Veszélyes vizeken: Rupert 14 embert mentette meg a Balatonon
Mik ezek?
X– Tizenkét millió forintból oldható meg a Rupert üzemeltetése – jelentették be vasárnap a zánkai sajtótájékoztatón. A sürgősségi hajó felszereltsége megegyezik a mentős esetkocsiéval. A bevetéshez szükséges valamennyi orvosi eszköz a mentőtiszt, vagy a mentőorvos rendelkezésére áll.
– Tavaly ezzel a hajóval 14 ember életét sikerült megmenteni – tudtuk meg Tar Mihálytól, a VMSZ szóvivőjétől. A tihanyi kikötőben állomásozik a mentőhajó, amelynek elsődleges működési területe a keleti-öböl. A beruházás folytatását firtató kérdésünkre a szóvivő jelezte: elképzelhető, hogy elindulhat egy második hajóval kapcsolatos fejlesztés. Idén vélhetően azonban nem kapnak újabb Rupertet. Tar Mihály emlékeztetett arra is, hogy a mentőhajó ára tavaly nettó 50 millió forintba került.
A szakszolgálat a nyáron kilenc saját hajóval látja el a balatoni szolgálatot. Az együttműködő szervezetekkel kötött megállapodások nyomán összesen 14 mentőhajó indulhat a bajbajutottak segítségére. Idén negyven balatoni strandon dolgoznak a szolgálat munkatársai. A gondokat persze a csapat sem úszta meg. A VMSZ beszámolója szerint a strandi vízimentők munkájából származó bevételekből finanszírozható a mélyvízi mentés, de ezek a pénzek csak a szezon második felében állnak rendelkezésre.
– Az államnak kellene meglépni azokat a jogszabályi módosításokat, amelyek lehetővé teszik a vízimentés állami feladatainak szabályozását – derült ki a tájékoztatójukból. – S nem utolsó sorban ezekhez a feladatokhoz a forrást is biztosítani kell.
Rupert a tihanyi kikötőben állomásozik
A diákmunka fellegvára lehet a Balaton. Legalábbis a tervek szerint igen sok fiatal helyezkedhet el majd a vízimentőknél. Akik elvégzik a tanfolyamot és sikeresen levizsgáznak, azok napi nettó háromezer forintos keresetre számíthatnak. Ezen kívül munkaruhát és szállást is biztosít számukra a VMSZ. A következő tanfolyam május 17-én indul.
Nemzeti ügy a mentés
Már most nagy a lemaradás a környező országokhoz képest is. Egységes szabályokban kell megszabni a vízimentés szakmai feltételeit azért, hogy a bárhol dolgozó vízimentők ugyanolyan felkészültséggel és szakmai tudással rendelkezzenek – emelte ki Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke. A VMSZ tájékoztatása szerint: jelenleg ennek sincsenek meg a jogszabályokkal szabályozott feltételei.
– Amíg évente Magyarországon 300-350 ember veszti életét a hazai szabad vizeken, addig a vízimentés nemzeti ügy kell, hogy legyen – hangoztatta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön lenne-e vízimentő a Balatonon?
- Igen, ha tehetném. 60%
- Már jelentkeztem. 10%
- Nem, elég a saját biztonságomra ügyelni. 30%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









