Támadás a buszon - a fülke nem véd, az ellenőrnek rosszabb
Mik ezek?
XBántalmaztak egy buszsofőrt kedden este a Kaposvár és Bőszénfa közötti autóbuszjáraton. Alig egy hete az egyik kaposvári helyi járatú buszon történt hasonló bántalmazás. Egy 47 éves férfi a 14-es busz vezetőjét szidalmazta, a nyakát megragadta, mert bedühödött azon, hogy motorkerékpárjával elcsúszott a buszból kifolyt olajon.
A férfira gyorsított eljárásban egy év két hónapi, két évre felfüggesztett szabadságvesztést ki is rótt rá a bíróság.
A bőszénfai járat sofőrje szerdára szabadnapot vett ki, és nem akart beszélni a történtekről. A Kapos Volánnál elmondták: kaposvári területükön az elmúlt két évben három alkalommal érte inzultus a járművezetőiket. Tavaly nyáron Taszárnál azt kérte a gépkocsivezető, hogy ültessenek le egy, a kocsiban menetközben rohangáló öt-hat körüli gyermeket. A gyermek anyja odament hozzá, szitkozódott, majd leköpte a sofőrt. Az idén májusban a balatonmáriai vasútállomásnál a kiállási időben parkoló autóbuszra felszállt egy erősen ittas férfi és minden szó nélkül megrúgta a gépkocsivezetőt. A nagyatádi autóbusz-állomáson a közelmúltban két rendőri intézkedést is igénylő eset történt. Egyik esetben utas azért akarta bántalmazni az autóbuszvezetőt, mert az nem engedte ittasan felszállni a buszra. A másik esetben a forgalmi szolgálattevőt fenyegette késsel egy ittas utas. A napokban Zselicszentpálnál is az alkohol játszotta a főszerepet.
A sofőrt megütötték és leöntötték sörrel
Kovács Melinda vezérigazgatói asszisztens elmondta: korai lenne a történtek kapcsán az erőszakos esetek növekedésről beszélni. Inkább – s ezt a véleményt a buszvezetők is osztják – csak a szerencsétlen véletlen és az alkohol játszott közre.
A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. buszsofőreit pszichológiai tréningeken készítik fel a konfliktuskezelésre, toleranciára s mondhatni: erre szükség is van. Csapó József vezérigazgató szerint egyre több az erőszakos cselekmény, a szidalmazás, a fenyegetés. Nőtt a rendőri intézkedések száma is. Mindez szerinte a mai közmorált tükrözi: hiányzik az alapvető tisztelet. Persze, igaz, ahol napi 43 ezer utasról van szó, az volna a csoda, ha eseménytelenül telne a nap.
A legtöbb inzultus az ellenőröket éri, de a sofőrök is kapnak például az ajtónyitás miatt. Bár a buszvezetőkön az emberek biztonsága múlik, lehetőségeik korlátozottak. Baj esetén legfeljebb ahhoz van joga a sofőrnek, hogy zárva tartja az ajtót a rendőrök kiérkezéséig. Gaszner István forgalmi szolgálatvezető elmondta: a buszvezetők minden szokatlan eseményt jelentenek rádión, hogy mindennek nyoma legyen. Ez nekik is védelem. A legfurcsább eset az volt, amikor a buszsofőr jelentette: egy kiló kenyérrel találta telibe az egyik utas.
Rács mögött a bántalmazók
A Kaposvári Rendőrkapitányság illetékességi területén az idén összesen hat hivatalos személy elleni erőszak és négy közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kellett nyomozást elrendelni. A Btk. legutóbbi módosítása óta már védettséget élveznek a buszsofőrök is. Koncz Katalin szóvivő elmondta: a rendőrség már régóta törekszik a kirívóan erőszakos, közösségellenes magatartást tanúsítók azonnali fogvatartásba vételére. A mostanihoz hasonló bűncselekmények elkövetői szinte minden esetben bűnügyi őrizetbe kerülnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint melyik a legveszélyesebb foglalkozás ma Magyarországon?
- Rendőr. 25.81%
- Tűzoltó. 54.84%
- Mentős. 6.46%
- Buszsofőr. 12.91%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. agyargardista 2010. augusztus 19. 21:54
Kedves "meg-hát" . Nem szolgáltam rá,hogy durván visszaszólj ! Nekem minden járműkategóriára meg van a jogosítványom PÁV II D-m is van. Nem fél disznóért szerezetm! Kellett a ...... végzettségemhez Nagyon sajnálatos,hogy vannak buta arrogáns neveletlen buszsofőrök akik tönkreteszik a vállalat szinvonalát .Szolgáltatás helyett pöffeszkednek ,segitséget nem nyujtanak . Minden évben én is megujítom a jogosítványomatz saját pénzemen a Kapos Volánnál -látom sok kollégájuknál az értelmi szintet. Csak egy kicsit kellene külföldön járni. Ahol a gépkocsivezető segít a csomagok elhelyezésében ,nem pofákat vágva és kelletlenkedve. Ahol kinyitják a hátsó ajtót is . Ahol a meleg buszban terpeszkedő buszsofőr nem azon röhög ,hogy a ki nem nyitott ajtónál hogyan áznak az utasok. talán össze kellene fogni és az oda nem való kollégakat más pályára tanácsolni .Csúfság !!
-
12. wolf021 2010. augusztus 19. 07:45
Nekem csak két megjegyzésem lenne.
1,Engem is bosszant amikor a buszsofőr tahó, leszorít az útról,kanyarodáskor telefonnál én meg nem tudom hova húzódjak le az útjából.Bosszant amikor direkt beáll középre az úton,30-al és a visszapillantójában látom hogy épp udvarol valakinek,az útfele még véletlenül sem figyel, ugyanez buszöbölből indulásnál, ki sem néz a buszból,elindul kifelé mikor mellette vagyok, majd méltóztatik kirakni az irányjelzőt 1 egész másodpercre.
2,Mindamellett hogy nekem is kinyílik a zsebemben a bicska mégsem állítom meg hogy megfegyelmezzem,számon kérjem a tahóságát,Figyelmeztessem a közlekedési morálra. (csak azért nem említek egyéb ügyeket mert hála ...nak hogy utasként nem kell találkoznom velük)
3,Vajon miért gondolom hogy ez az eset is olyan piréz népszokás amit megfelelő időközönként gyakorolni kell hogy ne merüljön feledésbe a kultúrájuk ezen része?
Esetleg mi mikor gyakorolhatnánk kultúránk azon részét hogy az ilyen devianciát megtoroljuk,csak mert kulturánk része? -
11. Pirike53 2010. augusztus 19. 06:49
Kedves adarobi
Talán te is buszvezető vagy ,hogy ilyen modortalanul szólsz hozzá?
Senki ne bántson senkit.Inkább a viselkedési morálon kell változtatni ,és akkor mindenki elégedett lessz .Akkor nem kell pszihologushoz járni a buszvezetőknek.A buszvezető végezze a munkáját,az utasok meg utazzanak . -
10. sasa55 2010. augusztus 18. 23:08
Most akkor hogy is van? Vezérigagató aszisztens kisasszony azt mondja korai erőszakos esetek növekedéséről beszélni,négy sorral lejjebb Csapó úr azt állítja, egyre több az erőszakos eset.
Napi 43 ezer utasból a késelést, köpködést stb. leszűrve jó sok cigány megfordulhat, akikkel a sofőröknek és az utasoknak szembesülniük kell.
Nem állítom, hogy a sofőrök közt nincs egy-kettő aki el van szállva magától, de azt hiszem örülnénk mi utasok, ha csak a gk vezető bunkóságával kellene megküzdenünk. -
9. meg-hát 2010. augusztus 18. 22:25
Kedves agyargárdista!
Veled ellentétben a buszsofőröknek minden évben meg kell felelniük egy olyan vizsgán amit neked az életben csak egyszer kell megfelelned.(KRESZ,műszak,stb)Továbbá a buszok 80%-ban nincs klíma,és az utasokkal ellentétben a gkv-k napi 10-20 órát töltenek a járműben akár 45 fokban is.Gyere próbáld ki milyen kellemes.Néha még rakott pelenkát is találsz az ülések mellé dugva. -
8. adarobi 2010. augusztus 18. 22:01
Szerintem az itt hozzászólók verjék agyon a buszvezetőket és meg lesz oldva a probléma. Az a tény hogy valakinek lehetősége van hozzászólni egy cikkhez, nem jelenti azt, hogy hülyeséget beszéljen és főleg ne más sérelmeiről áradozzon a cikk kapcsán.
-
7. kvári35 2010. augusztus 18. 21:35
Még valami,igaz,már eső után köpönyeg:Csapó úr,Önöknél senkinek nem jutott eszébe a hőségriadó elrendelésekor,hogy esetleg fel kellene oldani azt a rendeletet,hogy csak az első ajtókat lehet kinyitni?Ha már olyan buszokkal vagyunk kénytelenek utazni,amiken nincs kinyitható ablak,legalább az ajtókat nyitották volna ki,mert még úgy is "hűvösebb" lett volna a kinti 38 fok,mint a benti 50.Ugye,mennyi konfliktust okozunk az 5500 Ft-os bérletért.
-
6. kvári35 2010. augusztus 18. 21:07
Igazad van medita.Ezt a cikket azért érdemes lett volna két részre bontani.Sajnos az elkövetők büntetésének mértéke nem eléggé visszatartó erő.
De:"A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. buszsofőreit pszichológiai tréningeken készítik fel a konfliktuskezelésre, toleranciára s mondhatni: erre szükség is van" Miért is? Gondolom,nem minden felszálló utas akar mindjárt verekedni.Esetleg az utasok között is lehetne egy kis kérdezgetést végezni,hogy vannak megelégedve a sofőrök viselkedésével.Az "alapvető tisztelet" oda-vissza kellene,hogy működjön.Ha én megváltom a bérletem,elvárom én is,hogy a gk,vezető tiszteljen meg azzal,hogy nem indulás után 3 perccel jön oda,vagy zuhogó esőben indulásig a kormányon fekve néz ki,hogy áznak az utasok,vagy, hogy menet közben beszélgetve olyan érzése van az embernek,mintha városnéző buszon ülne,növelve a menetidőt,vagy hogy az 50 fokos Scania buszban a sofőr azért sem indítja be a légkondit,élvezve a helyzetet,hogy akkor is az van,amit ő akar.Mert ilyenekről is szó van ám az utasok között.Tehát azokért a mindennapos konfliktusokért nem biztos,hogy csak az utasok felelősek.
Persze,vannak kivételek is,minden tiszteletem az övék! -
5. kvári35 2010. augusztus 18. 21:07
Tisztelt sonline!14 alkalommal írták ki,hogy hibás ellenőrzőkód! Analfabéta azért nem vagyok!
-
4. agyargardista 2010. augusztus 18. 21:03
Rettenetes ahogy viselkednek az autobuszvezetők! Semmi megértés, empátia,segítőkészség. Igaz,hogy a legtöbbjük alig végezte el a 8 általánost és valami nagy nehezen átvergődött egy kresz vizsgán.Máris nagy ember lett belőle. Ruházza a Volán ,nyakkendője van és semmi esze! Nehéz lesz megváltoztatni az utazási morált a járatokon! Sajnos!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









