Az elfelejtett irodalom
Mik ezek?
XBiztatónak nevezte a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság jelenlegi helyzetét Ujkéry Csaba ügyvezető alelnök a Berzsenyi Helikon napok nyitórendezvényén, miközben hangsúlyozta: nem tartom lebecsülendőnek a társaság eddigi tevékenységét. A korábbi elnökségnek jóval szerényebbek voltak a lehetőségei – mondta.
– Nem állt rendelkezésükre forrás, gúzsba kötve táncolni viszont nagyon nehéz. Az újjáalakult társaság jelentős támogatást kapott, összesen 6,4 millió forint plusz forráshoz jutott, ezért vagyok optimista. Biztosított többek között a Somogy folyóirat rendszeres megjelenése, amelynek az új főszerkesztő által jegyzett első példánya már hozzáférhető az irodalomszerető közönség számára.
Ujkéry Csaba hozzátette: tovább kívánunk dolgozni a társaság eredeti célkitűzésének megvalósításán, az irodalom felemelésén. A több mint egy évszázada, kisebb-nagyobb megszakításokkal működő társaság rendezvényein megfordultak a hazai irodalmi élet jelesei.
Ágh István 70 éves
A Helikon napokra Kaposvárra érkezett Ágh István Kossuth-díjas költő, aki Sinka István költészetéről beszélt, s akivel 70. születésnapja alkalmából Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész beszélgetett. Az elfelejtett irodalom témakörében előadást tartott még többek közt Czigány György József Attila-, Prima Primissima-díjas költő és Kósa Csaba író, a Somogy folyóirat jelenlegi főszerkesztője.
Kaposvár keresi azokat a személyiségeket, akik híressé tehetik a somogyi megyeszékhelyet – mondta köszöntőjében Szita Károly polgármester. – Berzsenyi Dániel az irodalmi és művészeti társaság révén kétségtelenül ráirányítja a figyelmet a városra. Remélem, hogy az újjáalakulással elvonulnak a viharfelhők a 104 éves Berzsenyi társaság fölül, s örülök, hogy a Somogy folyóirat ismét megjelent.
Lőrincz Sándor, a megyei önkormányzat humánszolgáltatási főosztályának vezető-helyettese kettős örömének adott hangot. Azt mondta: a megújult társaság ismét teszi a dolgát, és jól teszi. Öröm, hogy Berzsenyi Dánielt helyezi reflektorfénybe, aki 32 évet élt Niklán.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









