Százmillió emberhez szól a kaposvári kamarazenei fesztivál
Mik ezek?
XA kaposvári szálláshelyek már három hete beteltek, ezért a Balaton parton is megkezdték a szórólapozást, hiszen mindössze egy óra az út Kaposvárra, sokan ott kerestek szállást.
A péntek esti nyitóhangversenyen már az első darabnál ráadást kért a közönség, Joshua Bell és zenésztársai játéka - köztük a kaposvári Kokas Katalin és Kokas Dóra - magával ragadta a publikumot. Nem különben Sztravinszkij: A katona története című előadás Kocsis Zoltán vezényletével, amelyhez Mácsai Pál színművész írta át a szövegkönyvet külön erre az alkalomra. A különleges, egyszerre klasszikus zenei és színházi élményt táncos párok tették még látványosabbá.
Kocsis Zoltán azt mondta: életében nem látott ekkora sikert, olyan spontán reakciót, mint amit a kaposvári közönségnél tapasztalt. Véleménye szerint nemcsak a nézőszám, hanem a komoly koncentrációt igénylő darab sikere is bizonyítja, hogy van igény a klasszikus zenére Kaposváron. A szombat délelőtti koncertről úgy nyilatkozott: minden tekintetben eleget tudtak tenni a művészek a közönség elvárásainak.
- Ha ez így megy tovább, akkor ezer éven át érdemes megrendezni ezt a kamarazenei fesztivált - mondta.
A zongoraművész-zeneszerző ugyanakkor megjegyezte: "a szervezés kétségtelenül hagy némi kívánnivalót maga után, de ez nem csoda, hiszen minden új fesztivál rendezése egy ugrás a sötétbe." Ugyanakkor örömmel konstatálta, hogy a fesztivál zenei előadásainak különböző irányvonalai teljes mértékben megfelelnek a közönség igényeinek.
Bolyki György a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a BBC ötvenöt országban sugározza a koncerteket, így több mint százmillió hallgatóhoz érhet el Kaposvárról a zene az elkövetkező héten. A szponzori támogatásokkal együtt körülbelül 250 millió forint költségvetésű fesztivál a fiatalokat is vonzza, különösen az esti könnyű zenei koncerteket élvezik a Dorottyában, de a szombati komoly zenei hangversenyt megelőző előadásra is sokan ellátogattak, amelyen Zelinka Tamás beszélt egy-egy mű hátteréről, érdekességeiről.
Kokas Katalin művészeti vezető, akinek másfél évvel ezelőtt jutott eszébe a kamarazenei fesztivál megrendezésének ötlete, azt mondta: május óta már a következő évi hangversenysorozatot szervezi, már tárgyalt többek között Perényi Miklós gordonkaművésszel, aki a tervek szerint nővérével, Perényi Eszterrel és fiával, Perényi Benjáminnal trióban lép majd színpadra Kaposváron, de meghívta Lendvai József hegedűművészt és Cecilia Bartoli olasz operaénekest is, továbbá Yo-Yo Ma-val, a világhírű kínai származású francia csellistával azt tervezik, hogy cigányzenét is játszanak a következő évi fesztiválon, a művész ugyanis különösen érdeklődik a magyar cigány zene iránt, így Roby és Tony Lakatossal és Szakcsi Lakatos Bélával is beszélt már a kaposvári hegedűművész a jövő évi programról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. Bolyki György 2010. augusztus 20. 13:10
Tisztelt voltorbánfan!
Sajnos a színházban (is) melegünk volt mindannyiunknak. Tudtuk, hogy nincs légkondi, de a koncertre akkora volt az érdeklődés, hogy már egy hónappal a kezdés előtt áttettük a színházba, és a jegyeket is oda árusítottuk.
Ahogy Budapesten a Zeneakadémián (és a világ sokezer koncerttermében), itt is sajnálattal veszik tudomásul a zenerajongók a nem ideális körülményeket (szűk székek, meleg), de ha ott volt, tapasztalhatta, hogy a közönség nem ezzel, hanem a világ egyik legnagyszerűbb előadásával volt elfoglalva.
Természetesen szeretnénk ideális körülmények között vendégül látni a fesztivál közönségét, de higyje el, a színházban és a többi koncerthelyszínen tapasztalt körülmények a világon mindenhol megszokottak és elfogadottak.
Remélem sikerült a koncertekkel örömteli pillanatokat is szereznünk Önnek!
Tisztelettel üdvözlöm Önt: Bolyki György fesztiváligazgató -
11. egresi 2010. augusztus 17. 12:09
Kedves Kis Karola !
Valóban köszönjük Szita Károlynak, hogy Kaposvárt a rádión keresztül is látni lehetett, erre csak egyedül ő képes. -
10. Kis Karola 2010. augusztus 16. 11:38
A hiányosságok ellenére óriási élmény volt a koncert!
S,hogy Kaposvárt százmillió ember láthatta,hát ez szenzációs!!Fel fog lendülni a turizmus,pezseg az élet....
Köszönjük Szita Károly polgármester Úr! -
9. Est Hajnal 2010. augusztus 15. 21:02
A meleg ellenére nagy élményt adó koncert volt.
Kaposvár híre pedig bejárja a Földet.Ez igazán csípheti a szocik szemét!Mert róluk csak negatív hírek járták be a világot! Mert "Ahová léptek,ott fű nem terem"!Csak a pusztulás,a leépülés... -
8. egyopár 2010. augusztus 15. 20:04
voltorbánfannak:
Meg lehet kérdezni Lamperth asszonyt,miért nem teljesítette többszöri választási ígéretét/programját?
Ugyanis a színház felújítása vezető helyen szerepelt az ígéretei sokaságában,amelyekből semmi sem lett!!
A koncert viszont világraszóló volt!A szociknak savanyú a szőlő!! -
7. harmatoska3 2010. augusztus 15. 13:13
Egy kisváros nagy napjai,én így jellemezném a Kamarazenei fesztivált.Miért kell mindent leszólni?
Minden kezdet nehéz.
A semmi az jobb?Bizonyára vannak olyanok is,akik így gondolkodnak:nem kell ide semmi,csak dagonyázzunk együtt.
Kevés város büszkélkedhet azzal,hogy világhírű zenészek tisztelik meg,arról nem is beszélve,hogy lendít a város idegenforgalmán.
Drukkolok mindig,amikor elkezdődik egy új,egy más.
Hírünket viszik az országban,a világban.
Sok sikert továbbra is!
Csak köszönhetjük azoknak a művészeknek,akik nem felejtették el városukat.Újra és újra hazatérnek,nem is akármilyen munícióval.
Annak is örülni kell,hogy a város vezetése lehetőséget látott ebben és felkarolta a rendezvényt.Köszönet érte.
-
6. alpokalja 2010. augusztus 15. 11:52
Amerikai barátom a Balatonról jött el Kaposvárra a koncertek miatt.
Büszkék lehettek!-mondta. Tudjátok, mibe kerülne egy jegy nálunk?
Büszke voltam. -
5. Bye-bye Monika 2010. augusztus 14. 23:17
Nyár van , hál Istennek meleg van. Ez az első ilyen jellegű fesztivál. Majd belejön a város. A Noszlopy utca meg nagyon szép lesz!
HAJRÁ KAPOSVÁR, HAJRÁ SZITA. -
4. irisz2010 2010. augusztus 14. 22:47
Csoda szép hagverseny! Kit érdekelt hogy meleg vagy hideg van ! Az érték mindenhol érték, mindegy hogy hol van az előadást milyen teremben ! A lényeg hogy ITT VAN KAPOSVÁRON és mi részesei lehetünk ennek a világhirű rendezvénynek!!!!
-
3. Gal Istvan 2010. augusztus 14. 20:42
Senkit nem zavart a meleg, mert csodálatos előadás volt. Bármennyire is le akarják járatni Kaposvárt és elsősorban a városvezetést, nem fog menni. Jó rendezvény, a körülményeken pedig javítani kell. Ez kétségtelen.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









