SONLINE

Az a jó a mesékben, hogy időtállóak. Korszakok, generációk jönnek-mennek, de az abszolút jó mindig megmarad, a legszebb érzések is változatlanok, s a főhős, főhősök is mindig elnyerik méltó jutalmukat. És persze a roszszak is. Megmarad az idea, hogy bármilyen rossz, ostoba, gonosz a világ, létezik a jó, ha máshol nem, a lelkekben. És létezik egy hely a világon, ahol a szeretet, a barátság olyan erős kapocs az emberek között, hogy segítségükkel ki tudnak védeni minden ármánykodást. Ha nem is a Földön, de a világmindenségben. Vagy a Padláson.
Ahová négy eltévedt mesehős, szellem érkezik, ránézésre csupa esetlen alak: a Herceg, aki addig-addig próbálta énekével felébreszteni Csipkerózsikát, míg a konkurencia egy csókkal megelőzte; Lámpás, a nyolcadik törpe, akit a bányában felejtettek a többiek; a Kölyök, aki először merte kimondani, hogy a király meztelen; Meglökő, a hóhér, aki feladata teljesítése helyett megmentette a kivégzésre ítéltek, többek között a Kölyök életét.

Hosszú bolyongás után kötnek ki a Padláson a Révészt keresve, aki végre átviszi őket a túloldalra, ahol ők is emlékek lehetnek. Helyette a Rádiósba botlanak, és Mamókába, akik óriási meglepetésre látják őket, bizonyítva, hogy szívük olyan tiszta, mint a gyermekeké. Így aztán Témüller, a hajdani házmester vagy Barrabás B. Barrabás, a gengszter természetesen nem érzékeli jelenlétüket, mint ahogyan a bűnözőre vadászó rendőrök sem. Akik egy idő után már a lelőtt gengszter testébe bújt Révészt keresik-üldözik. Bonyolódik az ügy, már-már úgy tűnik, a szellemek sohasem jutnak az emlékek földjére, s bilincs kerül a Rádiós és Mamóka kezére, ám Süni, a fiatal szomszédlány segítségével végül minden megoldódik. Lehet örülni, felhőtlenül, boldogan, ahogyan a való életben kevés dolognak: megvalósulnak az álmok. Ég és föld között...

Presser Gábor fülbemászó zenéje már önmagában elegendő lenne, hogy végiglebegtessen a darabon, édes, álomszerű dallamok, melyek önmagukban karaktert adnak a szereplőknek. Ezt a rendezői látásmód is erősíti: a jók már-már idealisztikusan jónak látszanak, a rosszakról süt a gonoszság. S a szellemek naivitása is hangsúlyos. A rendezői ötleteket persze meg is kell tudni valósítani, ráadásul – musicalről lévén szó – az énektudás sem hiányozhat. A Csikyben színpadra állított előadás talán legfőbb erőssége, hogy néhány kivételtől eltekintve mindkét lécet átvitték a szereplők.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Kőrösi András – Herceg – és Némedi Árpád – Lámpás – már több zenés darabban bizonyították, minden tekintetben alkalmasak az ilyesfajta megméretésre, és Sarkadi Kiss János – Barrabás B. Barrabás, illetve a Révész – is jócskán megfelelt az elvárásoknak. Nyári Szilvia – Kölyök – hangja sokadszorra is lenyűgöző, és Sárközi-Nagy Ilona – Süni – is tökéletesen kiénekelt minden taktust-hangot, emellett finoman ábrázolta az idealista szerelmes lányt. Tóth Gézának viszont éppen szinte hangtalanul kellett megrajzolnia Meglökő figuráját, s tette ezt sikerrel, Mózes Balázs pedig Robinsont, az intelligens számítógéprobotot vitte színre nagy átéléssel. Znamenák István profin hozza a Detektív szerepét, Szvath Tamás érzőn-szánalmasan csetlik-botlik Ütegként, Csonka Ibolya Mamókáját sok gyerek választaná nagymamájául, míg Gyuricza István házmestere, Témüller olyan gonosz, hogy egy hajdani nyilas légóparancsnok is eszébe jut róla az embernek. Talán csak a Rádiós, Gulácsi Tamás lógott ki kissé a sorból. Énekhangja néhol bizonytalannak tűnt, s nem mellékesen erőtlennek – előfordult, hogy a prózai részeknél is elhalkult, ráadásul egy kötöttségek ellen lázadó fiatal tudóstól, aki transzcendenciával, tér-idő relativitással foglalkozik, több életet és lazaságot várna az ember.



Cziegler Balázs díszlete viszont telitalálat, s a látványelemekkel – pirotechnika, plazmatévé, lézer – is remekül gazdálkodtak a színpadon. Ahol két órára sikerült elfeledtetni a mindennapok ügyeit, a nemzetmentő és -vesztő eszmék harsogóit, a válságot, a politika és gazdaság bajait. Szeretettel, szerelemmel, barátsággal, mesével. A megénekelt szilvás gombóc csodákra képes...