SONLINE

A Kaposvárt övező észak-zselici dombokat hegyeknek nevezik a rátarti kaposiak, noha még a legmagasabb: az Ivánfa-hegy sem sokkal haladja meg a kétszáz métert. Az persze igaz, hogy meredeken emelkednek a Kapos folyó völgye fölé. A Lonka-heggyel összetartozó 176 méter magas Róma-hegy déli irányban egyre inkább kiszélesedik.

Maga a „Róma-hegy” elnevezés bizonytalan eredetű. Aligha a cigányság jelenlétére utal, hiszen már Mária Terézia korában is így nevezték a dombot, s a „roma” szó amúgy sem szokott előfordulni földrajzi nevekben. Többször lehet hallani, hogy Kaposvárt a hét dombra épült Rómához hasonlítják, de ez sem lehet a forrás, hiszen az amúgy is sántító hasonlatot csak a legújabb időkben fogalmazta meg néhány nagy képzelőerővel megáldott lokálpatrióta. Lévai József György helytörténész szerint „Ruma” besenyő falu volt valamikor, amely még a török idők előtt elpusztult, nevét pedig Rómára módosították az azóta lepergett évszázadok. Deák Varga Dénes építész viszont nem lát bizonyítékot rá, hogy lett volna ilyen nevű falu a környéken. Ő arra gondol, hogy a mai Kaposvár területén biztosan létezett középkori Omak vagy Homak falu neve búvik meg a Róma-hegy nevében.

Akármint volt: a főbb országutak még a 18. században is elkerülték a várost, a kereslet, a forgalom nem biztosított elegendő jövedelmet, így a Kaposvárra betelepült iparosok és kereskedők egyre nagyobb érdeklődést kezdtek mutatni a gazdálkodás, főleg a szőlőművelés iránt. A század végén több mint háromszáz szőlőbirtokost írtak össze Kaposváron; a szőlők a várostól délre fekvő – azelőtt erdővel borított – dombokon helyezkedtek el. A szőlőhegyek rá is nyomták bélyegüket a városképre, nemkülönben a lakosság életmódjára és fogyasztási szokásaira.

„Az itt lévő mesterember, mihelyst szőlőbirtokra tesz szert, már felhagy mesterségével, éjjel-nappal szőlejét bujkálja, lakja” – írta egy pesti folyóirat 1832-ben a somogyi megyeszékhelyről. S hozzátette: „A szőlőmívelés kezdetétől fogva szinte a szüretig haszontalan unszolod példának okáért a csizmadiát, hogy lábbelidet készítse, mert legényével, sőt egész házi népével bicskáját nem bőrmetszésre, hanem szőlőmívelésre használja.” A kaposvári mesterembernek rendes szokásává vált, hogy az erre alkalmas reggeleken egyenes derékkal kigyalogolt a „hegyre”. Este aztán visszaballagott, de kissé már bizonytalan léptekkel.

Először alighanem az Ivánfa-hegyen és az Iszák-dombokon folytattak szőlőművelést Kaposváron. Azután a Kapos-hegy következett, de a Lonka- és a Róma-hegyen is szőlészkedtek már a 18. század második felében. (A Róma-hegytől 1884-ben vált külön a vele addig egy hegyközséget alkotó lonkai szőlőhegy.)

A 19. század közepén Kaposváron is napirendre került a feudális jogviszonyok felszámolása, az úrbéri birtokrendezés. A hagyományosan nagy szerepet játszó szőlőművelés kérdésében már 1856-ban létrejött a megegyezés: a kaposvári szőlőbirtokosok pénzben örökre megváltották a borkilencedet.

A szőlőben lakó emberek számára épültek Kaposváron a „hegyi” a kápolnák, először az Ivánfa-hegyen. Az első Róma-hegyi kápolnát Angyalos Boldogasszony tiszteletére építették, valószínűleg a 18. század második felében. A domb keleti oldalán (tehát nem a mai helyén) állt az egyszerű, torony nélküli épület, harangján az 1763-as évszámmal. A kápolna felszerelése a 19. század elején sem volt több, mint az oltár és néhány gyertyatartó. És ez volt az összes hegyi kápolna között a legkisebb: a papon és a kiszolgáló fiún kívül alig fért be néhány ember. Az egyházi hatóság 1815-ben elrendelte a lebontását. Bár a rendelkezést akkor nem hajtották végre, s időközben a tetőt is helyreállították, a 20. század elejére ismét olyan rossz állapotba került, hogy a hegyközség úgy döntött: a toldozgatás-foldozgatás helyett most már tényleg lebontatja, és egy alkalmasabb helyen építi fel újra.

Olvasóink, akik felismerték a Róma-hegyi kápolnát:
-------------------------------------------------------
Soós Béla Zoltán, Martonné Kúsz Mária, Szigeti László, Kertész Péter, Tóthné Tamásovics Klára.
Köszönjük a megfejtéseket!
-----------------------------------------------------

1903-ban kezdték meg a gyűjtést az építkezésre. A következő évben már természetbeni adományok is érkeztek: tégla meg cserép, s többen a lakatos- és a mázolómunka elvégzését, valamint az ingyenfuvart is felajánlották. A régi kápolna anyagát is felhasználták az építéshez (a harangot onnan hozták át), és kölcsönt is felvettek. A hegy tetején, igen szép, a városra remek kilátást biztosító helyen épült fel a mai kápolna a Gundy család által ajándékozott telken. Belső felszerelése is a hívek adományaiból jött össze – az adakozók nevét a kápolnában elhelyezett táblán tüntették fel –, a hegyközség pedig magára vállalta a kápolna fenntartását. Az építés Domján Lajos kőművesmester érdeme (egyébként a Kecel-hegyi kápolnát is ő építette fel 1904-ben).

1906. szeptember 9-én, a felszentelés napján virágokkal díszítették a kápolna belsejét, akárcsak a sátrat, amelyet az épület előtt állítottak fel az ünneplő közönség számára. A közeli hegybirtokosok mellett a város lakossága is nagy számban jelent meg az ünnepségen, amelyre már a kora reggeli órákban mozsárágyúlövések figyelmeztették a kaposváriakat. A szertartást Herbay Pál szentbalázsi esperes végezte.



A 8×5 méteres, keletelt, eklektikus stílusú Róma-hegyi kápolna egyetlen toronnyal, téglalap alakú hajóval, sokszögletes szentéllyel épült. Az építés évéről a bejárat feletti, vakolatból készült felirat is tanúskodik. Tornya a templomhajó előtt áll, alatta bejárati előtér – ma már kapuval lezárva. Téglalap alakú, kicsiny oltárfülkét láthat, és dongaboltozatú mennyezetre tekinthet fel a belépő.

Az egyszerű homlokzati megjelenésű kápolna – sima profilú lábazatával, tagolatlan párkányaival, félköríves záródású, keret nélküli ablakaival – halkan húzódik meg a vadgesztenyefák árnyékában. De nem volt ez mindig így! Egykoron az ablakok körüli földig érő, íves falfülkéket vakolt zárókövek ékesítették, a ma leegyszerűsített főpárkány hajdan profilozott, klasszikus párkány volt, toronyablakai felett kör alakú vakablakok tagolták a csúcsíves falmélyedéseket. A kápolna homlokzata sem volt mindig ilyen egyszerű, sima felület: lábazata felett tizenegy sávra osztott kváderezés ölelte körbe.

Sok mindenért kárpótolja azonban az ide látogatót a város panorámája, a torony bejárata feletti szívet melengető aprócska műkő kereszt, valamint a torony és a szentély csúcsait ékesítő díszes keresztek; megannyi kiváló műlakatosmunka.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A húszas évek végén, a Jézus Szíve Egyházközség megalakulásával a hegyi kápolnák egy része – köztük a Róma-hegyi is – az új plébániához került. A kápolnát a Róma-hegyi Baráti Kör kezdeményezésére és a közelben élők segítségével az ezredfordulón teljesen felújították; a munkák végeztével Agg József főesperes áldotta meg 2000. augusztus 5-én. (A kápolna búcsúját is ekkor, Havas Boldogasszony napján tartják.) Az egyházi ünnepség után először adták át az újonnan alapított Róma-hegyért díjat. Akkor azok kapták, akik hozzájárultak a kápolna felújításához; Farkas Márta is köztük volt, aki családjával együtt „megálmodta, elindította és be is fejezte” a felújítást.

2001. szeptember 22-én Balás Béla megyés püspök mutatta be a szentmisét a Róma-hegyi kápolnában. Az istentiszteleten Szita Károly polgármester is részt vett.
Ha a kápolnától lesétálunk a városba, egy másik egyházi építmény mellett vezet el az utunk. Róla is lesz mondanivalónk.