Vészes tőkevonzásban a Balaton, áldozatokat követel a frank
Mik ezek?
XAgyonnyomta az elszabadult svájcifrank-árfolyam a balatonalmádi négycsillagos Ramada hotelt üzemeltető társaságot. Felszámolóbiztos irányítja a szálloda működését.
Sáfrány Mihály felszámoló azt mondta a veszprémi Naplónak: az ismert vitorlázó, Wossala György cége, a Wossala Hotels Kft. a 2005-ös szállodafelújítás kapcsán 2,9 milliárd forint svájci frank alapú hitelt vett fel. Az eltelt idő alatt törlesztésként 1,1 milliárd forint tőkét és kamatot fizettek viszsza. Mindezek ellenére – a svájci frank árfolyamváltozásából adódóan – jelenleg 4,9 milliárd forint tőke-, és kamattartozásuk van. Ez az összeg egy egymilliárd forintos árbevételű cég esetében (2010-es adat) már kezelhetetlen. A bíróság elrendelte a 2002-ben alapított Wossala Hotels Kft. felszámolását.
Sáfrány Mihály azt is elmondta: a Ramada Hotelt tovább üzemeltetik. Fontos szempont a 130 munkatárs tovább foglalkoztatása is. A vagyon értékének a megőrzése miatt ugyancsak szükséges a működtetés, hiszen egy „élő” hotelt lényegesen magasabb áron lehet értékesíteni, mint amelyik bezárt – hiszen a szálloda értékesítése elkerülhetetlen.
Ekkora lenne a baj a balatoni szállodaiparban? A korábbi kedvezőtlen déli parti híreket (a négycsillagos siófoki Casa Perlát 2010 márciusában, a balatonlellei BL Yachtklubot tavaly év végén zárták be) biztató folyamat követte: a Balaton Sound előtti napokban nyitott a város első négycsillagos wellness-szállodája Zamárdiban, a siófoki Azúr hotel fejlesztése (új prémium kategóriás szállodai szárny épült többek között) pedig mostanában fejeződik be. Ezzel együtt a „legendás” siófoki szállodasor két egysége, a Balaton és a Lidó is nemrég került helyi vendéglátós vállalkozók tulajdonába, ami egyrészt megnyugtatóbbnak tűnik a korábbi évek tulajdonosváltásai után, másrészt ők valóban végre is hajtják a régóta szükséges korszerűsítéseket.
Tudunk bedőlt hitelekről, bezárt hotelekről, mégsem ez a jellemző a balatoni szállodaszektorra – vélekedett Hoffmann Henrik siófoki szállodaigazgató, a Siófoki Fürdőegylet elnöke. – A turizmus sajnos most sem országosan, sem világszerte nem sikerágazat – tette hozzá. – A pénzügyi válság önmagában is sújtja a nagy értékű ingatlanokat. A keresletet a magas svájci frank tovább csökkenti, hiszen az emberek a hitelük visszafizetésére költik azt a pénzüket, amiből nyaralnának. A szállodaiparra is jellemző, hogy a válság előtt egyes projektek túl lettek hitelezve, tíz-húsz százalék önerőre is adtak kölcsönt a bankok. Mára azonban ez egyes esetekben fenntarthatatlanná vált. Akkor kellene mind többet és többet visszafizetni, amikor éppen viszszaesik a forgalom. De banki oldalról nézve is rossz döntés volt annak idején egy ilyen kockázatos ügylet.
Hoffmann Henrik megjegyezte: némileg biztató csak, hogy ő speciel euró-adós...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint mi, vagy ki lesz az erős svájci frank következő áldozata?
- Félek tőle, hogy én... 18.19%
- Az önkormányzatok 18.19%
- Az építőipar 18.19%
- Belerokkan az ország a törlesztéseinkbe... 45.46%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. theend 2011. augusztus 24. 23:04
Ezt is felhoznám mint érdekesség Tisztelt szerkesztőség...
Visszaélések a Hotel Ózon felújítása körül: százmilliós csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség
Több alvállalkozójának is súlyos összegekkel tartozik a mátraházi Hotel Ózon Residence felújításában - fővállalkozóként - részt vevő cég. A rendőrség 100 milliós csalás gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.
Hoffman Úr itt is érdekelt lehet... van e valóság alapja????
http://kuruc.info/r/2/81989/
-
1. nyugalmat 2011. augusztus 15. 08:18
Henrik a siófokiak szemében nem sokat jelent. Nem is érti senki hogyan lehetett ő a Fürdőegylet vezetője.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









