésű polgárainak körében nagy felháborodást keltett a hiányos öltözetű őseinket ábrázoló dombormű – a ház ráadásul nem is volt messze a zárdától! A sajtó is gyakran tollára tűzte a hallatlan skandalumot. S hogy mennyit változik a közízlés az évtizedek során: manapság részben e „szemérmetlen” stukkókép miatt tartják olyan szépnek ezt a házat, amely közismert nevét (Ádám–Éva ház) is róla kapta.

E két monumentális plasztika azonban ne engedje elterelni a figyelmünket a többi, a bibliai jelenet mellett talán kevésbé meghökkentő, ám színvonalas ornamentikáról! Legszembetűnőbbek a pártázatot díszítő fejek és a főbejárat feletti íves oromzat dátummezőjén elhelyezett halálfejek. Ezeket leszámítva az épületen csak növényi ornamentika jelenik meg; a nyalászárók körül plasztikus épületszobrászati részletként, az erkélyek szélén pedig stilizált formában, műlakatosremekként. A burjánzó növényzet a tavaszra és az újjászületésre, míg a halálfejek az elmúlásra emlékeztetnek. Így nemcsak a díszítések festőisége, hanem szimbólumrendszere és mondanivalója miatt is tipikus szecessziós alkotásnak nevezhetjük az épületet.

A homlokzati díszítés és a sok vitát kiváltó dombormű két egykori iskolatárs: a kaposvári születésű Borovitz Imre és a veszprémi származású Csikász Imre közös alkotása. A szoborcsoport női alakját Csikász, a férfit Borovitz mintázta meg. Lévai József György helytörténésztől tudjuk, hogy a két művész versenyre kelt: vajon melyikük tudja a saját szobrát előbb elkészíteni? A nyertes Csikász, aki tizenkét óra alatt végzett a nőalakkal, huszonöt üveg sör boldog tulajdonosa lett.

Az alkotók megérdemlik, hogy néhány szót még szóljunk róluk. Az 1883-ban született Borovitz Imre a budapesti iparművészeti szakiskolában szerzett szobrász- és kőfaragómester-képesítést. Az 1905-ben Kaposváron rendezett és országos visszhangot kiváltó iparművészeti kiállításon is elismerésben részesült szobrászati alkotásaiért. Édesapja elhunyta után átvette a kaposvári cement- és agyagárugyár vezetését, s az évek során több építőipari találmányt is szabadalmaztatott. Egyebek mellett sírköveket, kriptákat készített, vasbeton kerítéselemek gyártásával foglalkozott. Kaposváron és környékén sok nála készült szecessziós kerítéselem található. 1944-ben Auschwitzba deportálták…

Az 1884-ben született Csikász Imrének igen nagy jövőt jósolt a szakma – sajnos alig harminc évet engedélyezett neki a tüdőbaj. A tehetséges szobrász az iparművészeti főiskolát Borovitz Imrével együtt végezte el, majd néhány évig Imre apja: Borovitz Manó kőfaragó és épületszobrász alkalmazottjaként dolgozott Kaposváron. (A nevezetes Kontrássy utcai dombormű is ekkor készült.) Később a müncheni képzőművészeti akadémián, Brüsszelben és Rómában tanult, Veszprémben és Zircen ma is utca viseli a nevét. Művészetét egyesek Rodinéhoz hasonlítják.
Még egy művész-iparosról szeretnénk említést tenni az Ádám–Éva ház kapcsán: a lakatosmunkákat készítő Rózsa Ignácról. Az utcáról is látható erkélykorlátok, valamint a sétálók elől elzárt lépcsőkorlát virág- és levélfüzérei az ő alkotásai. Segédéveinek egy részét az Országház műlakatosmunkáin is dolgozó, Európa-szerte ismert Jungfer Gyulánál töltötte Rózsa.

Szabó Tamás ipartörténész szerint kezdetben tanonctársai és a helybéli mesterek sem gondolták, hogy a segédvizsga letétele után a nehéz fizikai munkát igénylő lakatosszakmában marad, ugyanis vékony testalkatú volt, és kissé púpos… Rózsa Ignác, akit a 20. század elején már Kaposvár első számú lakatosmesterének tartottak, 1926 nyarán halt meg autóbalesetben.

A fennkölt gondolkodású, jó hírükre kényes és gyermekeik erkölcseire oly nagyon vigyázó kaposváriak tehát megbotránkoztak a pucér alakokat formázó Kontrássy utcai dombormű láttán. Pedig felháborodásukat mérsékelhette, de legalábbis más mederbe terelhette volna a kemény igazság: egy nem is távoli házban nem sokkal később közismert találkahely nyílt. Jó szokásunkhoz híven minket sem lehet távol tartani onnan. De ez már a jövő hétre tartozik.

Az épületet helyesen ismerték fel:
-----------------------------------------------------------------
Szukics Ildikó, Verseghy Szabolcs, Csapó Tamásné, Zsoldosné Gerse Mária, Forrai Márta, Siomn Kornélia, Tóthné T. Klára, Fenyvesi Istvánné, Szigeti László, Kószó Aranka, Soós Béla Zoltán.
Köszönjük a megfejtéseket!
--------------------------------------------------------