SONLINE

Levelezéskötete csemege az irodalombarátoknak. Félszáz év személyes sorsain túl a korabeli könyv- és folyóirat-kiadás kulisszatitkaiba is bepillantást enged. Keményfejű vagy éppen félistent játszó szerkesztők jellemrajzát olykor finom eleganciával, másutt nagyon is hevesen rajzolják meg a szerzők: Takáts Gyula és Fodor András. A honorárium versenkénti két-háromszáz forintja sem volt mindegy, az anyagi függést is elevenen átélheti az olvasó.

Az érdekességnél azonban sokkal több a könyv. Nem ilyen hatást vártam tőle, de bizony az ízlelgetésből hamar alapos elmélyülés lett; egyvégtében az ‘56-os forradalmon túlig olvastam magam. Elindulva a táncsicsos tanár és tanítvány kölcsönös tiszteletből merítkező barátságától, a magára sokáig várató összetegeződésén át a szerkesztők kegyeinek távolságtartó, de célszerű kereséséig, a műértő kritikusok megnyeréséig.

Vagy éppen a klasszikusok megjelenéséig. Sarkadi Imrétől Illyés Gyulán át Sőtér Istvánig, Weöres Sándorig. Utóbbitól származik e Takáts Gyulának írott négysoros: Megállapítják, hogy nem vagy zsenyi,/ Átélte ezt Somogyban Berzsenyi,/ Lám a somogyi sors gyümölcsey,/ Csak a te bírálód nem Kölcsey.

Különösen érdekes a könyvben, ami benne sincs. Mert levelek helyett inkább személyesen osztották meg egymással, a még oly ritka találkozás ellenére is. Hiszen Fodor a fővárosban, az irodalmi fősodorban ténykedett hasznosan, míg Takáts Gyula Kaposvár és Bece között találta meg a költészetének – kvázi életének – szubsztanciáját. Erről egy 1988-as keltezésű levélben vall, miszerint ráakadt egy új világhoz vezető útra.

Csu Fu – a mester és a tanítvány – taoista tisztaságú „drangalagi világa” ez, amiben Takáts Gyula húsz éve folytatja mozdulatlanságában is lüktető felfedezőútját. Odahagyja az e világ koloncait, s megalkotja a természet és költészet tökéletes harmóniáját, a „múzsáknál sem nehezebb” meditatív teret. A becei szirtek, a kétoszlopos terasz, a berkek, nádak, szérűk balatoniként ismerős, mégis új világát. Egy mesteri utazást a lényeg felé, béfelé, ahol a szó könnyű szárnyakon száll a fürge Van és a Hol is a Volt között. „Így él s ragyog/ a Vers tovább./ mint mértanpontosan/ rügyekkel a Világ.”