Kaposvár hosszú távon számol Rátóti Zoltánnal

Mik ezek?
XMelyre megérkezett Babarczy László, a teátrum korábbi igazgatója, s örökös társulati tagja is: sántikálva baktatott egykori kollégái közé – rosszul lépett egy lépcsőn, s meg kellett műteni a térdét –, majd néhányukkal lent is maradt beszélgetni: értelemszerűen nem vállalta, hogy felkapaszkodik a második emeletre. A többség viszont meglehetősen jó hangulatban ült be a szokásostól eltérően ezúttal kellemesen hűs nézőtérre, az előző esti gálaelőadás sikere, no és a kézzelfogható közelségbe került szabadság éreztette hatását.
– Lassan két éve, hogy először álltam itt – indult meglehetősen messziről értékelésében Rátóti Zoltán, a színház igazgatója –, s rettenetesen gyorsan eltelt az idő. Már a ciklusom félidejében járok, ám ez az első olyan évad, melyet teljesen magam alakítottam a kollégákkal, s egy ilyen esemény természetesen számadásra késztet.
Az igazgató elismerte, meglehetősen türelmetlen természetű, ami nem jó, s tudja rendre le kell csillapítania magát, s engednie kell maximalizmusából, hiszen a színház sohasem fekete vagy fehér, egy művészi alkotóközösségben mindig sokkal differenciáltabb a kép.
– A csütörtök esti gála, az évad valódi lezárása igazi örömünneppé vált – jelentette ki Rátóti Zoltán. – Raktározzuk hát el azt a sok pluszt, amit egymástól és a közönségtől kaptunk, mert sokszor hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, mit tudunk nyújtani valójában.
Majd áll a ház, hol lakhatok, a kertben munka vár, idézte tavalyi önmagát, amikor a Candide fináléját választotta mottójául, s megállapította, ha lehet, a jövő évadban még több munka lesz abban a bizonyos kertben.
– Büszkén és nyugodtan fekhetek le, még ha nem is teljesítettünk száz százalékosan – tért rá az elmúlt évad értékelésére az igazgató –, ám senkinek sincs szégyenkeznivalója.
Rátóti Zoltán kitért az év közben felhalmozódott feszültségekre, a felmerült konfliktusokra, melyeket többek között azzal magyarázott: művészek alkotják a közösséget, akikben állandó indulatok dolgoznak.
– A jó légkör megteremtése, a közösségformálás az egyik legfőbb célom – idézett ismét, ezúttal saját igazgatói pályázatából, majd az orosz rendezőt, színháziskola-teremtőt, Sztanyiszlavszkijt citálta, aki szerint egy színházban szinte megoldhatatlan feladat egységes közösség kialakítása, hiszen egyéniségek alkotnak egy teátrumot. – De van közös nevezőnk, a színház szeretete – tette hozzá az igazgató –, s ez kell, hogy motiváljon mindenkit, ugyanis nem mindegy, milyen minőségben-légkörben töltjük el a ciklusomból hátralévő két évet. Nem kell mindenben egyetérteni, te tisztelni kell egymást.
Ezután a direktor áttért a jövő évaddal kapcsolatos darabok, próbarend és teendők ismertetésére, majd köszöntötte a társulathoz hivatalosan ősztől csatlakozó új művészeket: az idén a Tisztogatásban még vendégként szereplő Takács Kati az Új Színházból, a Mészáros Sára–Hüse Csaba színészházaspár Egerből szerződik Kaposvárra, Váncsa Gábor pedig az idén diplomázott a Kaposvári Egyetem színész szakán Mohácsi János osztályában. Rátóti Zoltán elköszönt a távozóktól is, az igazgató nem hosszabbította meg Kocsis Pál, Mózes Balázs, Gulácsy Tamás és Rácz Panni szerződését – a kvartettből csak utóbbi vett részt az évadzárón, melynek legmegrázóbb pillanatát a fiatal színésznő könnyes búcsúja jelentette kollégáitól...
– Színházszeretőként, s nem -értőként érkeztem – köszönte meg a társulat éves munkáját a Csikybe járók nevében is Szita Károly polgármester, aki az igazgató mandátumidejével kapcsolatos kijelentései reagálva kijelentette: a város vezetése hosszú távon gondolkodik Rátóti Zoltánban.
– Kedves játszótársak, pihenjetek! – kapta vissza a szót az igazgató egy rövid elköszönés erejéig, egyben megpendítette, elképzelhető, hogy egy év múlva már az évad vége után sem válnak el hosszabb időre, ugyanis a színház vezetése tárgyalásokat folytat Balatonboglárral: a Vörös kápolnában létrehozandó nyári színházról.
Ám addig még előttük áll az idei szabadság, majd ősztől egy új évad, tizenegy bemutatóval, rengeteg munkával, s vélhetően konfliktusokkal, indulatokkal, veszekedésekkel, tapsokkal és sikerekkel. Hiszen művészek alkotják a közösséget...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. demagóg 2012. június 9. 09:09
Nem tudom, hogy a háttérben mi zajlik, de nem is érdekel! Nem hiszem, hogy mindig mindenen fanyalogni kéne. Lehet, hogy én vagyok nagyon naiv, és rajtam kívül mindenki pontosan tud (pontosan- objektíven) minden belső titkot, de én a színészek játékában, az előadásokban semmit nem érzékeltem a belső feszültségekből, ellentétekből. (Ami állítólag nagyon nagy lett az utóbbi időben)
Nekem tetszett az idei műsor, a színészek, és rendezők, sőt az egész stáb előtt le a kalappal!
Kíváncsian várom az új évadot! -
1. Sabertooth 2012. június 8. 21:41
Nem teljesen precíz a cím.
Az lehet, hogy a városvezetés számít a Rátótira, de ez nem jelenti feltétlenül, hogy a nézők is számítanak a direktorra.
Nekem úgy tűnik, hogy a nézők nem számítanak.
Én sem számítok semmi jóra.
A társulatban még mindig vannak nagyon jó színészek, ennek ellenére süllyedni látszik a hajó.
Kár.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





