Valami ott van a levegőben, de nem a marketing miatt
Mik ezek?
XHella Mátyásnak ez lesz az első igazi karácsonya. Tavaly ilyenkor még egészen kicsi baba volt, az ünnep nem sokat jelentett számára. Most aranyos totyogó, becserkészi az asztalon felejtett szemüveget, aztán elmélyülten rakosgat apjával a szőnyegen, mosolyog a fényképezőgépbe. Szülei izgatottan várják: vajon mit szól majd a karácsonyfához?
A somogyi református egyházmegye fiatal lelkésze, Hella Ferenc az Őrségből jött Nagykanizsára három hónapja, így nemcsak a fia, hanem egész családjuk számára új ez a nagykanizsai karácsony. A lelkészi tennivalók viszont nem sok időt hagynak az ilyen gondolatokra. Advent harmadik hetében találkoztunk, televíziós stáb meg karácsonyi játszóház után, de ez csak parányi része annak, mennyi teendője van. Több a szolgálat s az összejövetel, a gyülekezet tagjainak lehetőségük van a lelki feltöltődésre.
Hella Ferenc egy példát említ: olyan ez, mint amikor imával indul a nap. Muszáj, hogy a reggel Istennel kezdődjék, őt hívjuk segítségül, mert ha nem így van, vagy sietős az ima, akkor az egész nap nincs a helyén. Advent a várakozás időszaka, ráhangol bennünket az ünnepre, amit az egész keresztyén világ vár.
Mint ahogy a nagyobbik gyerek, a négy és fél éves Zsanna várta a Mikulást: énekelt, nem akart lefeküdni, beszaladt a vendégszobába, hogy körbekémleljen, hátha akkor toppan be a nagy szakállú az ajándékkal.
– A karácsony az újrakezdés lehetősége, amikor levelek, e-mailek érkeznek, mindenkinek eszébe jut rég nem látott ismerőse – mondta a lelkész. Valami ott van a levegőben, de nem a manapság divatos marketing hozza elő, hiszen már kétezer év óta ilyenkor valami megmozdul a szívekben. Hella Ferenc azt is elárulta: lelkészként is hétköznapi emberként éli meg családjával a karácsonyt.
Két egyetemista és egy középiskolás gyereke van a csurgói Szászfalvi lelkész házaspárnak. Szászfalvi Lászlóné elmondta: amíg kicsik voltak a gyerekek, bizony okozott némi lelkiismeretfurdalást számukra, hogy ez idő tájt voltak a legelfoglaltabbak, de vitték magukkal a csemetéket is. Az ünnepi menü immár huszonhárom év óta ugyanaz: rántott hal meg franciasaláta és szárnyassaláta (fejes saláta, párolt csirkemell, héjában főtt krumpli csíkokra vágva, öntettel). Utóbbi nagymestere a nagymama, a bejgli meg hagyományosan a zalaegerszegi nagynénitől származik. Amíg kicsi volt a három lurkó, már 23-án este feldíszítették a karácsonyfát, mondván: az angyalkák nem tudnak mindenhová 24-én menni. Az igazság persze az, hogy a másnapi szolgálat mellé az „angyalkák” nem tudták volna időben betuszkolni a karácsonyfa-díszítést.
– Manapság sokan félnek a karácsonytól, mit fognak enni, mit tudnak venni, nem öröm, hanem nyomasztó három nap – mondta Szászfalviné. – Mások túlköltekeznek, s talán a titokzatosság is eltűnt, hogy csak a fa alatt lássa meg a gyerek az ajándékot. Pedig nem a terhet kéne látni, jaj, már megint karácsony, hanem azt: Jézus Krisztus megszületett, legyen öröm az emberek szívében.
– Magányos? – kérdez vissza vidáman az iharosi plébános, Laczkó Angi Gyula, amikor azt firtatjuk: a katolikus pap nem érzi-e magányosnak magát az ünnepek idején.
– Á, dehogy vagyok magányos! – vágja rá aztán. – Akinek négy települése van, s mindhárom nap mindenhol mond szentmisét, az hogyan lenne magányos? Már az adventi időszak is tevékeny, hangversenyek, gyóntatás, szentmisék... Aki egyedül érzi magát, jöjjön hozzám a plébániára egy kis favágásra, hólapátolásra, kutyaetetésre...
A plébánia karácsonyfáját a gyerekek már egy héttel korábban feldíszítették, az ünnepen meg családok hívják vendégségbe a papot, de ezúttal neki is lesznek látogatói: húga családja érkezik hozzá.
– Van-e valami speciális étel, esetleg valami erdélyi, amit szeretne látni a karácsonyi asztalon? – kérdeztük az országhatáron túlról származó lelkipásztort. Késlekedés nélkül érkezik a válasz: töltött káposztát mindenképpen kér a húgától.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





