SONLINE

A Coke Club és az MTV az idén harmadik alkalommal szervezett Icon-koncertet magyar zenészek életműve előtti főhajtással, az Edda kikerülhetetlen őszinteségét ezúttal is tizenhárom formáció köszönte meg. Az Alapi István, Kicska László, Gömöry Zsolt, Hetényi Zoltán és Pataky Attila alkotta, már nem is annyira miskolci kultbanda végigtombolta a szuperkoncertet, jóllehet a sorozatban egyedülállóan ők a végén nem bírták ki, hogy ne álljanak színpadra…

Végigálltunk már öt hasonlót, de ennyi emberrel még nem találkoztunk az üdítőgyártó és a zenetévé közös produkcióján. A siófoki klubon egy gombostűt sem lehetett leejteni már a kezdés előtti negyedórában. Az eddások régi szokások hagyományait követve csapatostul, esetleg családdá szelídült kíséretben érkeztek, s többnyire könnyű, alkoholos italok fogyasztása közben foglalták el pozícióikat a színpadok előtti küzdőtéren. A legfiatalabb tinédzser korosztály ugyanúgy, farmer, trikó, kendő szentháromságba öltöztette magát, mint tíz, vagy húsz évvel ezelőtt a legendás cseszneki koncerteken.

Mucsi Zoltán és Scherer Péter profira gyúrta az ikonavatós konferálást, a két színművész ezúttal Edda feliratos autószerelő overállban figyelmeztetett első szóra mindenkit, hogy nem muszáj ördögvillával kiszúrni a másik szemét, és hogy a fejrázás a vaskorlátoknál akár veszélyes is lehet.

Az első tisztelgő a Belmondo lehetett, és bár Czutor Zoltán a Keselyű után konstatálhatta, hogy egy valódi Edda-koncertre készülő család elhagyta a csápolók tömegét, azért Beldára keresztelte saját bandáját finom utalásféleképpen. Közel sem volt még éjjel, de a zenekar meg adta a módját, hogyan kell ilyentájt érkezni, amibe még egy Queen kiállás is lazán, nyersen belefért, és a show erős nyitás után folytatódhatott tovább.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A felvidéki, egészen pontosan somorjai Rómeó vérzik keményre szaggatta a jól ismert riffeket, de ez az ének nem kínzott senkit s utána ezrek morajló ó-ú-ó-jával fergeteges Szélvihart kavartunk. Azt gondolhattuk volna, hogy a Honvéd Férfikar negyven tagját biztosan hallani fogjuk, de tévednünk kellett. Harcsa Veronika pillantása tényleg túlragyogott minden csillagot, de a nézőtéren elszabadultak a harmincas-negyvenes anyukák, akik önkívületben, lábakat nem kímélve ugrálták végig, hogy minden hajnal övék marad, s hogy a kör közepén sem adják fel soha. A negyvenegy tagból alakított szuperformáció hatalmas segítséget kapott, így a Hűtlen és a Kör az első gigantikus együtténekléssé nemesült.



A Zubolynak leginkább egy csomó autentikus népzenei hangszer volt a szkeccselt dallamokra, amire sikerült szétrappelni a Semmim sincs után a rockerek eddás szellemvilágát is. A Supernem bár Magyarország egyik legütősebb rock-zenekaraként lett konferálva inkább, szokásukhoz híven, kikecmergés nélkül a punkos ördögi körből gyorsabbra vették a figurát. Azt viszont szomorúan vettük tudomásul, hogy a képzett zenészek mellett Papp Szabolcsnak – bár hallottuk már energikus toroknak is - sajnos a megjátszós sztárpunker attitűd marad az álma, pedig úgy szerettük volna énekhangját is hallani már…

Odett és Go Girlz mindent megmutatott, amit a hangszerekről tudnak, de vörös tigris valahogy nem akart előbújni hiába kiáltotta a Pink-es énekesnő egek felé a szöveget, a műfajkavalkád kissé nehezen volt értelmezhető. Mondjuk ennek ellenére az Edda tagjai őket is állva tapsolták a dísztribünön.



A Mucsi-Scherer, ha valakinek jobban tetszik Kapa-Pepe páros játékra, nem is egyszerű matematikai feladatra invitálta a nézősereget, melynek végén egy telefonszámot kapott a helyes megfejtő. A szinte lehetetlenségig bonyolított feladat végén Józsa Róbert fel tudta hívni telefonon Scherer Péter. A rajongót pedig igazi főhajtás mellett jutalmazta meg Rippel Ferenc egy kisebb Edda-ajándékcsomaggal.

Ganxsta Zolee és a Kartell kifejezetten nagy meglepetést szerzett, amikor doom-ban mesélték el, mi véleményük arról, mi a jó abban, ahogy élnek. Szerintünk a feldolgozást szépemlékű Paradise Lost is megirigyelte volna. Persze Zolee nem lenne gengszter, ha a második felvonásuk alatt bitang rapbe nem gyúrta volna át a Gyere őrült klasszikusát. A sort folytatva az új, bemutatkozó Fuwdo nem akarta, hogy széttépjék őket, ennek ellenére a Machine Head és Korn átértelmezésben szanaszét zúzták az Edda-dalt, jóllehet énekesük hangján még talán nem árt, ha kicsit torzít az élet egy-két, rockerkörökben jól ismert módszer segítségével.

Bebe szépen köszönt a kezdés előtt az ikonoknak és szépen is vezényelte le a Back II Black két feldolgozását. A szaxofonos vidámságban úgy szerettünk élni már, hogy ezután gigászokká erősödve vallott ötezer torok arról, hogy van hitünk a magas falak előtt.

Váczi Eszter Quartett-jével közösen vallott jazzben az Érzésről, amit adott, az nem csak jónak, de borzongatóan gazdagnak bizonyult a hűvös, széllel átfújt, emberekkel tömött partszakasz ámuló hallgatása alapján. A csillogóan gyönyörű előadást követően szinte természetes volt, ahogyan az énekesnő swingben akart minden lelket elérni.



Tudni lehetett, hogy Deák Bill Gyula egy másfajta dimenziót ad majd Siófokon a rajongóknak. Az este egyik csúcspontján a magyar blues királyát még az éneklés előtt vastapssal emelték szintén ikonná, de a kőbányai – ahogy ő mondja – Gyuszika – ismét megmutatta, miért ő a legjobb ebben a műfajban. A stílusos dalválasztásban az Egyedül blues-ra beindultak a ledermedt lábak. A dal után Pataky Attila – ikontól szokatlan módon - hirtelen megjelent Bill kapitány mellett egy befejező strófavég közös eléneklésére. Deák Bill Gyula persze nem hagyat ki, hogy elmesélje, nagyon jóban van az Edda tagjaival és Pataky Attilával is.

– Velük még soha nem volt balhém – vallotta be a két énekes közötti baráti összeölelkezés előtt. A kőbányai blues-király sajnos ezt követően ezrek vokálozása mellett mesélhette el, hogy ő bizony elhagyja a várost. A dal közben és után még percekig hömpölygő hangörvényben lehetett hallani a Bill a király és a művek-művek, Edda művek héja nászát.



Soerii and Poolek nevét a nézőtéren csak szőrös buláknak értették, ami majdnem hogy stimmelt is, hiszen a zenészeket a nyuszi öltözetbe bújtatott énekes és két táncos, inkább vonagló lány is rémisztgette a színpadon. Az Edda tagjai végighallgatva a zúzós, szintetizátor alapokkal előadott észvesztést, elmondásuk szerint díjazták az őrületet, de a közönség első néhány sorát leszámítva hátrébb az volt a vélemény, hogy ez ettől még nem tisztelet, főleg, hogy a szövegből is csak annyit tudtak megjegyezni: mi vagyunk a rock, és hogy mi vagyunk az élet. Ami szerintünk inkább nem jellemző önvallomás volt a Soerii and Poolek értelmezhetetlenségében.

Szerencsére a Subscribe tudta, hogyan kell pontot tenni a koncert végére. A dinamikus, modern metálkodás mindenkit felpörgetett a Kör, a Minden sarkon álltam már és a Hűtlen egyvelegében. A komoly hard-rock a végén csattanóként tépte az agyakat, ahogyan felidézhettük, milyen volt kölyökként üvölteni: rossz hold kelt föl!



Szintén a Subscribe közreműködésében a finálé alatt rúgtuk a köveket, hogy utat találjunk, de mint kiderült, sehova sem akarnánk menni. Legalábbis az Edda tagjai biztosan nem. A tűzijáték és elköszönés után az újdonsült ikonok nem bírták színpad nélkül tovább és még egy közös énekléssel saját hangjukon is megjutalmazták a hűséges rajongótábort.