Változás a csapoknál, készülnek az államosításra a tűzoltók

Mik ezek?
XMekkora összeget csorgatnak vissza az egységeknek? Egyesek – országos szinten – 2012-ben félmilliárd forint körüli állami támogatás-csökkenést vizionálnak. Kérdések sokasága foglalkoztatja a somogyi tűzoltókat is. Heizler György, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója azt mondta: az öt somogyi egység összességében jövőre várhatóan több állami támogatáshoz jut, mint az idén. Még tart az egyeztetés, ezért konkrét számokat nem említett, ám a most rendelkezésre álló adatok alapján pozitív fejleményre számít.
Működésre lesz fedezet, ám az évek óta dédelgetett igali tűzoltóörs létesítésére jövőre viszont aligha jut anyagi forrás. Ennek kialakítása nagyjából 30 millió forintba kerülne, s a kaposvári tűzoltóság "kirendeltségeként" működhetne. Mindenesetre ha elkészülne az örs, lényegesen rövidülne a kivonulási idő – hangoztatják a fejlesztési program támogatói.
Érdeklődve várják a jövő évi fejleményeket az önkéntes tűzoltóságok dolgozói. Úgy tudjuk, a somogyi egységek vezetőit előreláthatóan novemberben tájékoztatják részletesen a következő időszak főbb tudnivalóiról Kaposváron.
– Az biztos, hogy december 31-ig működünk – így Mencseli Imre, a böhönyei önkéntes tűzoltóság parancsnoka. Egységében – amely 2006. óta működik, s évente átlagosan 150 kivonuláson vesz részt – hét főállású tűzoltó dolgozik. Egyelőre nem tudják pontosan, hogy mennyi pénzből gazdálkodnak jövőre. Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke amondó: az önkénteseknél forráselvonás olvasható ki a költségvetési számokból.
– A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami irányítás alá vonásával párhuzamosan az önkéntes tűzoltóságok önkormányzati tűzoltósággá alakulnak – közölte Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Kifejtette: az átalakítással azt kívánják elérni, hogy a tűzoltóságok az általuk végzett feladat arányában részesedjenek központi költségvetési támogatásban, az összeg felhasználása részletes szabályok szerint történhessen.
Az önkéntes tűzoltóságok számára a központi költségvetésből biztosított támogatás két részből tevődik össze. Az alaptámogatás – az egész összeg 75 százalékát jelenti – minden önkéntes tűzoltóság részére, a második rész a települések veszélyeztetettségi besorolásán alapul (fennmaradó 25 százalék). Ezt jogszabályban rögzített pontok alapján számítják ki.
– Hazánk területének 23 százalékát, lakosságának 20 százalékát védik jelenleg önkéntes tűzoltóságok – részletezte a szóvivő. Beszámolója szerint január elsejétől a tűzvédelem állami feladat lesz, ezért hazánk teljes területe a hivatásos tűzoltóságok működési területét képezi. Ennek tükrében az önkéntes tűzoltóságok átalakulnak önkormányzati tűzoltósággá. Működési helyett vonulási területük lesz. Ebből következik, hogy az önkormányzati tűzoltóság kiegészíti az állami tűzoltóságok feladatait. Az általuk ellátott feladat arányában jutnak költségvetési támogatáshoz.
Megjegyezte: a szándék azt az önkormányzati tűzoltóságot támogatni a leginkább, amely a legtávolabb van a hivatásos tűzoltóságtól, értelemszerűen ezek vállalnak a legtöbbet át az állami feladatokból.
– Egységes lesz az a rendszer, az irányítás, ésszerűbb gazdálkodást eredményez az új felállás és egyúttal számos párhuzamosság is kiszűrhető – ezt már az önkormányzati tűzoltóságok államosításával kapcsolatban emelte ki Heizler György ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója. A döntés számos fontos, előremutató szakmai változásokat is magával hoz, megkezdi működését az egységes iparbiztonsági hatóság is. Az ezredes rámutatott: a mindent megtesznek azért, hogy maradéktalanul eredményes legyen az átállás és a somogyi tűzoltóságok a jövőben is magas szinten működjenek.
Adódik a kérdés: az új keretek között is annyi munkatársat foglalkoztatnak a hivatásos egységeknél, mint eddig? Árok Kornél, a HTFSZ elnöke rámutatott: elbocsájtás nem várható, ugyanakkor az elvándorlás előre borítékolható. Ennek okát többi közt a szigorodó előírásokban, az adójogszabályok okozta bércsökkenésben jelölte meg.
A felvetésre, miszerint a közeljövőben várható-e bármilyen jelentős elbocsájtás, a megyei katasztrófavédelmi igazgató határozott nemmel válaszolt. Somogyban továbbra is 405 szakember tartozik a katasztrófavédelemhez – fűzte hozzá Heizler György.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









