Vasúti egyeztetés helyett Szegeden pezsgőzött a miniszter
Mik ezek?
XA szaktárca vezetője jelölte meg a találkozó időpontját, a rendezvény előtt másfél nappal mégis lemondta a részvételt. A polgármesterek közül többen nehezményezték: Hónig megtehette volna, hogy maga helyett szakállamtitkárt vagy államtitkárt küld a fórumra, ám ezzel a lehetőséggel sem élt.
– Rendkívül kellemetlen helyzetbe hozott a miniszter úr – e szavakkal köszöntötte a fórumon megjelent csaknem 30 somogyi település vezetőjét Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. Jelezte: Hónig Péter Kaposvár helyett egy Szeged környéki gáztározó átadására ment, amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vesz. Eszerint a miniszternek fontosabb egy PR-rendezvényen a pezsgős koccintás, mint a vasút átalakításáról szóló tervek bemutatása.
Elhangzott: Somogyban a tervezett vasúti vonalbezárás, illetve a személyszállítás felfüggesztése közel 70 ezer embert érinthet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. zokni 2009. október 2. 10:55
Minden beosztásában / mert ő is sok mindenhez " ért " / ilyen bunkó módon viselkedett !!
-
18. Hm 2009. október 2. 09:40
14. Ht. beszóló
Na de kedves barátom, nem igaza van a miniszternek? Mennyivel jobb dolog pezsgőzni, mint helyi problémákat hallgatni, amelyek megoldására úgyse kap pénzt a LiBajnaitól, és ezt még meg se mondhatja. Viszont minek egy olyan minisztérium, amelyik még a MÁV-nál kifizetett 100 milliós végkielégítéseket se tudja megelőzni?
Szebb jövőt, korrupciómentes országot! -
17. géza 2009. október 1. 22:19
Fosik a köcsög!
-
16. nem vegyül a parasztokkal 2009. október 1. 20:18
a miniszter elvtárs?
-
15. mmm 2009. október 1. 20:13
Ez már régóta jellemző a felső vezetésre - teljesen leírták ezt a régiót. Még egy-két év és Somogy teljesen eltűnik a vasúti térképről.
Az ilyen miniszter szégyen az országra - amikor dolgoznia kellene, akkor szórakozik. -
14. Ht. beszóló 2009. október 1. 19:39
Itt az elején van néhány polgártárs, akik megérdemelnék, hogy valahol Belső-Mongóliában éljenek.
Amúgy meg az ilyen minisztert (a szó szolgát jelent) úgy picsán kell rúgni, hogy az aranyere is elmúljon. Lámpavasat! -
13. kacsa oo 2009. október 1. 19:26
Ki ez a Hónig Péter? Ő a közlekedési miniszter? Miért eddig ki volt?
-
12. pistika 2009. október 1. 19:07
Közel akart maradni a husos tányérhoz És ott tudott a miniszternek ny.. jópofizni.
-
11. Lotyi 2009. október 1. 19:03
Hát igen! Aki köcsögnek született, abból sohasem lesz kristálypohár!
-
10. Mikk 2009. október 1. 18:54
Már megint tütükézett???
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









