SONLINE

Örkény-egypercesből készült filmjükkel a 42. Magyar Filmszemle kisjátékfilmes szekciójában versenyezhetnek a kaposvári Orbán-testvérek. Már az eredmény is meglenne, ha a rendesen február eleji seregszemlét nem tolta volna április végére a kulturális padlófogás. De ez mellékvágány. A lényeg most az Orbán-fivérek, akiknek nem a hazai filmes fősodorba jutás az első sikerük, és munkáikat látva „borékolható”, hogy nem is a végső.

A végső kérdés – Örkény István egyperces novellája ihlette Orbánék legújabb kisjátékfilmjét. A nem kis lelkesedést még nagyobb kreativitással és elszántsággal ötvöző fivérek a Kaposvári Egyetem művészeti karától kapták-kapják az alapokat, Zalán tavaly diplomázott, Koppány ezekben a napokban készíti a vizsgamunkáját. Miután bátyjához hasonlóan webdizájn-szakra jár, ő is egy internetes oldalt álmodott és valósít meg.
– Vízhajtású autó számára tervezek portált – meséli Koppány.
– Izgalmas és aktuális téma, hiszen ki ne szeretné, ha nem kellene benzint vagy gázolajat tankolnia – veszi át a szót Zalán.

Ha szabadott eddig kételkedni abban, hogy vannak a világon egymást tökéletesen kiegészítő emberek a nem-ikrek között is, akkor az Orbán-fiúk cáfolatát adják ennek. Mondhatni, egyik szavukat a másikéba öltik, maradéktalanul értelmesen. Bár a közlésnek ezzel a „kettős beszéddel” kétségkívül egy igen sebes vonata indul el. Ráadásul gyors az észjárás is, amit a sok-sok mondanivaló tetéz.

A kaposvári Jutai úti ipartelepen járunk, ahol a fiúk elektronikai-tervező-fejlesztő vállalkozást vezető édesapjuk csarnokát „bérelték ki”. Két helyiségben a digitális stúdió van, az egyikben Zalán, az operatőr birodalma, a másikban Koppány fotós, grafikai és filmes utómunkás számítógépe, amin percek alatt egy egészen különös világba képes csöppenteni az álmélkodót.

Látjuk a Mókus, a motoros streetfighter promóciós anyagát, a kaposvári Vészkijárat zenekar több és egy veszprémi csapat új klipjét. Betekintünk A honvéd feljegyzései című tizenkét perces monodrámába, amit egy magyar rádiójáték nyomán amerikai háborús filmeket idéző kameramunkával és vágásokkal készítettek el, elmélkedőn, költőien, sötét tónusokkal.

– Ez a színtelen, komor, régies világ az egyre inkább körvonalazódó saját hangunk, amit filmről-filmre kristályosodik – mesélik. Ezt finomítandó konkrét rendezőt és filmes stílust szándékosan nem említenek, bár egy filmet Zalán igen, a Gladiátort. Ridley Scottal szerintem kiegyezhetnénk „magyar változatban.”

Aztán megnézzük A végső kérdés trailerét, s már a hatperces film előzeteséből látjuk, jó értelemben vett fanatikusokkal van dolgunk. Ez nem is megy másként, hiszen a filmkészítés csapatmunka, amit amatőrként, tehát a „low budget-nál is low budgetabb”  költségvetéssel csak megszállottként lehet űzni. Az Orbán-testvérek megszállottak, nem kérdés. Hamvas Bélától sem véletlenül a tökéletességre és a szabadságra törekvésről szóló filozofikus idézetet választották.

A forgatások utáni visszatekintésről pedig azt írják honlapjukon, hogy a lényeg: sosem szabad feladni. És van, volt mit nem feladni. Az eredmény sem maradt el, a film aratott a 6. Pannonfíling mozgóképes találkozón, az 1. díjat és a közönségdíjat is elhozta. Ilyen tarolás után az Orbán-fiúkat viccesen diszkvalifikálni akarták az összes következő seregszemléről. Korábbi filmjük, A honvéd feljegyzései két második díjat kapott.

– Azóta felpörögtek az események –meséli Zalán –, a filmes fórumok messzire viszik a hírünket, s úgy tűnik, az ország legjobb kliprendezői egyikének a keze alá dolgozhatunk. Készül a következő saját filmünk is, ami szintén magyar alapanyag lesz. Hogy mi, azt még titokként kezelnénk, de annyit elárulhatunk, hogy egy elbeszélő költeményt filmesítünk meg 20-30 percben, a saját stílusunkban. Megkeresett bennünket egy profi zeneszerző, így saját hangunk is lesz, és egy salgótarjáni csapatra pedig a 3D-s munkákban számíthatunk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Zalán megmutatja a stúdiót, ahol a filmek forognak, Koppány közben egy szovjet fegyverrel érkezik: a „meg nem szólalásig” élethű forgótáras szerkezetet ő barkácsolta, faragta az utolsó szögig, illetve fűnyírókerékig; a forgótár ebből épült. Hiába, egy igazi filmes nemcsak a léleknek, de az illúzióknak is mestere...

Díszletépítés az ipartelepen, kölcsönbajusz a főhősnek, s a Sarkadi Kiss János narrációjával megnyíló új dimenzió

Az Örkény-novella feldolgozása mintegy három hónapig készült. A werk-adatok szerint a hetvenes évekbe helyezték a történetet, amikor az országban „javában tombolt a szocializmus.” Sok fotót, filmet néztek meg a korabeli magas beosztású vezetők irodáiról, öltözködési szokásairól. A korabeli kellékek összegyűjtése utána a helyszín megépítése következett, mivel nem találtak olyan szobát, ami megfelelt volna a forgatási igényeknek, ezért építettek egyet.



Három nap alatt felhúztak, kitapétáztak és berendeztek egy komplett díszletet. Ennek főbb elemei ma is állnak, fotókat készítenek benne olykor, ilyen A szex maradjon a nyugat ópiuma című fotóprojekt, ami szintén elérhető a weboldaluk főmenüjéből. Két hetet vártak a maradék kellékek, köztük a bajusz megérkezésére, és kezdődhetett a forgatás. Nehezítette a folyamatot, hogy nem tudták elkészíteni a narrációt a felvétel előtt, így a szöveg alapján, érzésre vették fel a jeleneteket.

A film nagy erénye a narrátor, Sarkadi Kiss János, a Csiky Gergely Színház művészének a teljesítménye, aki Örkényt hangoskönyvbe illően tolmácsolta. Miután a jelenetek egy része nehezen passzolt a szöveghez, néhány alkalom újraforgatás következett, majd pár hónapnyi vágás és a 3D-s effektusok beillesztése.