Szita Károly polgármester kapta Somogy díját
Mik ezek?
XA megyeszékhelyet 1994 óta vezető politikusnak, a megyei jogú városok szövetsége társelnökének, a Fidesz önkormányzati tagozatvezetőjének városépítő munkája elismeréseképpen Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke adta át a kitüntetést a megyenapi nyitány ünnepi közgyűlésén.
Somogy 1498. vízkeresztjén II. Ulászló királytól a vármegyék közül elsőként kapott címeres levelet és pecséthasználati jogot. Az 514 évvel ezelőtti eseményt hagyományosan kulturális programokkal, egy hetes ünnepségsorozattal ünnepli a megye, melyet idén először a régi-új vármegyeházán nyitottak meg. A közgyűlést, s annak kitüntetettjeit, köztük a Somogy polgáraéirt-díjasokat a díszvendég Szászfalvi László civil- és egyházügyi államtitkár köszöntötte.
Somogyért kitüntető díjasok
1992. évben
Dr. Andrásovszky Barna, a Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórház igazgató-főorvosa Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
1993. évben
Dr. Horn Péter akadémikus, egyetemi tanár, a PATE rektora
1994. évben
Dévényi Zoltán, a Balaton Füszért Rt. elnök-vezérigazgatója
1995. évben
Takáts Gyula, költő, író, műfordító
Dr. Gyenesei István, agrárközgazdász, tanácsnok
1996. évben
Dr. Kanyar József nyugalmazott levéltár igazgató
Dr. Suchman Tamás privatizációs miniszter, országgyűlési képviselő
Dr. Várfalvi István PM főosztályvezető
Varga Béla plébános, protonotárius (posztumusz)
1997. évben
Dr. Rozsos István sebészprofesszor
1998. évben
Fekete István író (posztumusz)
Nagy Ferenc fafaragó népművész
Varga Imre szobrászművész
1999. évben
Dr. Kolber István tanácsnok
2000. évben
Balás Béla megyéspüspök
Dr. Kercza Imre, a Somogyi Hírlap főszerkesztője
2001. évben
Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő
2002. évben
Szász Endre festőművész
2003. évben
Dr. Kopa János professzor
2004. évben
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter
2005. évben
Dr. Király Béla nyugalmazott vezérezredes, hadtörténész, egyetemi tanár részére.
2006. évben
Kovács Ferenc akadémikus
2007. évben
Dr. Repa Imre professzor
2010. évben
Pro Comitatu Somogy Díj:
Barkóczi István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója
Jürgen Schütz, Somogy megye német testvérmegyéje, Rhein-Neckar járás leköszönő elnöke
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 34 hozzászólás érkezett-
34. jelenidő 2012. január 10. 10:41
Egy kissé megkésve,de gratulálok!!Megérdemelt díj,megérdemlő embernek!!Sok sikert,egészséget a továbbiakhoz!!
-
33. Goodwin 2012. január 8. 11:47
Molnár Géza!
Biztos nem egy táblázatot láttunk, de nem is érdemes a sorrendről beszélni, a helyzet adott, a város fejlődött, Lampert Mónika meg már 2006-ban megígérte az önkormányzatok tönkretételét. Ehhez persze idő kell, ahogy Szolzsenyicin is mondta, a Kommunizmusban az az igazán szörnyű, ami utána következik.
Emiksz barátunk figyelmét bizonyára elkerülték a szufficites (nyereséges) kereskedelmi mutatók, a soha nem látott, de végre elért 3 %-os hiány és a többi. Erről nem szól semmit. Akik pocskondiázzák Magyaroroszágot, azok Simor Andrást féltik, meg a saját klientúrájukat. Bizony nagy csalódás ez az Eu intézkedéseiben. -
32. justitius 2012. január 7. 21:02
Gratulálok Charlie!
De adjon az Isten, SZEBB JÖVŐT!!!!!! -
31. emiksz 2012. január 7. 11:44
18: Igazi fejlődés a jobbos kommentelőknél, hogy végre rájöttek, hogy a "zelmútnyócév" frázis már nem túl szerencsés, ezért átváltanak lassan "kétezerkettőtő kétezertízig" pontosításra.
Igazán mókás, amikor most még mindig arról beszélnek, hogy a szocik vitték a csőd szélére az országot, amikor a fülkeforradalom óta az ország csődkockázati felára (ezt pedig a piac árazza) háromszorosára nőt. A bóvliról nem is beszélve. -
30. Molnár Géza 2012. január 7. 04:31
Szita kitüntetéséről:
Arról volt szó,hogy a túlzottan eladósított városok polgármesterei a következő ciklusban nem lehetnek újból polgármesterek. Mivel Kaposvár a harmadik az eladósítási listán,így véleményem szerint Szita úr ezt a kitüntetést nem érdemelte ki.
Összeegyezhetetlen a két dolog: egyrészt szankció,másrészt kitüntetés.
A legnagyobb ellenségnek az ország eladósítását kiálltottuk ki,egyébként.
PS: Nem vagyok "coci",nem látom pártszínekben a világot. -
29. Admirális 2012. január 7. 00:49
Valóban, Géza. A cikk a megyehétről és Szita kitüntetéséről szól. Nem a hitelről és nem a btk-ról.
-
28. Molnár Géza 2012. január 6. 22:25
26.Admirális,
Nem a devizahiteles lakásvásárlókról szól a cikk.
Ez külön téma. -
27. Admirális 2012. január 6. 22:01
23. michelin
Miskám, ne a gép előtt hánytasd magad, hanem a friss levegőn. Próbálkozz az írással holnap, talán kitisztulsz egy kicsit. -
26. Admirális 2012. január 6. 22:00
25. Molnár Géza
Jól értem, hogy te lecsuknál egymillió devizahiteles magyart? Csak azért, mert nem albérletben akarta leélni az életét?
Fura. -
25. Molnár Géza 2012. január 6. 21:45
22.RE:
A megalomániás beruházásoknak valami ésszerű határa kellett volna lennie.
Nem volt!
Vegyünk fel hitelt a hitel törlesztéséért,majd újabb hitelt ennek a hitelnek a törlesztéséért?
Hol van itt a józan ész?
Persze,más lenne ha ezért járna büntetőjogi felelősség.
Az meg nincs!
Vagy,padláslesöpréssel kell majd rendezni a hitelt?
Netán "Béke" kölcsönnel?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









