SMIK után KIK és KMT - jönnek a tankerületekbe tagolt iskolák

2012. augusztus 4. 08:03 Balassa Tamás
Egy éven belül a harmadik gazdához, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KIK) kerülnek a volt megyei önkormányzati közoktatási intézmények – s velük váltanak a településiek is – szeptembertől. Januártól megjelenik az életükben egy negyedik szereplő is, ezt Somogyban Kaposvári Megyeközponti Tankerületnek fogják hívni, a névadó kultuszminiszter struktúrájára emlékeztetve. Lesznek járási tankerületi hivatalok is, megegyezően az országban felálló 175 járás, közte a nyolc somogyi területi illetékességével.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

A közoktatás változásáról március-április óta lehet hallani, a korábbi teljes államosítás helyett azonban csak a szakmai irányítást és finanszírozást veszi át az állam, bele értve a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők bérének, járulékainak biztosítását, és a taneszköz-ellátást és tanfelügyeletet, míg a tulajdon és a fenntartás helyi felelősség és költség marad.

A cikk a hirdetés után folytatódik


A megyei önkormányzatok konszolidációs törvénye január elején adta át a volt megyei intézményeket az intézményfenntartó központoknak. Somogyban a mintegy ezer álláshellyel szűkítő, iskolákat összevonó megyei reorganizációk után tizenöt intézményről, és benne 2100 alkalmazottról beszélhetünk. Szeptembertől a közoktatási feladatokat ellátó dolgozók az intézmények átvételével együtt átkerülnek a KIK állományába, közölte pénteken kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya. A fenntartói feladatot január 1-től a Kaposvári Megyeközponti Tankerület (KMT) és a járási tankerületek látják el.

A megyeközpontiak a szakképző iskolák, a kollégiumok, a pedagógiai szakszolgálati ellátókért lesznek felelősek. A hivatalok a MIK-ek státuszaiból és tárgyi erőforrásaiból, valamint az önkormányzati szakemberek átvételével jönnek létre, így működésük nem jár többletkiadással. A KIK elnökéről, és a tankerületek igazgatóiról várhatóan ősszel pályázattal döntenek.

A jogszabály átszervezi a változó súlyú (a közgyűjtemények is önkormányzatokhoz kerülnek) megyei intézményfenntartó központokat is. Bátori Zsolt somogyi központvezető kérdésünkre úgy válaszolt: a kormányrendeletben még nem szabályozott kérdések megválaszolása, és az érintett dolgozók, intézményvezetők tájékoztatása után állnak a nyilvánosság elé. A somogyi intézményhálózatban nagyon várják a fejleményeket, hiszen mélyreható változások előtt áll a rendszer. Melyről azt tudni, az állam „az egységes és átjárható rendszer kialakítása érdekében” veszi át a feladatokat. A fenntartóként megmaradó, de eltérő pénzügyi tehetségű önkormányzatokkal, mondják somogyi szakértők, ugyanez az egységes színvonal kérdőjeleződhet meg.

Egy ekkora, személyi változásokkal is járó átszervezés a dolgozókat is közvetlenül érintheti, így ha az intézményhálózatban álláshely-átcsoportosítás történik, amint erről is szólnak híreink, azok elindítják a találgatásokat. A válaszok rövidesen itt is megérkeznek.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 
 
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Iratkozzon fel!

Iratkozzon fel a BAMA hírlevelére!

Biztonsági kód

HIRDETÉS

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
SMIK után KIK és KMT - jönnek a tankerületekbe tagolt iskolák

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 2 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK
időrend: növekvő | csökkenő
  • 2. KiRaKaT 2012. augusztus 5. 07:37

    Hogy verte a nyálát orbán a takarékos államról! Mára tripla minisztériumi államapparátus, dupla fizetéssel. Mára már a közmunkások is csak kubatov által igazolt fidesz pártagkönyvvel kapálhatnak, a többi nyócmillió az nincs is!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    SMIK után KIK és KMT - jönnek a tankerületekbe tagolt iskolák


    Hogy verte a nyálát orbán a takarékos államról! Mára tripla minisztériumi államapparátus, dupla fizetéssel. Mára már a közmunkások is csak kubatov által igazolt fidesz pártagkönyvvel kapálhatnak, a többi nyócmillió az nincs is!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 1. Rabszolga Viktor 2012. augusztus 4. 21:20

    Kell a hely az elvtársaknak? Mikor lesz már ennek egyszer vége?

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    SMIK után KIK és KMT - jönnek a tankerületekbe tagolt iskolák


    Kell a hely az elvtársaknak? Mikor lesz már ennek egyszer vége?

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a sonline@sonline.hu címre.)
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Zsenge zöldségekkel

A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok