Tömve a part, sok a vendég - csúcsszezon a Balatonnál
Mik ezek?
XHa csak a hétvégéket nézzük, eddig három kifejezetten kánikulai, egy verőfényes-meleg, egy „vegyes” és csak egyetlen „antituristás”, azaz felhős-hűvös víkendet regisztrálhattunk. Vagyis nem panaszkodhatnak...
– Nincs is ok a panaszra, főleg a tavalyi szezon után – szögezte le Lukácsik Gábor, aki a siófoki Aranyparton üzemeltet büfét. – Egy tóparti vendéglátós persze igazán sohasem elégedett, mindig el tudna képzelni még jobb forgalmat, de a legutóbbi szombat és vasárnap eddig a nyár csúcsát hozta. Több évtizedes tapasztalat alapján két gyengébb szezon után biztosan jön egy jobb, no ez most a jobbik nyár. Egy-két hasonlóan kifogástalan időjárású hétvége persze még jól jönne az igazán kedvező mérleghez. S azért ezen a nyáron is akadt „üresjárat”, volt úgy, hogy két hétig nem szedték a parkolójegyet az aranyparti kis utcákban, annyira kevés volt az autó...
Csúcsra járt a siófoki fizetőstrand is az elmúlt két hétvégén, már ami az idei szezont illeti. Persze, van még hová fejlődni, a cél most a tavalyi csúcsforgalmú nap túlszárnyalása, tudtuk meg Baráth Istvántól, a strandokat üzemeltető Balaton-parti Kft., egyben a Siófok Holding vezetőjétől. S azt is, hogy a nagystrand eddigi bevétele természetesen a jó időnek köszönhetően több már, mint a tavalyi nyár hasonló időszakában.
Zamárdiban elméletileg hátra dőlhetnének, hiszen a idegenforgalomból várt bevétel java része az ötnapos Balaton Sound-dal már befolyt. – Nem mondunk le azért a sok kis kúrtaxa-forintról sem – így Csákovics Gyula polgármester. – Éppen most összesítettük a júliust, arra a hónapra teljesült a bevételi előirányzat. A helyi vendéglátósok szerint nagyon erősen érződik a válság hatása, a pénztelenség. A turisták minden korábbinál jobban meggondolják, mire és mennyit költenek...
A kúrtaxa-bevallás és befizetés ellenőrzését egyébként az idei nyárra igyekezett minden balatoni önkormányzat tovább tökéletesíteni, szigorítani, hiszen minden saját bevételre egyre nagyobb szükségük van a helyhatóságoknak. Ebből is adódhat, hogy az előzetes számítások szerint idén tizenöt-húsz százalékkal növekedhetnek az idegenforgalmi adóbevételek a tó partján. A kánikula, a gyenge forint és a pénztelenség egyes szakemberek szerint életet lehel a fizetővendéglátásba, a „Zimmer Ferikbe” is. Új jelenség, hogy a bérbeadók között megjelentek a német és osztrák ingatlantulajdonosok is, akik befektetéseiket így igyekeznek „termőre” fordítani. Az általunk megkérdezett siófoki szobakiadó azonban úgy nyilatkozott: „nem szedik szét” a kuncsaftok, akik zömmel három-négy napra érkező, kisebb pénzű magyar turisták.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. városi robi 2012. augusztus 9. 20:23
Ez nem éppen így van!!!Közel sincs telt ház,sőt!!Azért furcsa,csak a vendéglátós a vállalkozó,a többi nem számít!!Miért nem kérdeztek meg másokat,kölcsönzősök,strandcikkesek,stb.Vajon egy horgászboltot üzemeltető vállalkozó is ezt mondaná????nincs víz,nem jön a horgász.Csak egy példa volt,de lehetne sorolni.Nem csak a büfések számítanak.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





