Zúgolódás, bekiabálás, csengetés: szócsaták a Tisztelt Házban
Mik ezek?
XGyöngyöspata és a rasszizmus is több somogyi honatyának munkát adott. Móring József Attila áprilisban vezérszónokként ismertette Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentését. Megállapította, egyes ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek a gyöngyöspatai helyzetből akarnak politikai tőkét kovácsolni. „Vona frakcióvezető úr mondta, hogy nem tudnak, és nem is akarnak beilleszkedni. Ez valóban így van, de meggyőződésem, hogy ezen a helyzeten sem a megfélemlítés, sem a fenyegetés, sem az erőszak nem segít.” A képviselő szerint csak a munka és a tanulás segít. „Azon a településen, ahol én polgármester vagyok, van egy Vityapuszta, ahol bizony nagyon komoly nehézségekkel kell megküzdeni, és a saját bőrünkön tapasztaltuk azt, hogy valóban vannak, akik nem csak hogy nem tudnak, de nem is akarnak beilleszkedni. De azt gondolom, a mi felelősségünk az, hogy ezt olyan keretek közt tegyük, amely sem hisztériát nem kelt, sem erőszakot nem szül, nem utolsósorban pedig nem járatja le az országot.”
Somogyi parlamenti képviselők 2012-es felszólalásai statisztikája
Berényi László expozét mondott leghosszabb felszólalásában ugyanebben a témában. Kifejezte, különös súllyal bírnak az alapjogellenes, illetve jogszabályellenes cselekedetek, amelyeket egy parlamenti képviselettel rendelkező párt kezdeményez, támogat vagy politikai haszonszerzés céljára kíván felhasználni. „(Lukács Zoltán: Melyik volt az? - Zagyva György Gyula: Ti! - Lukács Zoltán: Ez egy ilyen önkritikus megjegyzés volt! - Zaj, közbeszólások. - Az elnök csenget.)” Berényi a jelentés egyik legfontosabb megállapításának tartotta, hogy mielőtt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Gyöngyöspatára érkezett, nem volt jelentősebb feszültség a település roma és magyar lakossága között. (Felzúdulás a Jobbik padsoraiban: Áh! - Közbeszólások. - Az elnök csenget.)” Szerinte a szegény térségben nem járőrözőkre, hisztériakeltésre, ingyenutazásra van igény, hanem munkahelyteremtésre, az oktatásra van leginkább szükség, amellyel kapcsolatban a kormány minden tőle telhetőt megtesz, megbirkózva a hátrahagyott szocialista örökségekkel.
Az egyik leginteraktívabb és legütközősebb kormánypárti vitázó Gelencsér Attila megyei elnök volt, aki a jövő évi költségvetés általános vitájában szólalt föl több kétpercesre június végén. Az önkormányzatok államosítását védő álláspontjában a szocialista Botka Lászlóval, Tóbiás Józseffel, Harangozó Tamással is csörtézett. Ebbe akaratlanul némi humor is csúszott.
„Gelencsér Attila (Fidesz): Egyébként szerintem fölösleges ám már görcsölni, mert nincs tévéközvetítés, úgyhogy akár le is szállhatunk egymásról. Énszerintem a választást nem az ígéretekkel...
Elnök: Ezt a mondatot viszont hallhatta mindenki, mert van tévéközvetítés. (Derültség.)
Gelencsér Attila (Fidesz): Van? Én úgy tudtam, hogy nincs.
Elnök: Ülés végéig.”
Harangozónak egyébként azt mondta a somogyi elnök: a választást szerinte nem az ígéretekkel nyerték. „Hanem azzal, hogy nagyon elegük volt önökből a választóknak... Én nem emlékszem azokra az elképesztő választási ígéretekre, amit önök szeretnének itt most feltüntetni.” Gelencsér képviselőtársa igazmondását is relativizálta. „De tudja, mi a baj azzal, ha hazudnak, Harangozó képviselő úr? Ha hazudnak, akkor megint visszatérnek ugyanoda, ahol elrontották, az őszödi útra.”
Mátrai Márta, a harmadik legkommunikatívabb somogyi képviselő is beszélt a költségvetésről. Elmondta, Ennek az az üzenete, hogy „a 2013. évre kiszámítható és Magyarország számára egy stabilitást jelentő költségvetés jöjjön létre. „2013 pedig az emelkedés éve lesz. Mindenki számára látható lesz, hogy Magyarország megindul felfelé, tehát az emelkedés valamennyiünk számára érezhetővé válik.” A Balsai-jelentésről is megfogalmazta a véleményét. „A szocialista kormány alatt valóban kisiklott az igazságszolgáltatás, ahogy azt nagyon helyesen a jelentés V. fejezete megfogalmazta. A kilőtt szemek, a csonttörések, az emberi méltóságot semmibe vevő megaláztatások nyomait a mai napig több száz áldozat viseli, és akkor még nem szóltam a lelki sebekről, amelyek valamennyiünk szerint gyógyíthatatlanok.”
Karvalics Ottó is a költségvetésre szánta hétperces mondandójának a javát. Gruber Attila a Büntetőtörvénykönyv változásai ügyében mondta leghosszabb felszólalását. Beszélt egy vizsgálóbizottság felállításáról is, mely a MALÉV és a Budapest Airport szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, a 2002-2010 között meghozott intézkedéseket vennék górcső alá. Szászfalvi László volt államtitkár beszélt a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, 67 szervezet egyházkénti elismerés elutasításáról is. A megyei listás budapesti Rubovszky György egyebek között a házszabály vezérszónoka volt. Heintz Tamás június végén napirend előtt mondta Morus Tamásról mostani leghosszabb gondolasorát, aktivitását a nemdohányzók védelmében és az alapellátás szaktudással feltöltése érdekében fejtette még ki.
A 352 felszólaló képviselő közé a 386-ból Somogyból ezúttal csak Pősze Lajos nem fért be, miután Karvalics Ottó szakított korábbi fogadott szótlanságával. Az év eddigi időszakában, amint a ciklusban is vezeti a parlamenti felszólalás-számlálót Schiffer András (LMP), aki 192 alkalommal csaknem 14 órát beszélt, míg őt Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik, 166, 12:31) és Göndör István (MSZP, 152, 9:25) követi.
Lamperth Mónikának a folyosón vallanak az őszinte fideszesek
Lamperth Mónikától elvehetetlen a szó: az év első felében ismét a szocialista parlamenter nyerte a somogyi képviselők felszólalásversenyét. Erről a trónról letaszíthatatlan a képviselőnő, egyedül többet beszélt, mint a kormányzó pártszövetség somogyi tagjai összesen. A teljes megyei képviselőállománynál is majdnem, de az ellenzék soraiból egyetlen honatya, volt párttársa, a jelenleg a Demokratikus Koalícióban politizáló független Kolber István tartja vele a tempót. Kolber a költségvetés tervezetét bírálta: vérszegénynek, esetlegesnek és üresnek nevezve, s lankadatlanul dolgoztatta a kormányt hozzászólásaival. A volt somogyi miniszterek ebben a műfajban találják meg jelenleg a legnagyobb nyilvánosságot.
Lamperth mára egy sűrű ciklusra valót (439) szólt, 2002-2006 között összesen szólalt föl ennyit. A szakmájába vágó járási rendszer kialakítása indította leghosszabb gondolatfutamra. Informátorai között fideszes képviselők is vannak a jegyzőkönyv szerint: „Akik a folyosón elmondják, hogy ebből milyen iszonyú viták vannak önök között (Az elnök csenget.), nem várom el, hogy itt a parlamentben is elmondja (Az elnök csenget), csak legalább akkor egy picit korrektebben álljon hozzá ehhez a kérdéshez.”
| Somogyi parlamenti képviselők 2012-es felszólalásai statisztikája | ||||||||
| Képviselő | Frakció | Felszólalás | Leghosszabb | Összes | Önálló indítvány | Nem önálló indítvány | ||
| Heintz Tamás | Fidesz | 9 | 5.29 | 24.30 | 2 | (8)* | 2 | (14)* |
| Gelencsér Attila | Fidesz | 8 | 2.07 | 13.43 | - | (3) | - | (9) |
| Gruber Attila | Fidesz | 8 | 15.52 | 41.33 | 2 | (9) | - | (7) |
| Móring József Attila | KDNP | 2 | 3.41 | 5.42 | 1 | (6) | 1 | (89) |
| Szászfalvi László | KDNP | 5 | 9.40 | 27.21 | - | (4) | - | (5) |
| Karvalics Ottó | KDNP | 2 | 5.19 | 7.19 | - | (1) | - | (2) |
| Berényi László | Fidesz | 14 | 8.06 | 47.09 | - | (2) | 1 | (27) |
| Mátrai Márta | Fidesz | 15 | 26.35 | 1.50.28 | - | (7) | - | (55) |
| Rubovszky György | KDNP | 16 | 9.32 | 42.38 | 1 | (8) | - | (57) |
| Kolber István | független | 38 | 16.25 | 3.38.05 | 28 | (79) | 6 | (137) |
| Lamperth Mónika | MSZP | 105 | 15.07 | 5.26.49 | 47 | (165) | kb. 100 | (449) |
| Pősze Lajos | független | - | - | - | - | (8) | - | (5) |
| * 2010 óta | ||||||||
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





