Szerzetesek izzadnak a földeken
Mik ezek?
X– Mosolyogni! – szól az eperágyás felett görnyedőknek Bálamódaka Das, azaz Krisna, a gyermekek kedvencének szolgája. Aki eredendően Antal Balázs névre hallgat, ám a somogyvámosi Krisna-völgyben senki sem szólítja így a szerzetest, aki a zöldségeskert vezetője. Öt társával az ő feladata a völgylakók éléskamrájának feltöltése. Most éppen az eperszüret közepén tartanak, emellett a zöldségágyásokat gazolják.
Az eprészek kényszeredetten elhúzzák a szájukat, a sáros földön nehezen jár a kiskocsi, mellyel a ládákat mozgatják, ráadásul sietni kell, hiszen a közelmúlt esőzései meglehetősen leamortizálták az ágyásokat. Pedig nyolcvan kilónyit terveztek befőzni, hiszen télire is kell a vitamin. Két egyetemista önkéntes segít a szerzeteseknek, egyikük sem Krisna-hívő, sokkal inkább a völgy biogazdálkodását érkeztek tanulmányozni.
Mindenki dolgozik a Krisna-völgyben
– Negyvenféle zöldséget termelünk – folytatja Bálamódaka Das –, a nyolcvan százaléka a völgylakók ellátására megy, egy külön területen viszont értékesítésre telepítünk, melyet három somogyvámosi gondoz, illetve, ha szükséges, idénymunkásokat is felveszünk.
A belső használatra művelt földeket viszont a fél tucat kertész gondozza, emellett hetente kétszer – kedden és pénteken reggel egy-egy órára – a munkaképes völgylakók is besegítenek. A kertészek hajnali fél hatkor kezdenek, hét-nyolc óra a napi penzum, bár ilyenkor, a májusi-júniusi dologidőben kilenc-tíz órát is a földeken töltenek. A korai munkakezdés éjjel két órás kelés kíván, hiszen előtte még sort kerítenek a meditációra is.
– A kettőtől napkeltéig tartó időszak a legideálisabb a szellemi munkára – állítja a zöldségeskert vezetője –, az alvásnál pedig az éjfél előtti órák a legfontosabbak.
A kertészek ki is használják ezt, este nyolc óra tájban térnek nyugovóra, azaz az átlagember számára meglehetősen idegen ritmusban élnek.
– Aki a völgybe költözik, a lakásért, ellátásért cserében dolgozik valamit – magyarázza Bálamódaka Das. – Akad, aki kertészkedik, más a konyhán vagy az irodában vállal munkát. Fizetség nincsen, de mindennek van értéke, s ezeket számon tartják, s átírják.
Az eperszüret közepén tartanak
A zöldségeskertben dolgozók nagyjából nyolcvan-kilencven völgylakót látnak el terményeikkel. Telente jórészt az alapnövényeket használják: krumplit, céklát, répát, sütőtököt, melyek elállnak a pincében, kamrában, valamint a nyáron bőséggel termett, majd befőzött zöldségeket, például zöldbabot, paradicsomot. Igazából a Krisna-völgy adottságai határozzák meg, mit termesztenek, s lehetőség szerint a növények minden alkotóelemét felhasználják.
– Amelyik gumós növény megengedi, mint például a cékla, a leveleiből shakot, spenótszerű pürét készítünk – mondja Bálamódaka Das. – A legkedveltebb növények amúgy a karfiol, a zöldbab, a paprika, a paradicsom, a padlizsán és a brokkoli.
Ám olyan, idehaza kuriózumnak számító növényeket is termesztenek, mint az okra – kesernyés ízű, nevezik bámiának, gombónak hölgyujjnak is –, vagy a karella – egy keserű, tökféle növény –, de kedvelt a gumós édeskömény, a mángold és a koriander is.
– Utóbbi főleg ilyen melegben kellemes – teszi hozzá a zöldségeskert vezetője –, ugyanis hűtő hatású. A petrezselyem pedig télen hasznos, hiszen melegítő hatása van.
Moslyogni!
Mivel a krisnások nem esznek húst, a kieső fehérjét is pótolni kell. A tehenészetükből származó tej és sajt mellett a bab- és borsófélékre, valamint a nemesített disznóparéjra, azaz az amarántra esküsznek. Utóbbi fehérjetartalma szinte a húséval vetekszik, emellett nagyjából ezerszeres termést hoz. Szépséghibája, hogy nem lehet gépesíteni, még szüretelni is csak kézzel lehet.
– Mostanában kezdik felfedezni, így akár bevételi forrásunk is lehet a jövőben – jegyzi meg Bálamódaka Das, aki azt is elárulja, mivel biotermékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, tervezik, hogy a völgy egy mélyebb pontján két hektárt bevonnak majd a termelésbe. – Jobb a talaj is arrafelé, és nem kellene ennyit öntözni.
A mostani terület ugyanis rendkívül gyorsan kiszárad, így kiépített öntözőrendszer gondoskodik a vízpótlásról. A földi munkák jelentős részét azonban nem gépesítették, így az ezen időszakában bizony elkélne még néhány segítő kéz. Főként, hogy árnyék közel, s távol sehol, a napon már délelőtt harminc fokban dolgoznak a szerzetesek.
– A hosszú távú terv, hogy el tudjuk majd látni az összes hazai Krisna-központot – teszi hozzá a zöldségeskert vezetője, miközben a konyha felé indulunk. Ahol már készül az ebéd, mivel éppen böjtnapon érkeztünk, Gandharva Das, Punyaslóka Das és Schmidt Bertalan – még nem avatták szerzetessé – krumplit és répát pucol: előbbiből püré, utóbbiból – céklát és zöldbabot hozzáadva – szabdzsi lesz majd. No és sok saláta. Minden a saját kertből.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. barnalány 2010. június 21. 19:51
Kotlos!Költözz oda és vedd a nevedre öket!Ennyi.
-
13. kotlos 2010. június 21. 19:43
barnalány:
úgy tűnik te meg a saját szádnak vagy a rabszolgája. komolyan megdöbbent, úgy flameltek itt mint az indexen...
én voltam már a völgyükbe és csodálatos, amit ott építenek. pl. szárazság tűrő fajokat tesztelnek ki. Megmondanád, hogy egy ilyen nyár után, mint ami most van, szakadó eső majd 50 fok, mégis pár év múlva mit fogunk enni? Ők legalább megpróbálják. Te mit tettél ezért? Ülsz otthon a géped előtt és mocskolódsz.
Amúgy utánajártam kicsit azoknak amit említettél (már tegnap akartam amúgy írni... de ez érdekelt) az ételosztásról vannak fenn videók is a youtubeon. Minden nem csöves kéregető, hanem szervezeti kéregető lekövethető, csak rá kell szánni az időt, hoyg utánajárj. Ugyebár, aki keres, talál. te kerestél?
A magadéban a gerendát sem, ugye?
Szerintem nem illik senkit hiteltelennek nevezni. Megtéveszted az embereket. Aki szerzetes és ételosztásra gyűjt, legyen akármilyen felekezetű, annak igenis sokkal több irányba el kell számolnia, mint neked vagy nekem. A törvény őket több beszámolásra kötelezi - dolgoztam közhasznú alapítványnak, tudom. Téged az éves bevallásra, egyszer egy évben köteleznek, az egyházak és közhasznúaknél minden centiméter le van követve.
Én azt gondolom, aki meghatározott céllal kér és utána a neten, tévében láthatod, hogy arra költi, amire kérte, az mindegy milyen vallású, azt tökig bunkóság így leszólni.
Csodálatos módon midnenhatónak talállak, hogy te tudod hova kell adni az árvízre. Én pl. ismerőskkel szerveztem, hogy két kezükkel vigyenek a helyszínre homokzsákot. Krisnások meleg ételt osztottak. Máshol meg a ruhaneműket, amiket tároltak ellopták... Na ennyire ell meggondolni mikor kinek adod. Az adományt amúgy itt is be lehet fizetni számlára, merthogy 1 % ot is gyűjtenek. Ergó nemtom mi bajod van, erre mondom, hogy udvariatlan flamelő, aki annyira unatkozik, hogy élete egyetlen boldogsága, hogy másokat rúgdos. Szerintem máskor ilyen bejegyzések előtt igyál meg egy pohár vizet. Köszi -
12. barnalány 2010. június 20. 13:04
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
11. csillandi 2010. június 19. 16:05
Majd elfelejtettem: az adománygyűjtés nem adóköteles!
-
10. csillandi 2010. június 19. 16:05
Kedves Barnalány!
Először is, próbálj ki valamilyen ügynöki vagy házalós munkát, és aztán ócsárold azokat, akik télen-nyáron, hóesésben és tűző napon gyűjtenek adományokat az utcán. Ami a megsértődést illeti, ha téged naponta 1000-szer utasítanának vissza, az nem okozna neked nehézséget?
Másodszor is, sejtheted, hogy a Devi mami név egy nálad idősebb hölgyre utal, ezért lehetőleg ne tegezd. Tanulj egy kis tiszteletet. Hozzászólásaid alapján lázadó huszonéves lehetsz. Arról nem is beszélve, hogy Jézus is megkeresztelte a tanítványait és másik nevet adott nekik. Ez is zavar téged? A krisnásoknak van egy polgári és avatás után pedig egy lelki nevük, ennyi. Ezen nincs mit kritizálni.
-
9. barnalány 2010. június 15. 17:22
Dévi mami! Gondolom téged sem igy anyakönyveztek...és a könyvek vásárlása esetén kapunk áfás számlát?
-
8. dévi mami 2010. június 13. 19:37
barnalány 7:
A sárga leplesek nem rászorulók, hanem könyvosztó bhakták.(És nem "ezek", hanem "ők"! És nem "önellátóak", hanem "önfenntartóak".)
A könyvosztás ugyanolyan munka, mint történetesen kapálni a földeken vagy epret szüretelni. A könyv megvásárlása nem kötelező, aki viszont szeretne könyvet, természetesen kifizeti. A saját érdekében veszi meg a könyvet, és nem a sárgaruhások érdekében. :)
Az adózással pedig szerintem teljesen jól állnak, biztos, hogy minden vonatkozó adót megfizetnek. Ha nem ezt tennék, már nem működhetnének, jogállamban élünk.
Nem tudom, hogy ez a cikk miért váltott ki benned ekkora dühöt, főleg, hogy a leírtak alapján még van munkád, és nem kell kéregetned.
Az igazán intelligens ember nem beszél össze ennyi csacsiságot, ráadásul ország-világ előtt. Persze nick néven könnyű :)
-
7. barnalány 2010. június 9. 20:23
Igy van az árviz károsultaknak és más tragikus sorsra jutottakon mindenki lehetőségeihez képest igyekszik segiteni,ki igy ki ugy.A jobb érzésű embereknek van annyi intelligenciájuk,hogy el tudják dönteni kik az igazán rászorulok!A sárga leplesek biztos nem!!!Apropo adózással hogy állnak?
-
6. dévi mami 2010. június 9. 16:16
1. agyargardista: Ezen a Föld nevű bolygón mindenki szolga, sőt azon túl is, csak nem mindenki vesz róla tudomást. És nem ingyen és bérmentve, hanem alázattal és szeretetből.
2,4: barnalány: csipkebokor jól írta, ők adományt gyűjtenek, mellette könyveket osztanak, és természetesen ennek ára van. Illik kifizetni. De nem szükséges megvásárolni őket. Valakinek nem is érdemes, minimális intelligencia szükséges a megértésükhöz. A bankszámlaszámok pedig sokkal nehezebben követhetők, mint a kp. Ezt elhiheted!
5: leper99: Azt nem tudom, hogy hány krisnás sörözik, de közel 30 éppen ezekben az órákban is ételtoszt az árvízkárosultaknak. Azokból az adományokból, melyeket jobb érzésű emberek adnak nekik az utcán. -
5. leper99 2010. június 8. 21:16
Így van barnalány! Ha sétálok a városban, akkor kikapcsolódni akarok, s nem szeretem, hogy mindeféle emberkék tartják nekem a markukat cigiért, kp-ért. Tőlem lehet szakadt ruhában, vagy sárga lepelben, az KÉREGET! Viszont az árvízkárosultaknak adományoztam!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Videók | Sonlány 2010 | Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál | Kaposvári közgyűlés | Kaposvári Egyetem | Napi menü | Csiky Gergely Színház | Kaposvári önkormányzat | Házi-mozi | Étlapozó | Séta | Megyei közgyűlés
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Feigli Ferenc | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Kántor Sándor | Kemény Gábor | Kolber István | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Ormai István | Prukner László | Repa Imre | Sárdi Árpád | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly | Varga Gábor | Zarka Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



