Virágmindenség, avagy a totális nőnapi összeesküvés
Mik ezek?
X– Legalább egy kis barkát vigyen, aranyom! – próbálkozik Erzsi néni, ám a kétszázötvenért kínált csokor nem éppen klasszikus nőnapi ajándék. Más viszont nem nagyon akad nála, néhány dermedt tulipán és talán, ha három szál rózsa fagyoskodik előtte egy félbe vágott műanyag palackban. Igaz, a keresletet még ezzel is könnyedén kielégíthetné, rajtam kívül a kutya sincs a kaposvári kispiacon. Árus sem, Erzsi néni is csak megszokásból telepedett ki korán reggel, bízva a diákokban: csak sikerül túladni azon a néhány szál virágon.
A máskor nagyfogyasztónak bizonyuló iskolások azonban ezúttal sokkal megfontoltabban vásárolnak, bizony megnézik, mire adják ki zsebpénzüket. A százforintos hóvirághoz szokott diáksereg már a nagyjából duplaannyiért kínált szegfűre, gerberára is nehezen vált, az íriszt nem ismerik, a négyszáz-hatszáz forintra taksált rózsa pedig nem az ő pénztárcájuknak való.
– Volt egy kisebb roham reggel, úgy fél nyolc körül, de meg sem közelítette a korábbi éveket – magyarázza a Honvéd utcai éjjel-nappali melletti virágbolt egyik eladónője. – Még a leggavallérabb fiatalok is beérték két-három szál tulipánnal, ennyit még rá tudtak szánni a nekik tetsző lányra, s délután, hazafelé talán majd az anyukáknak és nagymamáknak is vesznek valamit. De olyan, mint régebben, hogy néhány fiú összeáll, s meglepi az összes lányt az osztályban, nem fordult elő.
– Ráadásul a harmadik napja fagyoskodunk ebben a hidegben – mondja a másik virágboltos. – Szombaton és vasárnap délelőtt még volt némi forgalom, de még így is fele annyi virág fogyott, mint néhány esztendeje.
A hajdani Zselic áruház előtt is a hidegre panaszkodnak leginkább az árus asszonyok. Némi meglepetésre áraikkal nemhogy alámennének a boltoknak, de némely esetben még drágábbnak is bizonyulnak. A fagyottnak tűnő írisz szála például egy ötvenessel több, mint átellenben a boltokban.
– De lehet alkudni! – jelenti ki az egyik kendős asszonyság. Utóbb kiderül, inkább csak elviekben, vagy komolyabb tétel – tíz szál fellett – esetén, néhány szál esetében az árusok ugyanolyan kemények, mint az időjárás...
Nőnapi fagyoskodás a sétálóutcán
Jóval barátságosabbak és kompromisszumkészebbek az a néhány fanatikus – naiv? – kofa, akik a nagypiacra standoltak ki. Persze érthető hajlíthatóságuk, vevő egy szál sem, hiába a nőnap, a megszokás nagy úr, s ugye a hétfő szünnap a piacon. Pedig jól jár, aki itt próbálkozik, hiszen akár a városi árak kétharmadáért vásárolhat.
Igaz, nem mindenkinek számítanak az árak, némi meglepetésre a legtöbb helyen a rózsa fogy a legjobban. A mai válságos időkben nagy a szegfű becsülete is, míg a cserepesek közül a jácint a sláger és a primula.
– Ilyen rossz nőnapunk még talán sohasem volt – állítja kora délután a sétálóutca sarkán áruló Dekanics Enikő. – Reggel volt némi mozgás, azóta viszont semmi. Talán a munkaidő után még lesz egy kis forgalom.
Úgy tűnik, szerencsét hozunk neki, előbb egy középkorú férfi viszi el az utolsó öt jácintot, majd egy újabb vevő távozik rózsákkal, tulipánokkal felpakolva.
– Bármilyen meglepő, a vásárolók nagyjából fele nő – folytatja Dekanics Enikő. – Remélhetőleg nem maguknak, hanem az anyósnak, nagymamának veszik meg a férjük nevében – teszi hozzá, miközben fázósan a tenyerébe fúj. – Elképesztő hideg van, reggel le kellett takarnunk a virágokat, ugyanis elfagytak volna. Most már jobb a helyzet, legalábbis nem látszik, hogy megfáztak volna, hiszen akkor barnulnának.
Neki amúgy láthatóan szerencséje van, sokan ismerik, így inkább nála, mint egy vadidegennél vásárolnak. A többség tényleg csak két-három szál virággal távozik, bár az újabb szünetben a fiatal asszony elárulja, reggel néhányan harmincat-negyvenet is vittek: cégek emberei, ahol még futja a keretből az összes női munkatárs megköszöntésére.
– Tessék mondani, mennyibe kerül három szál tulipán? – látjuk az ellenpéldát a Honvéd utcában, ahol egy ránézésre tízévesforma fiúcska méregeti bátortalanul a virágokat. Azt már kiszúrta, hogy az eredendően kinézett cserepes jácintokra nem futja, de Györke Szabolcs a hétszázhúsz forintos válasz után sem számolja kevésbé kétségbeesetten egyik markából a másikba a százasokat, ötveneseket, húszasokat. A végösszeg ugyanis egyszer sem több hatszáznyolcvannál, pedig három virág kell, egy-egy az anyukájának, a mamának és a húgának. Már-már kipótolnánk a hiányt, amikor az eladó megszánja a kiskölyköt.
– Add csak, elég lesz – nyújtja a virágot és tartja a markát. – Csak aztán ígérd meg, máskor is idejössz virágért!
Ezek után ki utasítaná vissza?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Kon-tiki 2010. március 9. 09:27
A cikkből egyértelművé válik,hogy ezen az ünnepen csak a pénz körül forog minden!Amit eddig értéknek tartottunk már csak pénzben fejeződik ki.Lassan az agymosás eléri a célját,hogy olyan hülyék leszünk mint az amerikaiak a Bálint napjukkal meg a Hallowen napjukkal együtt.
-
2. vespasianus 2010. március 8. 19:06
kellene szólni Erzsike néninek hogy az idei évtől a barka is védett növénynek számít.....
-
1. Kakukk926 2010. március 8. 17:52
Nem teljesen értem, hogy milyen hétfői piaci szünnapról van szó. Egyrészt a nagypiac nyitva volt, másrészt pedig az újságíró is ír a piaci kofákról is. Akkor most csak én nem tudom értelmezni az összefüggést...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









