SONLINE

Stasi-ügynökök figyelték honfitársaik és a nyugatnémetek balatoni találkozásait, s adták le a drótot a hírhedt keletnémet titkosszolgálatnak. Helyi segítőik is akadtak idegenvezetők, kempingportások személyében.
Slachta Kriszta történész Berlinben, a Stasi dokumetumai között végzett kutakodásai nyomán tárult fel közelmúltunk eddig kevéssé ismert szelete. Kutatása a berlini Collegium Hungaricum Német egység a Balatonnál című kiállítási projektjének részeként indult. A tárlat hamarosan Magyarországra érkezik, szeptember 18-tól lesz látható a balatonfüredi Vaszary-villában.
Ez alkalomból kértünk interjút a történésztől.

– Az ismert, hogy a keleti és nyugati németek a Balatonnál tudtak találkozni a rendszerváltás előtt. Kevesen sejtették, hogy a Stasi is a nyomukban volt. Ügynökök fecskében?
– Valahogy úgy. A Stasi számára 1961, a berlini fal felépítése után lett érdekes a Magyarországon nyaraló NDK-sok ellenőrzése, hiszen akkor merült fel, hogy rajtunk keresztül szöknének nyugatra. 1964 tavaszán adott Erich Mielke, a Stasi vezetője miniszteri parancsot arra, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban folyamatosan tartózkodjon a Balatonnál egy operatív csoport a Stasi főállású munkatársaiból. Ekkor csak két-három tiszt jött a szezon idejére a Balatonra, „főhadiszállásuk” Siófokon volt. 1989-re már három balatoni székhelyük is lett ezeknek az operatív csoportoknak, s besúgókkal (IM: inoffizieller mitarbeiter) tartották a kapcsolatot. Az IM-ek száma folyamatosan, szezonról-szezonra nőtt, a nyolcavanas évek végére huszonöten is lehettek a déli parton. A főállású besúgó titkos munkatársként a Stasitól kapott havi rendszeres fizetést, ha az idegenforgalom területén dolgozott, akkor társasutakat is kísért, vagy csak „főállásban” folyamatosan nyaralt a Balatonnál. Míg a hatvanas években még a magyar BM-nek dolgozó magyarok vagy itt élő németek jelentettek itt nyaraló, a Balatonon találkozó német-német családokról, a magyarokat később egyre kevésbé érdekelték ezek a találkozások, míg a Stasit egyre inkább.

– Kik voltak a magyar segítők?
– A legfontosabb az információcsere volt. A Stasi megkérdezte írásban a BM-től, hogy egy adott NSZK-állampolgár belépett-e az országba, mikor, hol, hová jelentkezett be turistaként, mivel ez bizonyíték volt arra, hogy ha ugyanabban az időben, és ugyanott egy NDK-s rokona is megszállt, akkor ők ott találkozhattak, kapcsolatot tartottak. Az NDK-ban a belügy, az államigazgatás, a néphadsereg dolgozói, fontos üzemek, gyárak mérnökei, vezetői számára szigorúan tilos volt a kapcsolattartás a nyugati rokonokkal. Ha felmerült a gyanú, hogy egy ilyen titokgazdának nevezett személy nyugati kapcsolatokat ápol, akkor a Stasi a nyaralásai során egészen biztosan megfigyelte. Inkább a kezdeti időszakra jellemző, hogy a BM-nek dolgoztak balatoni hotel- és kempingportások, idegenvezetők, utazási irodák munkatársai. Vagy ha hotelszobába lehallgatóberendezést kellett szerelni, ebben segített egy-egy dolgozó; odaadta a szoba kulcsát, megmondta hogy a célszemély egész napos kiránduláson van, nyugodtan lehet dolgozni. Akik folyamatosan jelentéseket adtak, vagyis ügynökök voltak, leírták, melyik sátorban, melyik bungalóban laknak közösen NDK és NSZK-állampolgárok, vagy egy szökés tervezésével gyanúsított család mit csinál, hová megy, mikor, kivel találkozik. Ezt az információt aztán a BM továbbította a Stasi siófoki, vagy budapesti képviselőinek.

– Tudhatták, sejthették a német turisták, hogy megfigyelik őket a balatoni nyaralásukon?
– Éppen az a legrafináltabb a jelentésekben, hogy kihasználja a helyzetet, hogy az NDK-sok azért is érezhették annyira jól magukat nálunk, mert a számukra nyugatiasnak és szabadosnak tűnő országban eszükbe sem jutott, hogy a Stasi keze és szeme még idáig is elér. Érdekességként: a berlini Stasi-archívumban kutatásaim során mellém rendelt levéltáros hölgy is egykori endékásként sokat nyaralt a Balatonnál, stoppal közlekedett, vadkempingezett. Őt is meglepte, 16 év Stasi-levéltári munka után a témát jól ismerve, hogy ennyire sokan ott voltak a titkosszolgálattól a Balatonnál, s hogy talán őt is megfigyelték...

– Mi az, ami a legjobban megdöbbentette önt, mint kutatót a feltárt anyagban?
– Amikor emberek sorsa, családok, szerelmek jövője a tét. Amikor a fal által kettészakított családok találkoznak a Balatonnál, őket figyelik meg, lesik minden lépésüket, terveznek-e szökést, terjeszt-e a nyugati családtag „ellenséges propagandanyagot”. Megdöbbentő azoknak a keletnémeteknek a sorsa is, akik Magyarországon tanultak, dolgoztak, és a Stasi beszervezte őket besúgónak. Ők úgy érezték, ezzel talán előnyöket szerezhetnek, gyorsabban kaphatnak munkát, letelepedési engedélyt, és nem mertek kilépni, vagy nemet mondani, hiszen akkor talán ki sem engedik őket többé az NDK-ból. Döbbenetes az is: ebbe többen, főleg a nők, belebetegszenek, életük, karrierjük tönkremegy, nem tudják feldolgozni, megemészteni a történteket. Hátborzongató az a logika, ahogyan a keletnémet állambiztonság emberei kriminalizálják a legsemmitmondóbb tevékenységeket is, amiket belelátnak a semmittevő nyaralók unalmas cselekedeteibe. Gondolkodásuk szerint, ha egy álmos nyári délutánon egy kemping lakókocsijában három férfi behúzott függönyök mögött tartózkodik, akkor ők bizonyára éppen kémüzeneteket továbbítanak. Ha pedig két NDK-s lány egy diszkóban ismerkedik, akkor azt csakis azért teszik, mert illegálisan át akarnak jutni a határon új ismerőseik segítségével. Amit még fontosnak tartok: a hazai segítőkkel kapcsolatban nem kell arra gondolnunk, hogy tömeges lett volna az idegenforgalomban dolgozók között az ügynökök, vagy társadalmi kapcsolatok száma. S még egy: nem biztos, hogy aljas gazember volt mindenki, aki a boldogulása reményében, egy tartózkodási engedéllyel zsarolva, jelentéseket írt. Viszont bármennyire is ártalmatlan, lényegtelen információkat tartalmaz egy jelentés, azt sosem tudhatjuk, mire használja fel a Stasi vagy a BM, milyen összefüggéseket koholnak össze belőlük. Semmi sem ártalmatlan, ahogy Esterházy Péter írja a Javított kiadás című könyvében.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Ilonka jelenti, hogy találkozott az NSZK-ba szökött orvos NDK-ban maradt feleségével Siófokon

A berlini fal felépítése miatt elszakított család 1965-ös balatoni nyaralását és újratalálkozását követhetjük nyomon egy siófoki német idegenvezetőnő és a szállodájuk portásának jelentéséből: „Nevezett 1961-ben ment át egy orvoskongresszusra az NDK-ból az NSZK-ba, és illegálisan ott is maradt. Az NDK-ban maradt fiával és feleségével 1965 nyarán – feleségével előzetesen levélben történt megállapodásuk alapján – Siófokon találkozott. ... „Ilonka” fedőnevű informátorunk útján jutott tudomásunkra az a körülmény, hogy Dr. W. K. magyarországi találkozási lehetőséget felhasználva akarja feleségét és fiát nyugatra szöktetni...A szöktetési kísérletet végül elejtették, de annak érdekében, hogy levelezéseiket az állambiztonsági szervek ne tudják figyelemmel kísérni, Magyarországon vásároltak két egyforma könyvet, melynek meghatározott oldalait kódként használják...”
A „Balaton” fedőnevű ügynök munkadossziéja szerint 1970 és 1981 között jelentett a fonyód-alsóbélatelepi Napsugár Kemping portásaként. Jelentéséből idézünk: „...Egy NSZK-férfi, lakatos, és egy NDK-s nő, jegyesek, szeptember 5-én érkeztek vonattal. A találkozót előre megbeszélték, Bélatelepre együtt jöttek... Ha szökésüktől tartani lehet akkor közölni fogom. Eddigi magatartásuk nem utal szökési szándékra.”