SONLINE

– Legalább egy kis barkát vigyen, aranyom! – próbálkozik Erzsi néni, ám a kétszázötvenért kínált csokor nem éppen klasszikus nőnapi ajándék. Más viszont nem nagyon akad nála, néhány dermedt tulipán és talán, ha három szál rózsa fagyoskodik előtte egy félbe vágott műanyag palackban. Igaz, a keresletet még ezzel is könnyedén kielégíthetné, rajtam kívül a kutya sincs a kaposvári kispiacon. Árus sem, Erzsi néni is csak megszokásból telepedett ki korán reggel, bízva a diákokban: csak sikerül túladni azon a néhány szál virágon.
A máskor nagyfogyasztónak bizonyuló iskolások azonban ezúttal sokkal megfontoltabban vásárolnak, bizony megnézik, mire adják ki zsebpénzüket. A százforintos hóvirághoz szokott diáksereg már a nagyjából duplaannyiért kínált szegfűre, gerberára is nehezen vált, az íriszt nem ismerik, a négyszáz-hatszáz forintra taksált rózsa pedig nem az ő pénztárcájuknak való.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Volt egy kisebb roham reggel, úgy fél nyolc körül, de meg sem közelítette a korábbi éveket – magyarázza a Honvéd utcai éjjel-nappali melletti virágbolt egyik eladónője. – Még a leggavallérabb fiatalok is beérték két-három szál tulipánnal, ennyit még rá tudtak szánni a nekik tetsző lányra, s délután, hazafelé talán majd az anyukáknak és nagymamáknak is vesznek valamit. De olyan, mint régebben, hogy néhány fiú összeáll, s meglepi az összes lányt az osztályban, nem fordult elő.
– Ráadásul a harmadik napja fagyoskodunk ebben a hidegben – mondja a másik virágboltos. – Szombaton és vasárnap délelőtt még volt némi forgalom, de még így is fele annyi virág fogyott, mint néhány esztendeje.
A hajdani Zselic áruház előtt is a hidegre panaszkodnak leginkább az árus asszonyok. Némi meglepetésre áraikkal nemhogy alámennének a boltoknak, de némely esetben még drágábbnak is bizonyulnak. A fagyottnak tűnő írisz szála például egy ötvenessel több, mint átellenben a boltokban.
– De lehet alkudni! – jelenti ki az egyik kendős asszonyság. Utóbb kiderül, inkább csak elviekben, vagy komolyabb tétel – tíz szál fellett – esetén, néhány szál esetében az árusok ugyanolyan kemények, mint az időjárás...



Jóval barátságosabbak és kompromisszumkészebbek az a néhány fanatikus – naiv? – kofa, akik a nagypiacra standoltak ki. Persze érthető hajlíthatóságuk, vevő egy szál sem, hiába a nőnap, a megszokás nagy úr, s ugye a hétfő szünnap a piacon. Pedig jól jár, aki itt próbálkozik, hiszen akár a városi árak kétharmadáért vásárolhat.
Igaz, nem mindenkinek számítanak az árak, némi meglepetésre a legtöbb helyen a rózsa fogy a legjobban. A mai válságos időkben nagy a szegfű becsülete is, míg a cserepesek közül a jácint a sláger és a primula.
– Ilyen rossz nőnapunk még talán sohasem volt – állítja kora délután a sétálóutca sarkán áruló Dekanics Enikő. – Reggel volt némi mozgás, azóta viszont semmi. Talán a munkaidő után még lesz egy kis forgalom.
Úgy tűnik, szerencsét hozunk neki, előbb egy középkorú férfi viszi el az utolsó öt jácintot, majd egy újabb vevő távozik rózsákkal, tulipánokkal felpakolva.

– Bármilyen meglepő, a vásárolók nagyjából fele nő – folytatja Dekanics Enikő. – Remélhetőleg nem maguknak, hanem az anyósnak, nagymamának veszik meg a férjük nevében – teszi hozzá, miközben fázósan a tenyerébe fúj. – Elképesztő hideg van, reggel le kellett takarnunk a virágokat, ugyanis elfagytak volna. Most már jobb a helyzet, legalábbis nem látszik, hogy megfáztak volna, hiszen akkor barnulnának.
Neki amúgy láthatóan szerencséje van, sokan ismerik, így inkább nála, mint egy vadidegennél vásárolnak. A többség tényleg csak két-három szál virággal távozik, bár az újabb szünetben a fiatal asszony elárulja, reggel néhányan harmincat-negyvenet is vittek: cégek emberei, ahol még futja a keretből az összes női munkatárs megköszöntésére.

– Tessék mondani, mennyibe kerül három szál tulipán? – látjuk az ellenpéldát a Honvéd utcában, ahol egy ránézésre tízévesforma fiúcska méregeti bátortalanul a virágokat. Azt már kiszúrta, hogy az eredendően kinézett cserepes jácintokra nem futja, de Györke Szabolcs a hétszázhúsz forintos válasz után sem számolja kevésbé kétségbeesetten egyik markából a másikba a százasokat, ötveneseket, húszasokat. A végösszeg ugyanis egyszer sem több hatszáznyolcvannál, pedig három virág kell, egy-egy az anyukájának, a mamának és a húgának. Már-már kipótolnánk a hiányt, amikor az eladó megszánja a kiskölyköt.
– Add csak, elég lesz – nyújtja a virágot és tartja a markát. – Csak aztán ígérd meg, máskor is idejössz virágért!
Ezek után ki utasítaná vissza?