SONLINE

Vaskapu, jegykiadó fülke, ahol a pléhpárkány felérése szabja meg, melyik gyereknek kell jegyet váltania az előadásra, odabenn pattogatott kukoricagyártó gép. A zamárdi kertmozi rendszerváltást megelőző hangulatával retrómágnesként vonzza a nyaralásban filmre éhezett embereket.

Az 1962-ben épített szabadtéri filmszínház falakkal, hátul kerítéssel körbeölelt területén nagyjából 500, sorban összekapcsolt szék várja naponta, hogy valaki párnával tegye kényelmesebbé. Az ülőalkalmatosságok nyolcvan százaléka a régi siófoki kertmoziból került néhány kilométerrel arrébb, ahol tizenhét szezon óta a Gömöri család üzemelteti a nyitott, de esőtől is védett mozit.

A nézőteret két hatalmas acél állványzat fogja közre, amelynek tetején vízlecsorgató ferdeségben palatető véd az esőtől. Az önkormányzati terület szomszédságában egy néhány éve odaépült lakóház magasodik, az elmondások szerint teraszáról szinte mindig, de főleg az érdekesebb filmek esetén biztosan, bekukucskálnak a lakók. Azért jó, hogy ők is nézik, mert a mozgásérzékelős világítás az érdeklődés múltával járkálásra enyhén zavaró bevilágítással ront a kertmozi élvezhetőségén.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A gépházból őrtoronynak beillő magasságból lövik képkockákkal a hatalmas, vászonként szolgáló, enyhén homorú és minden évben újrameszelt falat. A két vetítőgép közelébe idegenek nem juthatnak fel a megkopott figyelmeztető tábla felirata szerint. Mi azonban a mozit üzemeltető Gömöri Lászlónénak köszönhetően feljutottunk a szocialista masszívság vaslépcsőin a szentélybe.

A lőrésekbe két, csehszlovák gyártmányú (MEO), valószínűleg az épülettel egyidős vetítő igazítja a tekercsekről a vászonra a képet. A világítást ősrégi magyar fénytechnika (Xenolux), az élességet pedig NDK-s objektívek vigyázzák évtizedek óta megbízható precizitással. Egyetlen gondot a filmek áttekercselése jelenti a gépházban, mert mostanában a megkapott filmek valamiért megfordítva érkeznek Zamárdiba, ami jelentős többletmunkát ad minden nap a mozigépésznek.



Elsőre persze, valami régi rossz beidegződés alapján azt gondolnánk, hogy a kertmoziban mindig elavult, régi filmeket játszanak, de ez koránt sincs így Zamárdiban. A plázamozikhoz képest természetesen van eltérés, de az üzemeltető a somogyi filmvállalat megszűnése után egy kis pécsi kitérővel rátalált egy miskolci filmterjesztőre, ahonnan a legújabb filmek kerülnek műsorra.

Ott jártunkkor a Transformers-t sikerült elkapnunk, igaz nem a film, sokkal inkább a mozi kedvéért látogattunk el Zamárdiba. Mint kiderült, a családias hangulatú mozit elég sokan, száz-kétszáz fős átlaggal látogatják naponta. Ennek azért egy-egy multiplex örülne megyeszékhely nagyságrendben. A robotok és emberek harcát megörökítő akciófilmre egyébként inkább a fiúgyermekkel megáldott családok voltak kíváncsiak.

- Régen két előadás volt egy nap. Este kilenckor és tizenegykor, de mára csak a kilenc órás maradt – mondta Gömöriné Magdi, aki igazán vendégszeretően kalauzolt minket körbe az elvarázsolt mozikertben. – Változó, hogy mennyien jönnek, a filmtől is függ, de a műsor összeállításában arra törekszünk, hogy az itt nyaraló családok megtalálják nálunk az esti kikapcsolódásukat- tette hozzá. A zamárdi kertmoziban előfordul ismétlés is, mert egy-egy film olyan sikert arat, amit muszáj megismételni. Ilyen volt például a Made in Hungária, amelynek előadásán a nézőtéren az emberek végigénekelték a filmet és a végén vastapssal jutalmazták az alkotást, de ehhez hasonló volt a Mamma Mia is, amit szintén a tervek szerint láthatnak még egyszer Zamárdiban.



- Egyetlen zavaró tényező akadályoz csak minket, a rossz időjárás – emelte ki az üzemetető, akit például a Balaton Sound egyáltalán nem zavart. - Valahogy úgy volt beállítva a hangtechnika a parton, hogy mi semmit nem hallottunk a koncertekből, de ha esik az eső, akkor például az esőcseppek géppuskasorozása komoly problémát jelent.

A zamárdi kertmoziban az a jó, hogy muszáj figyelni, mert a sztereóban szóló Beag gyártmányú hangfalakból a térhez képest kicsit halkan, olykor retrós reccsenésekkel gördül ki a hang. Nem üvölt és nem tépi szét a dobhártyákat, azaz kellemes. Igaz olykor az utcáról néhány kapatos fiatal bekiabálása forrósítja a hangulatot, de Gömöriék vigyázzák a vendégek szórakozását és ki-ki szólnak, ha nagyon elkerülhetetlen.

- Persze felújításra szorul a kertmozi, amihez ha jól tudom, akkor a város pályázatot akar beadni tudtuk meg Gömrörinétől, amikor visszamentünk a bejárat előtti popcorn-géphez. A szóval szinte egy időben lépett hozzánk Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere, aki kisfiát kísérte el a robotautók harcának filmjére. – Nem szűnhet meg nálunk a kertmozi, mindenképpen fel akarjuk újítani a közeljövőben – mondta a városvezető, majd hozzátette, hogy az elképzelések szerint az utolsó sorokban eldugott faszékeket akarják kicserélni és terv született arról, hogy a színpad is modernebb, használhatóbb legyen a jövőben, akár másmilyen rendezvényekre is.



A régi jó ismerősök zamárdi mozis anekdotákba kezdtek, amikből azt is megtudhattuk, hogy régen sorokban álltak a pénztár előtt az emberek, valamint hogy a gyerekek az azóta fallá erősödött elválasztó kerítésre mászva nézték ingyen a filmeket. Némelyik olyan szisztematikus rendszerességgel ugrált és mászott a varázskertbe, hogy egy idő után a név szerinti azonosítás sem volt kizárt.

Kilenc óra két perckor, az utolsó zacskó pattogatott kukorica kiadása után bereccsent az ősrégi hangszóró, néhány másodperc alatt beállt az élesség és kezdődhetett a szabadtéri vetítés. A nosztalgia nem is lehetett igazibb annál, amikor a film egyharmadánál kisebb szünet következett, mert egyszerűen leállt a tekercs a gépházban. Mint kiderült, a néhány tízperccel korábban megdicsért csehszlovák masinák egyike nem akart továbbítani, így a tekercsújrafűzős módszerrel pereghetett tovább a robotok harca egy kis pihenőt követően.