Formabontás a főtéren és egy megálló Örkénnyel a 8-ason

Mik ezek?
XA 83. ünnepi könyvhét formabontó rendezvénye mellett a sétálóutcán, valamint a 8-as és a 18-as buszon is Örkény-egyperceseket olvasó civilek tettek a korábbiaknál és az átlagosnál bátrabb lépést az „utazóközönség” felé. Akiknek, fájdalom, egyre kisebb a közös halmaza olvasóközönséggel. És ezt nem oldja meg a piaci reakció: idén három százalékkal kevesebb a könyvek átlagára. Kettőezerhétszáz-negyvenhat forint, a 900 és a 8800 forint között szóródva.
Az égető napsütés elől a tér árnyas szegleteibe húzódva hallgatják a kis hörcsög történetét a villámcsődület résztvevői csütörtökön. A meseírónak megtestesült mesehőse, Ődögő Dongó idéz elő némi ernyőárnyat. Oláh Lajosné alpolgármester operatív jelenléte percek alatt intéz hatalmas, életmentő napernyőt, hogy a székesegyház oldalában ne legyen teljesíthetetlen kihívás a másfélórás olvasás. Ugyanilyen flottul ment az előkészítés is, tudom meg a szervezőktől, az oktatási igazgatóság, az iskolai főigazgatóság az újdonság előtt lévő minden akadályt lebontott. Igy mind a tizennégy hadra fogható tagintézmény képviselteti magát a programon. Mely jövőre, vagy a jövőben egyszer akár Guinness-rekord is lehet. A város fogadókész, mondja az olvasástársaság alelnöke, Gombos Péter. Akinek a legnagyobb öröm mégis csak az, hogy gyerekeket könyvvel a kézben lát tömegesen.
Olvasott a busz
– Nem lehetetlen feladat egyébként, hogy megkedveltessük a könyvet – mondja –, a Kinizsi, a II. Rákóczi Ferenc iskola, és még többen rendre arra mutatnak példát, hogy nem okoz gondot olvastatni.
– A nem olvas, és a mit olvas – az okoz gondot?
– A „mit olvassal” mi nem igazán küzdünk. Nem jellemző, hogy valaki rengeteget olvasna, de csak a hulladékot.
– Vámpírregények?
– Az Alkonyat egészen kiváló, kifejezetten lányregény sémára íródott. Innen Jacqueline Wilson Micsoda anya! és Leiner Laura Szent Johanna gimije nyomán négy lépésben eljuthatunk az Abigélig. És lesz, akinek a Szabó Magda-történet fog tetszeni a legjobban.
Mesélt a tér
Gombos Péter közben fél szemmel a mikrofonállvány előtt libasorban várakozó kicsiket figyeli, akik ügyesen olvasnak. A tér másik oldalán a II. Rákóczi Ferenc iskolásai pasztellképet dobtak össze, térkövön gubbasztva, rajzülésben, tanáruk, Baudiss Eszter felvigyázásával. Kérdésemre az olvasáshoz készülődő Horváth Emília kommentálja Aranypofácska és Hörcsi Lajcsi megjelenített történetét az 5. fejezetből, a Gezemice utcából.
Fésüs Éva nagy örömmel vállalta a nap főszerepét, s különösen örül, hogy a két éve megjelent kedvenc könyve kapott teret a könyvnapon. Csak azt sajnálja, hogy kiváló illusztrátora, Győrfi András festőművész nem tudott eljönni.
– Öröm volt viszont, amikor a Rákóczi iskolában este tartottak felolvasást a Toportyán Tódorból – mondja a meseíró –, én meg azt hittem, nyolc után ott mindenki aludni fog. De nem...
A 8-as buszra nem sokkal később száll Patak Józsefné. A nyugdíjas óvónő egy Örkény-kötettel és egy Olvasó-pont táblával a kézben lépett a sofőrhöz. A diszpécsernél lecsekkolta az engedélyt. Buszon eddig csak magában olvasott utas. Patakné, aki a kaposvári nyugdíjasklub tagja, leül egy utas mellé, és a belefog a Matematika című novellába. Melléteszem a táblát, nehogy anélkül őrültnek tűnjön különös vállalása. A sétálóutcán Bodovics Tamás (Roxínház) fiatalosan, földre heveredve adja elő a hasonló küldetést. Javaslom, legközelebb tegyen ki egy kalapot, legyen meg a melegben a sörre való. Azt mondja egyébként, főleg az idősebbek örülnek neki, és lelkesítik.
A 83. könyvhét megnyitóján Frányó Zsolt, a megyei intézményfenntartó helyettes vezetője és Oláh Lajosné mondta: az olvasás életforma, egyhetes program aligha változtat érdemben a hosszas nevelésen múló szokásokon, mégis fontos a könyvek ünnepe. Oláh János költő a könyvek hol nehezebb, hol könnyebb sorát idézte a történelemből. A könyvsátraknál a szerző a Száműzött történetek című kötetét dedikálta, Komáromi Gabriella Lázár Ervinről írt monográfiát, Laczkó András Sárközy István és Roboz István arcélét rajzolta meg. Kerékgyártó István Rükverc címmel negyedik regényét dedikálta, melyen alig száradt meg a tinta, de Máté Gábor direktor-rendező máris a Katonába szólította őszi bemutatóra.
– Ennél nagyobb öröm nincs egy író számára, izgatottan járok a próbákra – mesélte a kaposvári származású szerző.
Nyirő Kádárra ültetve, Parti Nagy és Spiró között
A Hogyan legyünk boldogtalanok megvan? – kérdezi a középkorú úr a Líránál, ahol az antikváriumokat ajánlják a csalhatatlan sikerrecepteket kifigurázó kötet beszerzésére. A kérdés érdekesen hangzott a lelki élet boldogságával teli egyházi irodalmak nagy strandja mellett. A piaci helyzetet is mutató szerény idei kitelepülésben így is érdemes mazsolázni. A jelenkor maximumát Nyirő József ötféle középpontba helyezett kötete (Berecz János Kádár-centenáriumi könyvére ültetve) és Parti Nagy Lajos Fülkeforja közötti háromszögben véltük fellelni. Spiró György Magtárja esszéket kínál, fülszövegében idézve: „Élők és holtak között a társalgást nem lehet megakadályozni, erre való az irodalom.”
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön mikor vásárolt utoljára könyvet?
- Nemrég, az elmúlt napokban, hetekben 22.23%
- Karácsonykor 22.23%
- Kevesebb mint egy éve 16.67%
- Sokkal több mint egy éve 11.12%
- Évek óta nem költöttem könyvre 27.78%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





