SONLINE

– Évtizedek óta napi hat órát táncol. Sosem érezte, hogy fáradtság felhúzni a mefisztót, a csizmát? – kérdezem nem titkoltan egykori somogyosként Takács Lászlótól.
- A Somogyban én is 8-10 évig táncoltam. Volt öt-hat év, amikor száz Balassa Tamásnak tanítottam meg a nyírségi csapást azért, hogy eltáncolhassa a Neuwirth Annamária Ritka tempó és haidauját. Sok tésztát megeszik az embert azért a kis mákért, ahogy a nagymamám mondta. Van ebben kötelességtudat, de mindig van valami, amiért azt mondom: de jó, hogy mégis itt voltam, pedig lestrapálva jöttem be...

– Profizmus?
– Annál elvetemültebbnek kell lenni. A profi addig tolja, amíg fizetik. Az elvetemültebb addig, amíg van benne lélek.

– Nem csak a lépést kell tudni, hanem hogy hová visz, egy tájegységre mondjuk?
– Fontos, mi van a színpadon, de fontosabb, szeretnek-e. Tyúkanyókarakter. Két erő tarthat össze egy csapatot: jó cimborák, szeretik egymást vagy fontos történik velük a színpadon. Nagy dolgok akkor születnek, ha a kettő együtt van. Néha összekeverik azt, hogy „csak tiszta forrásból” azzal, hogy „csak tiszta forrást”. Az utóbbi a múzeum dolga. Nem csak tematikus számokat lehet eltáncolni, de ha egy gyimesi kettős jártatóban nem érzem a fenyő illatát, vagy hogy ott nincs megesett lány, mert fölneveli a falu zokszó nélkül – ha ezt nem táncolják el, nem csináltak semmit.

– E tudást kitől kapta? Egy élet vagy elmondták a legelején?
– Jókor születtem. Foltin Jolán B-kategóriás diplomamunkáját táncoltam a Balatonföldvári Folklórfesztiválon. Dudanóta.

– Megvolt.
– Novák Ferenc, táncházmozgalom, Tímár. Kricskovics. Nagy tisztelője voltam Györgyfalvay Katalinnak. A Közép-Európa Táncszínházban Szögi Csabáék kezdték az út-keresést, Zsuráfszky Balladát táncolt.

– Otthonról mit hozott?
– A családom sem százas: édesapám huszonegy évesen már szabómester volt. Édesanyám szokta mesélni: Tudjátok gyerekek, apátok nem azért varrt ám, hogy nekünk pénzünk legyen, hanem hogy másnak ruhája. Hobbijával kereste a kenyerét, hetvenévesen még kijárt két műszakban a ruhagyárba. Egyszerre volt tűzoltóparancsnok, kultúrház-igazgató és kántor.

– Ez mindent megmagyaráz.
– (Nevet.) Genetikailag is elég nagyok a problémáim. Egyszer Szép Elemér iskolájában egy külföldről érkezett ifjú titán új táncokat tanított. Aztán rámutatott egy-két gyerekre, csütörtök este hat, Fegyveres Erők Klubja, nézzük, jól tudtok-e táncolni. Ő volt Csikvár József.

– Somogy Novák Ference.
– Szüleim nem beszélnek a Kossuth-díjasokról, csak Csikvár Jóskáról: „ha a Jóska nincs, akkor rendes ember lennél”. Az öreg Opellel faluról falura, koszorúcskáról koszorúcskára jártunk. Meghatározó volt. Bartók Kontrasztokjában tizenhatszor kellett a bot fölött átugranom. Az NDK-ba készülve népi táncot kértek tőlünk, akkor tudtam meg, milyen az, amikor csapásnál megpattan egy ér a kézben.

– Kiválasztja, akinek Ön lehet Csikvár József?
– Kiválasztódnak. Tóth Tibor a lengyeltóti Ördöngösből tizenegy évesen kezdett nálam, s nemrég az ő tanítványa kezdett táncot tanítani. Nagyon jó! Tóth Tibor tíz éve az első Együd-versenyen megvert engem. Nagyon jó! Czigány Tamás, Csárli (egykor a Somogy, ma a szennai Tótágas kiválósága. A szerző) hol vette észre, hogy van lába? A szennai kultúrházában. Nem volt már Csepinszky Mária, de volt Szendefy-család, Zóka Évike és még sokan. A saját örömünkre táncoltunk. Nem tudom, akkor pecsételődött-e meg Csárli sorsa, de talán kis szikra volt.

– Minek köszönhetők a váltások az együttesek között? A tánc vitte vagy vitte a táncot?
– Egyszer Orbán Csaba azt mondja, nem akarsz elvállalni egy együttest? Gyenge táncosok, borzalmas kultúrház-igazgató, elvállalod? El! Mit tudok kezdeni huszonévesen gyenge csapattal, rossz igazgatóval? Innen nézve mintha tudatosan készültem volna erre az egész kócerájra (nevet.) Göllei jegyző unokatestvérem mondja egyszer, a KISZ-esek „népitánccsoportot” szeretnének. Már rossz! Karácsony és szilveszter között tartsunk egy próbát. Még rosszabb. A kocsmahelyiségben a cementlapon. Odamegyek, ott van tizenkét ember. Már gyanús. Na, adok én ezeknek! Holnap föl sem tudnak állni, aztán majd nem viccelnek velem. Széki sűrű tempóval kezdtem, s biztos voltam benne, a következő próbán lesz három ember, kártyázunk, megisszuk a sört, hazamegyünk. Erre ott volt tizennyolc! Gyerekek, ami történt, felejtsük el, kezdjünk el valamit csinálni. Fél év múlva kétórás műsort adtak. Magnónk se volt, úgy fütyültem végig a próbát. Tizenegyig nyomtuk, és akkor még rimánkodtak, a kónyi verbunkot még járjuk el!

A cikk a hirdetés után folytatódik

– A lassú tempót nem ismeri...
– Egyszer Dombóváron nem mi csináltuk a Május elsejét. Kimentünk, sokan egy fűzfa alá, családostul, napsütésben. Fél óra múlva fészkelődtem. Nem tudok pihenni, pedig kellene.
 
– Az Ön korában már recepteket cserélgetnek az emberek.
– Egy huszonnyolc éves „öreg” vízilabdázó mondta: mindent ugyanúgy csinálok, csak többet kell utána pihennem. Ezzel én pont így vagyok.

– Mi jelenti az elismerést?
– Amikor Kadarkúton tanítottam, a táncosokat meghívták egy falusi bálba. Bent a beatzenekar játszott, az előtérben a szájbőgős, kanalas cigányok. Három somogyis fiú, nehogy már ne álljunk be! A végén odajön hozzám egy öreg cigány: te cigány vagy? Hasonlítsuk ezt össze egy magas állami díjjal! Sok apró ügyet nagy elismerésnek tudok megélni, mert valami miatt ez jobban számít a lelkemnek jobban. De ahogy a Bodrogi Gyula mondta: amikor megkaptam, azért az jólesett.

– Közelítő elismerés, hogy a gyerekek táncművészek?
– Ha orvos dinasztiák nőnek föl, az azért szerencsés, mert a kétéves már az intubálást hallja. Ezen nő föl. Takács Lackó öthónaposan anya hasában délszlávot táncolt, én meg vártam, mikor pottyan ki, mert a délszláv azért az ott van. Aggódom értük, hogy nincs más esélyük, mint ez a pálya, ami nem olyan, a kultúra sem olyan, mint 75-ben volt. Vigasztal, hogy mindig volt, aki összefirkálja a falat a barlangban. A művészet, amint a szerelem is, konstrukcionális hibája az embernek. Abban bízom, hogy a két gyerekem táncos lesz, bár nehéz körülmények között kell megtalálniuk a saját életüket. Jó esetben nem kell Amerikába mennünk családlátogatóba.