Yuliy Baltaytis a Seffer-klinikán végzett őssejtkutatásokat
Mik ezek?
XAz emberi test tiltott felhasználása bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vett négy személy kihallgatása szerdán délelőtt kezdődött Budapesten. Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője délutánra ígért tájékoztatást arról, hogy előzetes letartóztásba helyezik-e a négy feltételezett elkövetőt.
Yuliy Baltaytis Kaposváron Seffer Istvánnal folytatott szívbetegségekkel kapcsolatos preklinikai kutatásokat. Erről azt mondta, minden szakhatósági és állami engedélyük megvan, arra várnak, hogy az Akadémia etikai bizottsága engedélyezze a klinikai kutatásokat is. Hozzátette: Magyarországon nem kezelhetnek pénzért senkit, hiszen preklinikai szakaszban van az őssejtkutatás. Ezért nekik kell sok pénzt fordítani rá. Barbadoson egy-egy beteg után 7500 dollárt kellett fizetniük az utaztatás, ellátás és kezelés költségeként.
Yuliy Baltaytis (balról) részt vett az IRM Zrt kutatólaboratóriumának avatásán a kaposvári Seffer-klinikán 2007-ben
Yuliy Baltaytist a Demokrata novemberi interjúja szembesítette a HVG október 8-i számban megjelent vádakkal, amelyek egy 2006-os BBC-riportra épültek. A neves brit műsorszolgátató azzal vádolta intézményüket, hogy kapcsolatuk van az ukrán feketepiaccal, ahol csecsemőket lopnak, hogy őssejtekhez jussanak.
„Mi soha nem foglalkoztunk újszülöttekkel. Az újszülöttekből származó őssejt könnyen kilökődhet a szervezetből, szemben az ideálisnak vélt 6-12 hetes embrionális őssejttel... Az őssejtkezelés alapanyagát legálisan az Ukrán Tudományos Akadémián keresztül szereztük meg, és valamennyi beszerzett őssejtalapanyag eredete a származást tanúsító okirattal igazolt”, nyilatkozta a Demokratának a professzor.
Yuliy Baltaytis a Regeneratív Orvostudományok Intézetében (IRM) dolgozik Amerikában. Az IRM Zrt hozott létre laboratóriumot Kaposváron 2007-ben őssejtkutatási és -tárolási céllal. Az őssejtterápiákban segítő munkatársaik a New York-i Lenox Hill kórház orvosai, illetve Makowka professzor Los Angelesből és az argentin Federico Benetti. A dél-amerikai professzorról 2008. májusában írtunk, amikor a kaposvári Seffer klinikára érkezett, hogy az egyetemen sertéseken végezzenek kísérleteket.
A kutatók legnagyobb eredménye az volt, hogy kilenc szívátültetésre váró betegeket kezeltek őssejtterápiával. A kezelés után a betegek szívfunkciói 35 százalékos javulást mutattak, és visszamehettek dolgozni. A műtét után négy évvel a kilenc betegből hatan még mindig életben voltak tavaly novemberben. Az őssejtterápia nemcsak a szívbetegségek kezelésére alkalmas, hanem a szklerózis multiplex, előrehaladott cukorbetegség javítására és gyógyítására is, mondta a professzor.
Yuliy Baltaytis a cikk szerint az ukrán nemzeti orvostudományi egyetem dékánja volt, átültetésekkel foglalkozik, a specializációja a sejtterápia, őssejtkutatással foglalkozó könyvek társszerzője, több mint 200 kétnyelvű publikációja van a transzplantációval, általános sebészettel kapcsolatban.
Emberi test tiltott felhasználása
Az NNI emberi test tiltott felhasználásának alapos gyanújával vette őrizetbe a négy feltételezett elkövetőt. A btk. 1998-as jogszabálya szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét vagy annak részét jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik. Öt évig terjedhet a szabadságvesztés, ha a fentieket gyógyintézet alkalmazottjaként foglalkozás körében végzik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés járhat, ha a bűncselekményt üzletszerűen, és bűnszövetségben követik el.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Illegális őssejtbeültetést végeztek egy kaposvári klinikán
- Seffer Tibor: klinikánkon nem folyt illegális őssejtgyógyászat
- Őssejt-ügy: Seffer István teljes körű feltárást szorgalmaz
- Engedély volt, őssejtterápia nem a Seffer klinika keretein belül
- Őssejt-botrány: megszüntették Seffer István házi őrizetét
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. T.Niki 2009. július 31. 09:52
Bumbaras!
Szeretnék beszélni az ismerősöddel, akinek felajánlották a kezelést. Kérlek segíts benne! Köszönöm. Telefonszámom: 20-999-84-77.
Ha valaki más tud olyat, aki részt vett a kezelsében az is szóljon. Köszönöm. -
15. angel866 2009. július 29. 23:40
Olvasva a hozzá szólásokat, felhívnám a figyelmét mindenkinek arra , hogy igenis volt engedély állat kísérletekre amik megis történtek aminek az eredményeiről a kapos tv be is számolt annak idelyén.egyrész ez az ügy csak feltételezés szó sem volt arról eddigi információk alapján, hogy személyesen Dr. Seffer István bármilyen illegális dolgot követett volna el. abszurdnak találom azt a gondolatot, hogy nőket abortuszra kényszerítettek volna ezek az abortumok alapjában is márcsak klinikai hulladéknak minősülnek.miért baj az ha nem kidobjuk hanem olyan kutatásokra használjuk , hogy életeket mentsünk.de megint az ország és a sok együgyü ember felfújta azt amihez nem is ért. Dr. Seffer István az egyik legprofibb szakember akit ismerek és az országnak nem vádaskodnia kéne hanem segítenie a tehetségeket BÜSZKÉNEK KÉNE LENNI , hogy élnek még ilyen elmék ebben az országban nem még meghurcolni őket!más országokban már használják az őssejtet kezelésekre nálunk miért is nem? ha Magyarország megbecsülné az értékeit és támogatná már rég nem itt tartanánk.vagyunk! az ítélkezzen aki legalább annyit elért mint a Tanár Úr!!!
-
14. ártatlan 2009. július 29. 23:06
Kedves KaposLany, Rezsoe, Kaposvari 82!
Szerintem azért, mert valaki inkább munkanélküli és becsületes, ezek meg kihasználják az alkalmas egyéneket, mert a pénznek és a gyógyulásnak szaga van. Nem irigyel senki tőlük senki, de Istent játszanának már ez ócska politika, de bíztatni fogom az áldozaTOKAAT, AKIKTÓL az őssejt alapanyagot lopták, hogy merjenek lépni és feljelenteni őket, mert itt nem a papír hiánya és a szándék a rossz, hanem az a szándék amit itt nem láttok, hogy van akinek tönkretették az egészségét, ilyen kisérletek érdekében, mert egyesek úgy vélik, hogy a mocskos pénzük által joguk van megvásárolni, amiről Isten másként ítélt!!!!!!!!! -
13. Kaposlány 2009. július 29. 22:30
Elnézést mindenkitől akit esetleg megbántottam. Igen a dühtöl nem látok, mert az első reakció nem az hogy szegény beteg gyerekeken megpróbál segíteni valaki... hanem hogy a Seffer mennyi pénzt keres. Hát ilyenek vagyunk mi emberek. 1 embert mondjatok Magyarországon akit nem érdekel a pénz. Én nem ismerem személyesen, mégcsak nem is szimpatikus túlságosan. De nem ez a lényeg. Vannak emberek akiknek ez az utolsó esélyük. Gondoljatok arra mennyibe kerül a magyaroknak hogy külföldről vesszük meg azokat a gyógyító eljárásokat, amikről néhány évvel ezelőtt csak egy pecsét hiányzot, (mint jelen esetben)mert Magyarországon nem engedélyezték. Erre számtalan példa van. Tényleg sajnálom hogy így letámadtalak titeket. Pénzéhes a Seffer? Én is az vagyok. De ha Ő kevesebb pénzt keres Én akkor sem leszek gazdagabb. Szóval most hogy így lehiggadtam: bocsi.
-
12. tempike 2009. július 29. 18:26
Tudomány utjában mindig ott álltak a bürökraták.Külföldön majd elismerik,és mi magyarok meg kihalunk.
-
11. bumbaras 2009. július 29. 17:27
Kaposlány!
Veled ellentétben én ismerem... Hidd el nem rendes ember.
A másik, hogy ha nem engedélyeznek valamit amit még állatokon sem kísérleteztek ki akkor ő hogyan meri azt alkalmazni embereken??? Talán majd Te fogod viselni a következményeit???
Egyébként még annyit a cikkhez, hogy egy barátom kisfiának is ajánlotta a "tanár úr" a módszert potom 25MFt -ért és nem 5-ért...
Úgye Kedves Kaposlány milyen szinpatikus gesztus a kiváló
gyógyítótól? Ugye ez milyen rendes dolog, hogy embriókból kivont és az országba becsempészett őssejteket tetemes haszonnal eladjuk közben meg az államot szidjuk?
Szerintem ez kőkemény szervezett (maffia) bűnözés amit remélem alaposan megmérnek. Igaz tudom azt is, hogy van neki arra elég pénze,hogy kimossa magát. Sajnos! -
10. Kaposvári82 2009. július 29. 16:19
Azoknak, akik a pénz oldaláról nézik ezt az egészet, azt írom, hogy ha elég spiritusz lett volna bennük, Ők is elvégezhették volna az évek alatt azokat az iskolákat, amiket Seffer tanár úr...és talán akkor nem a Tesco-ban lennének polcszervizesek, vagy hasonló helyen, vagy mondjuk munkanélküliként otthon a sonline-ra irogat. Teljes mértékben becsülöm, hogy valki aljutott ilyen magaslatokba! Azt, hogy valaki megteheti, amit Ő megtehet, vagy mert mondjuk ki, gazdag a saját erejéből és a nők és férfiak százainak hiúságából, azt mondom megemelem a kalapomat! Ezzel az őssejt kutatással belevágott egy olyan projektbe, amit eddig biztos sokan akartak megvalósítani, de Ő(k) legalább bele is vágtak! Jobbá akarják tenni a Világot, halálos beteg emberek ezrein, tízezrein akarnának segíteni...és lehet, hogy az a majdnem 5 millió forintos ár, nem is olyan sok az életért cserébe...vagy a lányaitok, fiaitok, anyukátok, apukáitok, unokaöcséitek életéért! Akik meg támogatják és helyesnek tekintik, és ellene vannak a letartóztatásnak és meghurcolásnak...mert úgyis ez lesz...azokonak annyit üzenek, hogy mindent bele! Aki meg nem ért hozzá, csak ki akarja ereszteni a felgyülemlett dühőt, amit más okozott neki..ne itt tegye! Hajrá őssejt kutatás!!!Akik meg nem engedélyezték anno, majd kiváncsi vagyok, hányan kuncsorognak majd egy ilyen beavatkozásért, ha ne adja az ég, oda kerülnek!
-
9. python24 2009. július 29. 15:37
Sztem,csak egy baj van a műtéti eljárással... Ellenőrzött,engedélyezett körülmények kellenének..Na és most jön a "balhés dolog",ki is ellenőrizné????
-
8. rezsoe 2009. július 29. 15:25
Tulajdonképpen NEM az a rossz, amit csinálnak (vagy akarnak), hanem hogy fő-fő tudományos embereink nem nyomtak pecsétet rá. Igazából senkivel semmi rosszat nem tettek, csak PÖCSÉT-hiány-van, és ettől lett büncselekmény.
A tudomány,a kutatások mindig megelőzték korukat, a jogszabályok mindig jóval utánuk kullogtak. Most nem megégetik az eretnekeket, csak meg kell mutatni nekik, hogy KI diktál....
-
7. Tóth Félix 2009. július 29. 14:34
Kaposlány! Ez a történet nem arról szól, hogy a szegény beteg embereket, majd ingyen meggyógyítjuk... Ez kőkemény üzlet. Valószínűleg nem az átlagember fogja megfizetni a 25,000 dolláros műtétet.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









