Hiába európai szintű, elárvulóban a hazai művészeti oktatás
Mik ezek?
XÖtvenötezer forint. Kétezer-háromban meglehetősen alacsonynak tűnt az összeg, melyet az alapfokú művészeti iskolák állami normatívaként elkönyvelhettek egy diákjuk után, ám az intézmények manapság visszasírják az akkori időket: az összeg 2006-tól folyamatosan csökkent, az elmúlt tanévre éppen harmadával jutott kevesebb, mint nyolc esztendeje. A szeptemberben induló új évre ötezer forinttal megemelték ugyan a normatívát, ám ez még mindig kevés sokszor a túléléshez is. A fejlődésről nem is beszélve...
– Az alapfokú művészeti oktatás sok, hátrányos helyzetű gyerek számára az egyetlen kitörési pont – állította Baranyai Gyula, a marcali Talentum Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója. – Emellett azt is be kellene látni, hogy nem illeszthető be normálisan az általános iskolás oktatási rendszerbe, mely túlságosan zárt ehhez a világhoz.
Az elmúlt évhez képest nőttek az alapfokú művészeti iskoláknak járó állami normatívák
Az önállóság viszont pénzbe kerül, a jelenlegi gazdasági helyzetben viszont egyelőre reménytelen bízni benne, hogy nagyobb állami pénz érkezik az alapfokú művészeti oktatásba. A normatíva művészeti áganként persze más és más, a zenetanuláshoz például az új tanévben 105 ezer forinttal járul hozzá a költségvetés. Ez természetesen nem elegendő, azaz a szülőknek is a zsebükbe kell nyúlniuk, ha azt akarják, gyermekük zeneiskolába járhasson: a zenetanuláshoz a szülőknek a normatíva tíz, a csoportos képzéseknél húsz százalékkal kell hozzájárulniuk a törvény szerint.
– Bár éves szinten csak tízezer forintról van szó – folytatta Baranyai Gyula –, sokak számára ez is rendkívül megterhelő, hiszen sok a hátrányos, vagy a halmozottan hátrányos helyzetű család, s a jelenlegi helyzet azt mutatja, számuk még emelkedni fog.
A művészeti iskolák az anyagi ellehetetlenülést pályázati pénzekkel próbálják elkerülni, csak éppen rendkívül kevés a lehetőség. A következő tanévre konkrétan még nem is lehetett pályázni, állítólag november közepén írnak majd ki pályázatokat.
– Barcson a művészeti oktatás adja a Boróka Táncegyüttes alapját, utánpótlását – mondta Kertai János, a táncegyüttes alapítványának kuratóriumi elnöke. – Minél szélesebb a piramis alja, annál jobb a csúcsa, csak éppen az iskolának fizetett normatíva nem követi ezt az elvet.
Az amúgy is hátrányos helyzetű dél-somogyi városban az önkormányzat eddig mindig bestoppolta valahogyan a művészeti iskola költségvetésének lyukait, s az intézmény is próbált pályázni. Ám az iskola – s ez igaz a többi intézményre is – léte nem csak pénz-, de strukturális kérdés is.
– Nem lehet volumenekben gondolkodni – jelentette ki Kertai János. – Nem országosan kell meghatározni egy nagy, közös kasszát, ahonnét aztán egymás kárára próbálnak minél többet kimarkolni az intézmények, hanem a feladatokhoz kell pénzt adni, s akkor nem lesz szükség ügyeskedésre, sáfárkodásra a meglévő források kapcsán. És persze szükség lenne másféle támogatásra is. Persze, míg nem működik a gazdaság, nincs esély normál mecenatúrára, mely mindig a művészet alapjának számított.
– Állítólag kormányszinten létezik elképzelés, hogy uniós támogatásokból különböző összegeket a művészeti oktatásnak juttatnak majd – tette hozzá Baranyai Gyula, a marcali Talentum Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója –, ám már a két Nemzeti Fejlesztési Tervnél is akadtak hasonló gondolatok, csak éppen ezekből a pénzekből nem lehetett működésre adni az intézményeknek. Melyek egyre nehezebben maradnak talpon: a szakma eddig stabilizált, s ennek köszönhetően a hazai művészeti oktatás európai szinten vezetőnek számított, ám ez, ha így marad a helyzet, pillanatok alatt amortizálódhat. A normatívaemelés szerencsére másféle központi akaratot jelez. Csak éppen a művészetoktatás szereplői sok esetben nem tudnak éveket várni, hogy normalizálódjon a helyzet.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









