Szigorú vagy megszorító? Pártfüggő kaposvári költségvetés
Mik ezek?
X– Részünkről és az intézmények részéről is ezt követeli a helyzet – hangoztatta a polgármester. – Elkezdjük a hiteleink visszafizetését. A mozgásterünk megtartása érdekében az idei évi feladatainkra egymilliárd forint folyószámla vagy kedvezményes kamatozású hitelt kívánunk felvenni, esetleg ilyen értékben kötvényt bocsátunk ki, amelyik számunkra a kedvező.
Huszonhétmilliárdos Kaposvár város idei költségvetésének főösszege, ennyit költ a város 2011-ben. A működési hiányt több mint kétmilliárd forintról sikerült mérsékelni 633 millióra, s hárommilliárd forint a beruházási, fejlesztési hiánya a városnak. Ez az idei évi beruházásoknak a kifizetését jelenti. Az adósságszolgálat az idén 1,3 milliárd forint.
Huszonhétmilliárdos Kaposvár város idei költségvetésének főösszege
Szita Károly polgármester szerint kettősség jellemzi Kaposvár 2011-es költségvetését. Azt mondta: a kormány a rá hagyott örökség okán azon dolgozik, hogy talpon maradjon az ország, így kevesebb forrással rendelkeznek a települési önkormányzatok. – Ám a kevesebb forrásból is fel kell venni a kesztyűt a növekedésért, a munkahelyek megőrzéséért – mondta a városi közgyűlés csütörtöki ülésén Szita Károly. – A város célja az uniós, 64 százalékos foglalkoztatási ráta elérése, ehhez 1800 új munkahely létesítése szükséges.
A polgármester 32 pontban foglalta össze azokat a lehetőségeket és feladatokat, amelyek a célok elérése érdekében az önkormányzat rendelkezésre állnak.
Pintér Attila (MSZP) egyetértve Gyenesei Istvánnéval (Kaposvári Somogyért) viszont a kihívás költségvetésének nevezte a város ezévi büdzséjét, majd hozzátette: elérkeztünk oda, hogy a megszorítás költségvetéséről is beszélhetünk. – Ha nem ilyen lenne a kormányzati felállás – mondta Pintér Attila –, meglehetősen kemény szavakkal illetné polgármester úr is. Hosszú távú teljes adósságállományunk eléri a 33 és fél milliárdot, Kaposvár az egyik legeladósodottabb város.
– Ez a jövőt felélő, a szegényeket sújtó és megszorító költségvetés – folytatta a hozzászólásokat Lamperth Mónika (MSZP). – Iszonytató terheket rak a fiatal nemzedék vállára, az oktatást, az iskolákat és a gyereket sújtja a legjobban. A tömegközlekedésre szánt pénz csökkentése kit fog sújtani, ha nem a szegényeket? Leáll a panelprogram, mert nincs rá pénz. Értelmetlenül megszorító is, mert olyan intézményeket érint, ahol filléreket lehet csak spórolni.
Mihalecz András frakcióvezető (Fidesz) szerint ugyanakkor ez a költségvetés meg tudja tartani a korábban, elsősorban saját erőből kivívott értékeket. – Városfejlesztési programot ugyanúgy biztosít, mint az elmúlt években – hangsúlyozta Mihalecz András –, függetlenül attól, milyen helyzetet teremtett az elmúlt évek kormányzása. S elkezdjük visszafizetni azt a hitelállományt, amit az elmúlt évek rossz kormányzati munkája kikényszerített az önkormányzatoktól. Ha egy város meg tudja tartani értékeit, és fejlesztésekben is tud gondolkodni, annak az az üzenete, hogy az egy erős város. S ez reményt ad arra, hogy a következő négy évben véghezvisszük mindazt, amit ígértünk.
Kaposvár 2011-es költségvetését Kiss Tamás, Lamperth Mónika és Pintér Attila nem szavazta meg
Több képviselő is aggódott a színháznak jut csökkenő támogatás miatt. – Önkormányzati támogatása 40 millióval csökken – mondta Gyenesei Istvánné. – Nem megy ez a színvonal rovására?
Az állami támogatás pedig 93 millióval lesz kevesebb – csatlakozott Gyeneseinéhez Pintér Attila.
558 millióval gazdálkodik az idén a színház – reagált Szita Károly. – Ebből kell megoldani a tevékenységüket. Ismerve Rátóti igazgató úr tehetségét, meg is fogja oldani.
Miután pedig a fideszes képviselők egybehangzóan azt kérték ellenzéki képviselőtársaiktól, hogy ne csupán bírálatokat fogalmazzanak meg, hanem konstruktív javaslatokat is, Szita Károly zárszavában oszlatta el a kételyek jó részét.
– Nagyobb szerénységet és alázatot kérnék azoktól – emelte ki a polgármester –, akik az elmúlt nyolc évben hárommilliárdot vettek el a kaposváriaktól. Szigorodó költségvetéssel, de nem mondunk le a kaposváriak akaratáról. Mondhatnak bármiféle jelzőt erre a költségvetésre, de megyünk előre. Kaposváron egy közszolgálatban dolgozó, hozzánk tartozó alkalmazott sem fog kevesebbet keresni a 16 százalékos személyi jövedelemadó kulcs miatt.
Szita Károly ugyanakkor a fürdőberuházáson pórul járt vállalkozók ügyében azt mondta: az elmúlt években sportot űztek a lánctartozásokból, semmit nem tettek ellene. – Remélem, hogy a kormány most jogilag is rendbe rakja ezt a helyzetet – tette hozzá. – Most olyan a jogi környezet, hogy csak küzdhetünk. A pénz jó helyen, nálunk van, s addig nálunk is marad, hogy a vállalkozók megkaphassák, amíg nem köteleznek az ellenkezőjére.
Kiss Tamás: akik megélhetésszerűen szülnek, ne kapjanak támogatást!
Lehet itt cigányozni, de ez a problémát nem oldja meg. Szita Károly polgármester reagált így a csütörtöki közgyűlésen Kiss Tamás jobbikos képviselő hozzászólására, aki örvendetesnek nevezte, hogy a kormány és Kaposvár is felismerte: az országban vannak olyan elemek, akik nem akarnak dolgozni – hangoztatta Kiss Tamás. – Remélhetőleg felismerik azt is, hogy ezek az elemek megélhetésszerűen szülnek gyereket, hogy az állam tartsa el őket. Kaposvár költségvetésében nem látok garanciát arra, hogy őket kizárjuk a szociális támogatás rendszeréből. Remélhetőleg még az idén hatékonyabb megoldás születik ezzel kapcsolatosan.
A felelősségünk közös ebben a kérdésben – reagált Szita Károly. – A kaposvári romáknál a 60 év felettiek aránya 3,9 százalék, a 19 év alattiaké pedig több mint 50 százalék. Két úton indulunk el. Aki sportot űz abból, hogy segélyből él, az nem kap támogatást. Akik viszont saját akaratukból ki akarnak törni, azokat fel kell emelni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. targyilagosan 2011. február 27. 10:33
A Polgármester Úr nem ismeri a saját előterjesztését (sem), vagy nem mond igazat (ld. a tudósítás első bekezdésében leírtak). Ugyanis a döntés 1 milliárd összegű hitelfelvételről vagy kötvénykibocsátásról szól, ezen kívül a 634 milliós működési hiány fedezése érdekében 1,2 milliárdos folyószámla hitelkeretet köt le az önkormányzat (feltételezve, hogy a likvid probléma év közben elérheti az 1,2 milliárdot.
A tudósító védelmében mondom, hogy a közgyűlésen valóban a leírtakat mondta a Polgármester, ugyanakkor más a valóság. -
13. justitius 2011. február 25. 20:09
Fizessünk csak gyermekeim!
"Jégcsarnok" Tominak kell a támogatás, miből finanszírozná egyébként a két asszonyt, az öt gyereket, meg az oktáviát??? -
12. Lamperth Mónika 2011. február 25. 19:39
A szociális bizottság ülésén az egyik fideszes külső bizottsági tag szó szerint rimánkodott, hogy ne vegyék el a státuszt az intézményéből, mert nem tudják ellátni a gondozottakat. Bezárják a Sörház utcai óvodát, bezárják a Füredi utcai, donneri, cseri könyvtárakat. 188 millió ft tavalyi támogatás helyett 100 milliót szánnak a tömegközlekedés támogatására. /Szép Tamás fideszes képviselő szerint csökkentik a járatszámot/ Mi ez, ha nem brutális megszorítás.
A Jégcsarnok és egyéb luxus beruházások árát most fizettetik meg a kaposváriakkal, leginkább a szegényekkel. Ezt nem lehet másra fogni, hiába igyekeznek. -
11. Róka90 2011. február 25. 16:24
Én úgy látom, Kiss Tamás ki sem ejtette a cigány szót. Vajon Szita úr mégis miért erre asszociált?
-
10. michelin 2011. február 25. 14:59
4. Gal Istvan
Tisztelt Gál úr. Az önök pártagja,valamilyen Simicska nevű korántsem úriember mondta anno mindenkinek joga hülyének lenni. Önnek is.Az hogy ön mindent csak a pártszimpátia alapján lát az az ön szegénységi bizonyítványa Felhívnám figyelmét a cikk néhány megállapítására,mivel látom bele sem olvasott:
Ez a jövőt felélő, a szegényeket sújtó és megszorító költségvetés folytatta a hozzászólásokat Lamperth Mónika MSZP. Iszonytató terheket rak a fiatal nemzedék vállára, az oktatást, az iskolákat és a gyereket sújtja a legjobban. A tömegközlekedésre szánt pénz csökkentése kit fog sújtani, ha nem a szegényeket?
Ha ezt ön demagógiának tartja az elég alacsony értelmi szintre val. Ugyanazt kínálja Szita úr a Kaposváriaknak mint Orbán Úr az Országnak. Országosan már érezzük a hatásokat. Megszorítások a köznépnek,gátlástalan osztogatás és fosztogatás Fiddesz részen. Higgye el az embereknek nagyon kezd elege lenni belőle.
Mielőtt jönne a kétharmaddal amit az önhöz hasonló klozatforradalmároknak köszönhetünk egy friss felmérés eredménye:
Februárban a Szonda Ipsos, a Tárki és a Medián is csökkenést mért a kormánypárt támogatottságában, amely így a 2009 évvégi szintre süllyedt vissza a felnőtt lakosságon belül. A legjelentősebb visszaesést januárhoz képest a Medián mérte. Az elmúlt néhány hónapban az intézet kutatásaiban még stagnált a Fidesz bázisa, ez a trend szakadt most meg a 7 százalékpontos csökkenéssel. A biztos szavazó pártválasztók között is érzékelhető a Fidesz térvesztése
Ezt érte el a klozetforradalom a gátlástalan szabadrablásával,az emberek lenézésével. -
9. targyilagosan 2011. február 25. 14:08
A Polgármester nem tudta bemutatni azt a levelet amit a fürdő hoppon maradt vállalkozói érdekében Navracsics miniszternek írt. Így a miniszter nem is tudott rá válaszolni. Abban azonban biztos lehet a Polgármester, hogy az ETALON 140 milliós jogos és az önkormányzat által is elismert követelését kamatostul fogja megfizetni, függetlenül attól, hogy a vállalkozó mennyire sáros. Az önkormányzat amikor segíthetett volna a kaposvári alvállalkozóknak, akkor taktikázott, halogatta a döntés. Amikor a felszámolás megkezdődött akkor már nem volt rá lehetőség.Tudnia kell, hogy ezt az igazságot minden érintett tudja.
Az előző kormány három milliárdos elvonásnak - az elmúlt évek költségvetése szerint - csak a fele igaz (igaz ez is sok), de az Orbán kormány is elvon majd ugyanennyit. Kaposvár az elmúlt években alig tett valamit, hogy racionalizálja az intézmény hálozat működését. A Polgármester azt hiszi, hogy újjászervezéssel elbocsátásokkal, "integrációval", összevonásokkal, ingatlan értékesítéssel, "spórolással" átmenetileg megoldja a város problémáit, és majd a következő kormány segít. Lássa be, hogy nincs új a nap alatt, fel kell vállalnia a népszerűtlen intézkedéseket is. Lehet persze azt mondani, hogy Kaposvár előre megy, a tények (ld. ez évi költségvetés) mást mutatnak: ha egy közalkalmazott nem kap kevesebb fizetést, mint az elmúlt évben, az nem ugyanazt jelenti mint az, hogy "mindenki jól jár".
Más: a Füredi II. laktanya beépítésének a határideje ez év tavasza. Egy kapavágás nem történt, nemhogy 800 munkahely létesült volna. A városnak a szerződés szerint vissza kellene vásárolnia az 1,2 milliárdét eladott ingatlant. Nyilván nem fogja. -
8. targyilagosan 2011. február 25. 11:06
Tanulságos és újszerű volt a tegnapi közgyűlés: a polgármester - az elmúlt napokban többször hallott szóbeli "kiegészítése" nem a képviselőknek szólt, hanem a TV nézőknek (igaz ez nem egészen új jelenség). A "felolvasott", fegyelmezett költségvetés árnyoldalait elhallgató expozéhoz mindegyik fideszes képviselő (kivéve Heintz Tamás) nagyon kreatívan csatlakozott így, vagy úgy (ez volt az új, bizonyára felszólított, szervezett hozzászólók voltak). A volt óvónő felolvasta az előterjesztés egy részét, míg mások sajtos értelmezéssel magyarázták, hogy a közel ötven dolgozó elbocsátsa milyen humánusan történik, a szociális támogatás csökkentése csak látszólagos, mert a közmunka(!!) máshol szerepel. A sportbizottság jelenlegi elnöke azt megmagyarázta, hogy a Jégcsarnok építésének korabeli döntéshozói nem hibáztathatók, mert ők nem ismerték még a Svéd-, a Cseh, stb. példákat. Tulajdonképpen a csarnok az iskolásoknak épül ezért nincs is értelme a hat hónapnál hosszabb nyitva tartásnak. Én viszont emlékezem arra, hogy annak idején milyen jó üzletnek kiáltotta ki az akkori sportbizottsági elnök a Jégcsarnok építését. Igaz annak is látszott, hisz a tizenegy hónapos nyitva tartás mellett a várost nem terhelte - az egyszeri, valóban csekély anyagi támogatáson túl - más költség. A valóság persze más lett: évente 45 millió forintot fizet a város azért, hogy tizenöt év múlva tulajdonosa legyen a Jégcsarnoknak. Évi több mint ötven millió forintba kerül az üzemeltetést. Miközben a csarnokban a hétvégeken (is) alig van látogató. Pedig milyen nagy volt igény annak idején! Hat hónap nyitva tartás, ez még elviselhető költséget jelent. Ide jutottunk. Szóval ilyen érvek, magyarázatok hangzottak el. A hozzászólók közös vonása volt az is, hogy a legnagyobb érv az elmúlt nyolc év bűneinek a felemlegetése volt, persze nem minden alap nélkül. A kérdés csak az, hogy a volt kormány múlt vélt, vagy valós bűnei miért teremtenek okot, menlevelet a helyi dilettánsok elmúlt években hozott rossz, felelőtlen döntéseikre.
-
7. targyilagosan 2011. február 25. 10:36
A város a befejezetlen, azaz az "előrehozott beruházások" befejezése érdekében újabb 1 milliárdos hitelfelvételre (kötvénykibocsátásra) kényszerül. Nem mellékes az sem, hogy a fél, egy éves csúszással befejeződő beruházások több száz milliós bevétel kiesést okoznak a költségvetésnek, azaz a város adófizetőit éri a kár.
A város egyetlen új beruházást nem indít ebben az évben: amit annak mondanak, azok már a 2010-es költségvetésben szerepel, ráfordítások volta, forrásuk a már felvett hitel és kötvénykibocsátás. A valóban új beruházások mindegyike pályázatfüggő: azaz, ha nyer a város, újabb hitelfelvételre, "forrásbevonásra" kényszerül az önkormányzat a megvalósítás érdekében. A következmény előre "tervezhető". ugyanúgy, mint a jelenlegi pénzügyi, gazdasági helyzet is előre látható volt: az elmúlt években több önkormányzati képviselő "vetítette" a hibás várospolitika következményeit. -
6. targyilagosan 2011. február 25. 10:26
A Polgármesternek indokolatlan az ország gazdasági helyzetére hivatkozni, mert bár az nem rózsás, a hiánycél biztosításának, az adósságcsökkentésnek a fedezetét a kormány különböző radikális, "népszerű" intézkedésekkel már megteremtette. De megteremtette az adócsökkentés kompenzálásának a forrását is. A kormányzati megszorításnak oka elsősorban az, hogy ennek a kormánynak is álláspontja: saját bevétellel rendelkező városok felelősebben gazdálkodjanak, ne a kormány "pénzén" vásárolják a szavazatokat.
A költségvetés a város működésének a biztosítása érdekében fegyelmezetten alkalmazkodik a csak összegében változó (növekvő) kormányzati megszorításokhoz: intézményi dolgozók elbocsátása, létszámstop, bérstop, dologi költségek befagyasztása, könyvtárak megszüntetése (épületeik értékesítése), kultúra támogatásának csökkentése, civil szervezetek, sportegyesületek, stb. támogatásának radikális csökkentése, szociális kiadások csökkentése.
Mindezek ellenére a 2011. lehet az első év - a Polgármester szerint is - amikor az év eleji hiányt nem tudja a város csökkenteni. Figyelembe véve az ebben az évben belépő, jelentős költségekkel működtethető beruházásokat, a "helyzet fokozódik": a következő években növekvő működési hiánnyal ( működési hitellel) kell számolni, miközben a korábban felvett beruházási hitelek növekvő törlesztő összege is egyre nagyobb terhet fog jelenteni (újabb hitelekkel lehet finanszírozni!). Ez a helyzet - amely előre látható volt - az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikájának a következménye.
-
5. Kontiki 2011. február 25. 10:16
Már megint a panelpályázat!A szocik cseszték el,mert a kiíráskor ,és utána sem volt rá fedezet.Ezért tartott másfél évig a pályázatok elbírálása,és ezért van érvénybe a mai napig az a miniszteri ígéret,hogy legkésőbb 2012 dec.31 az állami rész kifizetésének határideje.Jelenleg is hiányzik kb.20 milliárd forint,úgy,hogy az emberek többsége félve várja a keddi megszorító csomagot.
A város költségvetése ha elbírja az adósságot,akkor nincs probléma.De érdekelne,hogy az önkormányzat hogyan akar munkahelyeket teremteni,1800 főnek.Erre még senki nem adott választ,leszámítva,hogy a taszári repülőteret újra meg akarják nyítani,melyről bebizonyosodott,hogy egy baromság!De erre alapozni is az!
Attól függetlenül várható volt a leosztás alapján,hogy a "hozzáértő"fideszes többség megszavazza az előterjesztést,annélkül,hogy bármi érdembeli hozzászólást meg tudtak volna fogalmazni.Sajnos az MSZP képviselői itt eléggé hitelüket vesztették,úgy ,hogy nem veszik őket komolyan.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









