Szállodacsőd: megkopasztott ügyfelek, kisemmizett dolgozók
Mik ezek?
XA szlogenjében Siófok gyöngyszemének nevezett szálloda "technikai okok miatt zárva". Egy hete a kurta felirattal találja magát szemben az, aki esetleg szobát foglalna a hotelben, amely mögött tartozások egész halmaza látszik kirajzolódni. Mondhatni a négycsillagos hotel háttere meglehetősen zilált. A jelenlegi tulajdonos Siófok Invest Kft. gyakorlatilag nem is nevezhető tulajdonosnak, hiszen hiába van a cég birtokon belül, tulajdonjogát a földhivatalnál a tulajdonlás kezdeteként megjelölt időpont, vagyis tavaly február óta sem jegyezték be.
Az épület korábbi birtokosa az előbb Bankconsult, később Casa Hotels Kft. néven szereplő cég pedig a finanszírozó bankon kívül hitelezők egész sorának tartozik, ezért felszámolás alatt áll. A szállodát múlt héten azért zárták be, mert az ingatlan a Casa Hotels csődeljárását lefolytató felszámolóhoz került.
A vitatott tulajdonjog okán így a Siófok Invest alatt nem maradt hotelépület, amit működtethessen. A felszámoló ugyanis nem tartja jogszerűnek hogy a szálloda-beruházást hitelező bank tavaly februárban a Siófok Investet ruházta fel a tulajdonosi jogokkal – ezt lapunk kérdésére Varsányi István, a Kvantál Kft. felszámoló biztosa mondta. Álláspontjuk szerint a szállodaingatlan tulajdonjoga továbbra is a csődeljárás alatt álló Casa Hotels Kft-é. Azé a cégé, amely a szálloda létrehozásával olyan befektetésbe fogott, amelynek megtérülése hozzáértők szerint is rizikós volt. Azt nem tudni, hogy a likviditás, vagy a szakmai hozzáértés hiánya miatt jutott a négycsillagos hotel a jelenlegi helyzetbe, az azonban biztos, hogy veszteségek a ház nyitását követően csak halmozódtak. A társaság, amely 2006-ban turisztikai fogadóképesség javítása címen több mint 137 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív programjából, 2007-ben illetve 2008-ban még adóévet lezáró mérleget sem adott le az adóhatóságnál, ezek az iratok fel sem lelhetők.
A szálloda 2009. februárját, azaz az új tulajdonos megjelenését követő története is érdekes. Információink szerint ugyanis a hotelt tavaly februárban erőszakosan, félelmet keltő személyek megjelenése mellett foglalta el a bank és a Siófok Invest Kft. Úgy tudjuk: a cég a szállodai dolgozókat még egy olyan nyilatkozat aláírására is rákényszerítette, amelyben a munkavállalók elismerték, hogy a társaság semmivel nem tartozik nekik. (Az már csak érdekesség, hogy A Siófok Invest tagjai között, az off-shore paradicsomként is emlegetett Seychelles-szigeteken bejegyzett vállalkozás is szerepel.)
A szálloda bezárása kapcsán korábban megírtuk: a hotel több garnitúra alkalmazottat "koptatott el" a megnyitása óta eltelt három és fél évben, s előfordult, a dolgozóknak akár több havi jogos jussuk nélkül kellett távozniuk a házból. A tulajdonosváltáskor aláíratott dolgozói nyilatkozatokra is nyilván azért volt szükség, hogy az alkalmazottak ne követelhessék behajthatatlan bérüket.
Üdülési joggal is üzérkedtek, sokan milliókat buktak
A Casa Perla szálloda tulajdonosai azonban nemcsak csalódott, ki nem fizetett munkavállalókat hagytak maguk mögött, hanem olyan ügyfeleket is, akik üdülési jogot szereztek a szállodában, ám az akár évtizedekre előre kifizetett jogukkal a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt soha nem tudtak élni. Arra a kérdésre, hogy ezek az átvert emberek pontosan mennyien lehetnek, és mekkora összeggel ragadtak bent az előre megváltott nyaralásban, a felszámoló sem tudott válaszolni. A fellelt károsultak is csak annyit tudnak, hogy nagyon sokan vannak, akik egyenként legalább egymilliót költöttek a semmire.
Az egyik üdülési jogostól tudjuk, hogy ő maga 30 évre váltotta meg a családi nyaralások jogát a Casa Perlában 4 fő részére. Azzal, hogy a szálloda új tulajdonosa, azaz a Siófok Invest nem biztosítja számukra a kifizetett vakációhoz szükséges apartmant, a szálloda recepcióján szembesültek. – Nem előfinanciálisan, egy ígérvénybe tettük le a pénzünket, várva, hogy majd évek múlva megépül valami - aminek mindig van bizonyos rizikója -, hanem meglévő, fizikailag létező, megtekintett apartmanra váltottunk 30 évre szólóan üdülési jogot. Ez kikényszeríthető bérleti jog. Erősebb jog, mint a tulajdon joga – állítja a pórul járt férfi, aki szerint a Siófok Invest minden tekintetben jogutódja a Casa Hotelsnek.
Az üdülési joggal rendelkező, becsapott ügyfelek ugyan próbálnák visszaszerezni pénzüket, erre azonban a jelenlegi helyzetben aligha van lehetőségük. Egy március elején megtartott hitelezői értekezleten – a birtokunkba került jegyzőkönyv tanúsága szerint – az hangzott el, hogy üdülési joguk érvénytelen, mivel az üdülési jogot alapító szerződések kötelezettje felszámolás alatt álló cég.
Nem tudni, kinyitnak-e
A szálloda honlapján jelenleg egy felhívás szerepel, e szerint a hotel gazdasági ellehetetlenülés miatt várhatóan június 30-ig tart zárva. Hogy valóban újra nyit-e a Casa Perla, s ha igen, ez mikor várható, nem tudni. A kérdéssel megkerestük a Siófok Invest Kft. ügyvezetőjét, Seprényi Sándort, illetve a szállodaigazgatót, a felszámoló által házgondnokként kijelölt Székely Andrást, ám a kérdésre egyikük sem tudott válaszolni, mint ahogy a szállodával vagy a munkavállalókkal kapcsolatos egyéb felvetésekre sem. Úgy tudjuk, a hotelnek mintegy 20 olyan dolgozója maradt, aki a csoportos létszámleépítés miatt jogi segítséget kért.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint pénzükhöz jutnak valaha a szálloda károsultjai?
- Évek múltán, ha a bíróságon igazat adnak nekik. 37.5%
- Majd, ha piros hó esik! 62.5%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Nahátnahát 2010. március 29. 09:46
Nahát "(ál)közgaszdász", te nem lehetsz a szakmád csúcsán,( valószínűleg nincs ilyen végzettséged, mert tudnád, hogy ingyen meg lehet nézni a tulajdonost és akkor rögtön lebuksz a hazugságoddal!!!!) mert a cégkivonat szerint nincs ilyen nevű a tisztségviselők között. szóval inkább vagy olyan ember aki jó szoci szokás szerint mocskolódik hazudozik ( E. tessék megnézni www.e-cegtar.hu oldalon ingyenesen. A szoci mocskolódóknak meg nem szabad semmit elhinni. Egyébként sem hiszem, hogy a szocik százmillákat nem a saját embereiknek osztogattak volna! Aki pedig vádaskodik bizonyíták nélkül végre büntessék meg, mert ez a színvonal már a béka seggénél is lejjebb van!
-
4. errene 2010. március 28. 13:18
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
3. regidolgozo 2010. március 28. 07:49
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
2. közgazdász 2010. március 27. 17:31
A cégkivonat szerint a Siófok Invest Kft tulajdonosa Lengyeltóti Zsolt Siófok város FIDESZes képviselője. Úgye ők müködtetik az Adria- parkot, amit a MOL fillérekért adott át a városnak, hogy munkahelyeket teremtsen.
Ma kaptam meg Lémann Úr által szerkesztett és személyesen terjesztett két oldalas írást. Látom Ő is elégge utána jár annak, hogy melyik cég mögött ki illetve kik állnak. Érdemes a neten utána nézni az írásban hivatkozott cégeknek. Elég szomorú, hogy olyan emberek vették el több mint 50 ember munkehelyét, (csak ennyiről tudunk, lehet több is)akiknek az lenne a legfőbb feladata, hogy inkább munkahelyeket teremtsenek a városban. -
1. Tóth Félix 2010. március 27. 09:17
Szép történet. 137 MFt állami támogatás az adófizetők pénzén. Kiváncsi vagyok, hogy miért nem tűnt fel senkinek, hogy még a beszámolót sem adta le a cég? Erőszakos, félelmet keltő személyekkel fellépő bank, off-shore tulajdonos. Fincsi...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









