SONLINE

"A budai Fiume Szállóban, mikor a borotválkozásnál a tükörbe pillantok, egy fekete sörényű, hegyes bajuszú fickó néz vissza rám." Ő Trüffel Milán.

Teremtője, szélhámosságainak dokumentálója, a kaposvári Kerékgyártó István is kalandos életet élt; jogot és filozófiát tanult, volt egyetemi oktató, hivatalnok és üzletember. Negyvenhét évesen azonban hátat fordított addigi életének, és regényeket kezdett írni.



- Az írás egy részét áttettem egyes szám harmadik személybe, de borzasztó volt olvasni, gyorsan visszafordítottam az ő-t én-be - árulta el a szerző a könyv budapesti bemutatóján az érdeklődő közönségnek, köztük Spiró György írónak és Kéri László politológusnak. - Hiszen kópéregény ez, amibe kell a sodró lendületű mesélés.

- Először az jutott eszembe, hogy több szempontból érdekes időutazás belekerülni e regény vonzásába - idézte föl a könyvet méltató Závada Pál. - Mint kisgyermekként vagy kamaszként könyvet kézbe venni, amikor arról szólt az olvasás, hogy milyen iszonyú erővel vonz a mese. Cooper, Dékány András, Gárdonyi, Verne, főleg Verne. Na és most itt van Kerékgyártó... - Első alkalommal félkészen nézhettem át a Trüffel Milán életéről szóló oldalakat, már akkor is sodró lendületű volt a történet. Készen pedig még jobban tetszik, mert több lett benne a kaland, a sztori.



A történet az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe vezet vissza. A szélhámos 1877-ben született, s miután bejárja Európát, 1933-ban visszatér Budára arra a hírre, hogy lebontják a Tabánt. - Bámulatos erővel teremti meg a miliőt - álmélkodott Závada Pál, aki ennek maga is mestere. - Mintha a Millennárium évében térne be az olvasó a kávézóba. Jókai, Krúdy, Bródy festették le mondataikkal e korszakot hitelesen, s most Kerékgyártó árul el nagyon apró részleteket. Monarchia ízűek-illatúak a sorai.

Sándor Mátyás, Kakukk Marci, Arsene Lupin. Előfordult már, hogy név a könyv címadója. Hogy miért Trüffel Milán? - 1995-ben Tatán egy beszélgetésen azt mondták Kertész Imrének, hogy nem jó cím a Sorstalanság. Ő meg erre azt válaszolta: az Anna Karenina sem jó cím...



A Trüffel Milán egyébként pikareszk-regény (a műfaj az 1600-as évek Spanyolországában jött létre, a picaro=csavargó szóból, hőse a társadalom peremén élő személy, aki eszességével, ügyességével igyekszik boldogulni). Trüffel Milán is amorális hős, vele szemben azonban már az első pillanattól kezdve fölfüggesztjük az előítéleteinket. - A csaló nem érzi magát mindig rosszul - utalt egy Csaplár Vilmossal korábban történt beszélgetésre a szerző.



Kerékgyártó István hosszan fejtegette: mintegy ötven országban járt már, s azt tapasztalta, hogy másutt, például az olyan iszonyúan szegény országokban, mint Kambodzsa vagy Laosz is, milyen nagyon tudnak örülni az emberek olyan mindennapos apróságoknak, mint az étkezés. Ma Magyarországon rossz a közhangulat, a Monarchiában azonban szerettek élni az emberek. Néha túl szabadosan is. Hét esztendőnyi kutatása során kiderült többek között az is: a korabeli Budapesten nyolcszor-tízszer több prostituált kínálta szolgáltatásait, mint Párizsban.



- S voltak nemzetközi hírű csalóink - tette hozzá. - Egyikük amikor a szakmából kiöregedve visszatért szülőhelyére, Mátészalkára,  kegydíjat adtak neki, s a kocsmában mesélte a történeteit. Abban a könyvbemutató mintegy nyolcvan fős közönsége - köztük Szíjártó Istvánnal, Kaposvár díszpolgárával, aki a Táncsics Gimnáziumban a magyar irodalmat is tanította a szerzőnek - egyet értett, hogy a mai kor bűnözői egyáltalán nem szellemesek (a kapcsolataikat használják, vagy brutálisak).

A bárhol otthonosan mozgó Trüffel Milán ahhoz ért a legjobban, hogyan lehet a rosszat jóvá fordítani. "A figura élőbb, mint én vagyok!" - mondta róla Kerékgyártó. Aki bátran belenézhet a tükörbe.