Unokáik is nyögni fogják? Válságköltségvetés és csatornacsőd
Mik ezek?
XA szennyvízberuházást felhozva indokul alig egy hónapja csődöt jelentett a nemesvidi önkormányzat. A tavaly februárban megválasztott polgármester, Harmath István kérésére a Somogy Megyei Bíróság elrendelte az adósságrendezési eljárást. Hitelből fedezett 320 millió forint az alapprobléma, ami a beruházás 560 millió forintos támogatása és a több mint 900 millió forintos beruházási költség közötti különbség.
A korábbi polgármester, Árvai Tibor, akinek idejében elkezdődött a fejlesztés, és a csatornázásban érintett Somogysimonyi polgármestere Kovács Imréné szerint nem feltétlenül jelentett volna okot a csőd bejelentésére.
Árvai Tibor elmondta: 1998-ban fogalmazódott meg először a csatornázás gondolata. Akkor lakossági fórumokon, hozzáértő szakemberek segítségével tárták az elképzelést a falusiak elé, s bírták a támogatásukat. Egyhangú képviselő-testületi határozatokkal, a lakosság megerősítésével pályázatokat írtak, támogatásokat kerestek.
– Több sikertelen próbálkozás után csatlakoztunk a zalakomári projekthez, ami 2004-ben nyert a szennyvíztisztító korszerűsítésére. Ennek másik része volt a csatornaépítés Nemesviden és Somogysimonyiban – folytatta Árvai Tibor. – A műszakilag kettészakadt beruházáshoz 2005-ben a Dél-Dunántúli Területfejlesztési Tanácstól 529 millió forintot nyertünk. Egyúttal Zalakomár a Nyugat-Dunántúli Területfejlesztési Tanácstól kapott 28 millió forintot. Így lett meg a több mint 900 millió forintos beruházás 60 százalékos támogatottsága. A hiányzó 40 százalék finanszírozását saját lehetőségekre és mástól kapott ígérvényekre alapozták, amelyek sajnos kivétel nélkül elmaradtak. A saját részről banki hitelben gondolkodtak: Somogysimonyi 35 millió, Nemesvid 150 millió forintot vett fel.
– A viziközmű társulat pedig 170 millió svájci alapú hitelt igényelt – tette hozzá Kovács Imréné, aki a társulat elnöke is volt. – Egyúttal 74 millió forintot tettünk az elkülönített alapítványi számlára, tartós betétlekötésre, ha fizetési nehézségek adódnának. Ezt a pénzt a társulat csak a szennyvízberuházás hiteltörlesztésére használhatta fel. Bár a társulat a szennyvízberuházás befejeztével megszűnt, a fejlesztésben résztvevő két önkormányzat, a nemesvidi és a somogysimonyi jogutódai lettek a társulat által felvett hitelnek. Nagyobb része a gesztorönkormányzatra, Nemesvidre esett, a kisebb, 18 százalékos arány Somogysimonyira. Az elkülönített számlán mintegy 63 millió forint van, mivel már többször erről vette le a törlesztést a bank. Elnagyolt számítással is, több évig fedezné a hiteltörlesztést.
– A beruházás 2007-ben készült el – vette át a szót Árvai Tibor. – 2008-ban az állami számvevőszék vizsgálta az építkezést, a támogatás felhasználását és mindent rendben talált. 2008 decemberében, mikor lemondtam a polgármesterségről és átadtam a közigazgatási hivatal képviselőjének jelenlétében az önkormányzati feladatokat, külön kértem, hogy vegyék jegyzőkönyvbe a 74 millió forinttal elkülönített számlát, kamataival együtt. Ezen kívül ott volt még az addigi 26 millió forintos nemesvidi lakossági befizetés is. Nem utalt arra semmi, hogy lemondásom után másfél évvel a szennyvízberuházás lenne az oka a csődhelyzetnek – húzta alá Árva Tibor.
Kovács Imréné elmondta azt is: Somogysimonyinak is vannak fizetési nehézségei, az ígért támogatások elmaradása, illetve a valutaárfolyam változása miatt is, de csak a legvégső esetben jelentenének csődöt. Amellett, hogy az elkülönített számlához már hozzányúlt a bank, a saját hitelüket adóbefizetésekből, költségvetési forintokból, még ha keservesen is, de fizetgetik és próbálnak állami támogatást kérni. Tavaly például kétmillió forintot kaptak is. Összefogással, átszervezésekkel ebből ki lehet lábalni.
– Tudtuk azt, hogy ezt a beruházást még az utánunk jövők is fizetni fogják, de meg kellett lépni, amikor lehetőség volt rá. A falvaink is felértékelődnek – zárta Kovács Imréné.
Válságköltségvetés van Nemesviden
Az adósságkezelési eljárásban a bírósági végzéstől kezdve válságköltségvetés lépett érvénybe Nemesviden.
Ez annyiban tér el az önkormányzatok általános költségvetésétől, hogy szigorú gazdálkodással kizárólag kötelező feladatokra van pénz.
A fejlesztések, az önként vállalt, vagy úgynevezett jóléti feladatok finanszírozására nincs lehetőség. Pénzügyi gondnok felügyeli a kifizetéseket. Két út lehetséges: egyesség a hitelezőkkel, vagy bírósági vagyonfelosztás. Az elsődleges cél, az egyesség.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. halogató 2010. augusztus 1. 15:55
Istennyila2!
Semmi bajom. Legalább is Veled kapcsolatban. Azt viszont Te is tudhatod, hogy ez egy nyilvános fórum, ahol nem mindenkinek ugyan az a véleménye. -
4. Istennyila2 2010. július 31. 11:12
Neked mi bajod halogató? Nem lehet hogy kétlaki vagyok ? Ott is van örökségem, mert ott születtem nagyokos! Ide meg hozott a sors! Érted? Á dehogy !
-
3. halogató 2010. július 30. 16:05
Istennyila2.
Eleged lehet a környék csatornázásaiból. Mert hogy Téged Nemesviden is betettek tudtodon kívül a Társulat tagjai közé. ("Nemesvid, Nagy a baj!" 6.sz.) Most ugyan ez történik Veled Nemesdéden is. Én elmenekülnék a Nemes előnevű településeknek még a környékéről is. -
2. Istennyila2 2010. július 30. 13:49
Ma még mosolyognak Nemesdéden is a képviselők, de rövid időn belül ugyanez lesz a helyzet! Csatornázásba belebukik a falu! Azon része amelyikben ugye csatornáztak, mert nem mindenhol! Hogy lehet olyat tenni, a kissebségi falurész utcáiban nem épült ki, legalábbis eddig a hálózat? Csak a "parasztoknak" jár a "jómód"? Vagy ők majd megfizetnek, mert van pofájuk dolgozni , nem csak a segélyekre várni?
Erre miért nem ad választ jelenlegi polgármester asszonyunk? Csak azt hajtogatják "fizetni kell", mert ha nem házadra terheljük, adóként behajtjuk! Én nem kértem a beruházást, mégis tudtomon kívűl betettek a társulat tagjai közé! Azt mondják mindenkinek, hogy ha a többség..., akkor neked is, rendben is lenne, de miért nem függesztik ki a valóban kérők és fizetők névsorát? Ja, titkos mi?
Demokrácia az fenemód megvan, de ez is az? Akkor miért van cigány és nem cigány falurész megkülönböztetve?
Mindenki tudja a választ, neki szaporodni kell, úgyis "kevesen" vannak, nekünk meg dolgozni, hogy eltartsuk őket!
Szép Napot!
-
1. Bölény 2010. július 30. 08:58
Nem csupán Nemesvid van ebben a helyzetben. Én úgy látom hogy Juta is hamarosan erre a sorsra jut. Ráadásul a lakosság által fizetendő összeg sem kevés! Nagyon elkapkodott dolog volt ez.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









