Tíz beoltott diák is megfertőződött a gamási H1N1-járványban
Mik ezek?
XLezárta az ÁNTSZ a gamási iskolai újinfluenza-járvány elemzését, diagnosztikai vizsgálatát. Két hete az iskola diákjainak több mint felét döntötte le a lábáról a H1N1 vírus. Az igazgató saját hatáskörben tanítási szünetet rendelt el, melyet a háziorvos javaslatára egészen héten fenntartottak.
Mint megírtuk: beoltott diákok is elkapták a fertőzést, mert mind a két – később pozitívnak bizonyult – mintavétel védőoltásban részesült tanulótól származott. Schäffer Károly elmondta: a diákok közül 39-en kaptak védelmet az iskolai kampányoltás során, és tízen betegedtek meg az oltás ellenére is. Tüneteik azonban enyhék voltak, két nap alatt elmúltak, és a többiek között sem mutatkoztak súlyos tünetek; kórházba senki sem került.
A gamási volt az eddigi legnagyobb létszámú közösségi újinfluenza-járvány Somogyban, korábban a böhönyei és az iharosi óvodát kellett rövid időre bezárni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Netuddki 2010. február 2. 19:02
A gyógyszerek hatásfoka 60% körül már jónak mondható. A beoltott betegnél mindenképpen kialakul valamekkora védettség és egy újabb találkozás a vírussal már valószínűleg nem fog olyan súlyos következménnyel járni. Ártani viszont csak rendkívül ritkán árt. Haszon/kockázat!
-
2. ex-szolnoki 2010. február 2. 16:24
ki mondta, hogy a védőoltás megvéd a fertőzéstől? A védőoltás hatására kialakult minimális védettség csökkenti az immunválasz intenzítását, melynek következtében nem fog tüdőgyulladás kialakulni és nem fog a beteg elpatkolni. miért ír minden újság hülyeséget és torzít szándékosan?
-
1. KaposTacsi 2010. február 2. 15:16
Lesz ebből még vita úgy érzem.
Szerintem többen fagytak meg ebben a szezonban eddig mint h1n1-ben.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









