Bizonytalan a múlt jövője: Zala „beszállt” a múzeumába

Mik ezek?
XRéthelyi Miklós exminiszter néhány hete, még kormánytagként vett részt Zalán a Zichy-dédunoka, Csicsery-Rónay István emlékkiállításának megnyitóján és vett át értékes dokumentumokat az örökösöktől a köz javára. Nem véletlen hát, hogy minapi interjújában a zalai múzeummal példálózott. Réthelyi azt mondta a Népszabadságnak: „A legnagyobb gondot most a múzeumi intézményrendszer átalakításában látom. Ezt a hálózatot, most úgy tűnik, nincs miből fenntartani. Miközben fontos, hogy a tizenöt család által lakott Zala nevű községben országos jelentőségű kiállítás van Zichy Mihály képeiből, mégsem gondolhatjuk azt, hogy állami finanszírozás nélkül a múzeumot fenn lehet majd tartani.”
Ahogy arról korábban írtunk, a legújabb elképzelések szerint mégsem állami kézbe kerülnek a múzeumok. Kormányhatározat szerint a ma már Emberi Erőforrás Minisztériumához kerültek ideiglenesen, mely egyeztet az átadásukról. Ennek során derül majd ki, ki tudja átvenni a múzeumát, s ki nem. A tervek szerint ugyanis a volt megyei múzeumokat és könyvtárakat a megyeszékhelyek veszik át, a múzeumi hálózat kisebb egységeit pedig azok a települések, ahol az adott intézmény található. Ám a kormányzat szerint is bizonyos egységek fenntartását az államnak kell magára vállalnia.
Somogyban a megyei múzeumok egykori 13-14 vidéki kiállítóhelyből álló hálózata mára nyolc tagra olvadt. Zalán kívül olyan kis települések vannak a sorban, mint Nikla, Szenna, Somogytúr, Újvárfalva.
– 265 lelkes községünk költségvetése 25 millió forint, s forráshiányosak vagyunk – mondta Kadlicskó György zalai polgármester. – Csak a múzeum éves költségvetése több lehet ennél. Tőlünk annyira telik, hogy amikor a megyei múzeumi hálózatnál létszámleépítés volt, átvállaltuk a múzeumpark és a múzeum előtti közterület rendben tartását. Nem is volt kérdés, hogy megtesszük-e, hiszen bár igen szűkösek a létszám- és anyagi kereteink, de nem hagyhattuk, hogy a falu közepén ez a jókora terület ne legyen gondozva, úgy fogadja az évi hat-nyolcezer látogatót. A múzeummal szembeni Zichy-birtok, az őspark sorsa a különleges vasfákkal ezzel együtt is rendezetlen.
A zalai polgármester hozzátette: maga is kíváncsian várja, hogyan dől el a múzeumok fenntartásának a kérdése, az önkormányzati részvételt csak úgy tudná elképzelni, ha az ehhez szükséges forrást is biztosítanák...
Vonzerő is kell: gasztronómia, turizmus
Át kell gondolni a vidéki kulturális intézményrendszer fenntartását Réthelyi Miklós utódja, Balog Zoltán szerint is. Nem életszerű – nyilatkozta az új miniszter a Heti Válasznak –, hogy régi kastélyokban havi tucatnyi látogató előtt és után oltogatja a villanyt a nyugdíjas teremőr. Balog úgy véli, a kérdés nem a fennmaradás, hanem hogy hogyan tesszük közkinccsé az értékeket, amikor a fiatal generációk már nem mennek múzeumokba. Csak – tette hozzá – ha turizmus, gasztronómia, egyéb vonzerő is van mellette, ami elsősorban a településeknek fontos, alaphelyzetben tehát nekik kell biztosítani a forrásokat és utána megvizsgálni, mihez kell központi pénz is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





