SONLINE

Középkori fegyverbemutató, tűzugrás, levéltári kalandtúra, könyvtári barangolás is várta a kultúra szerelmeseit, a Fő utcán fesztiválhangulatot varázsoltak a néptáncosok. Az országban 218 kulturális intézmény nyitotta meg szombat éjjel kapuit, Kaposváron három helyszínen zajlottak a bemutatók.
– Tüzet is gyújtanak? – faggatta kérdezte apját egy kisfiú, miközben a Szent Iván napi tűzugrás előkészületeit végezték szakértő kezek. Araszolva jutottunk előre a kora esti órákban a megyei múzeumban, az egy négyzetméterre eső látogatók száma szombaton alighanem rekordot döntött. Feltűnően sok kisgyermekes család váltott belépőt, s jónéhány olyan látogató is leszurkolta a 300 forintos belépőt,  aki életében először éjszakázott a múzeumban.
 – Kiváló a hangulat, barátaimmal már az első fél órában elképesztően sok mindent láttunk – így Mikós Róbert kaposvári látogató. – Mindegyik tárlatra bőven jut idő és bár először jöttem az éjszakai programra, biztosan állítom: jövőre is itt  a helyünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Részben a korábban kiválóan bevált ötletekre építettek a házigazdák, idén ötödik alkalommal kapcsolódtak az országos rendezvénysorozatba. A múzeumban ezúttal is érezhetően nagy energiát mozgósítottak a legkisebbek szórakoztatására. Őszi Zoltán a fémdomborítás és a díszítés rejtelmeit osztotta meg a gyerkőcökkel, remekművek sora készült, munka közben olyan csend volt, hogy még a légy zümmögését is hallhattuk. Az udvaron nemezeltek, festettek, s izgalmas élményt kínált a honfoglalás-kori játszóház is. Kard, buzogány, lándzsa: lefegyverző középkori fegyverarzenál tárult a vendégek elő a földszinten.

– A páncélkesztyűt is kérem – hangzott a hat éves Lilia kérése, melyet Miszi Péter, a Fehér hollók rendjének tagja rögtön teljesített. Vagányságban amúgy a lányok nem maradtak le a fiúk mögött: néhányan testpáncélt öltötték magukra, szüleik legnagyobb ámulatára a fegyverforgatás alapjait lesték el. Miután átküzdöttük magunkat az újabb csoporton,
a néprajzi tárlatnál is lassan kitehették volna a telt ház táblát.
– Macerás lehetett annak idején berendezni a konyhát – ugratta párját egy fiatal hölgy, miután hosszasan elidőztek a legendás gonddal összeállított bemutatóhelyen. – A sótartót, de még a tükröt és a gyufatartót is úgy faragták. Az is igaz, hogy minden holmi egyedi volt...

Kilométereket caplattak a legkitartóbbak, a látogatók zöme jól bírta szusszal, volt, aki többször is megmászta az emeletet. A felső szinten Rácz Vali emlékeiből rendeztek be kiállítást. Sors és sanzon címmel nyílt tárlat –  a legendás művésznő pályafutásának fénykora 1936. és 1944. közé esett, a rádiónál kezdett, majd a Teréz körúti színpad primadonnájaként tartották számon. Ünnepelt sztárként fogadták szombaton este a Somogy Táncegyüttes számos tagját is, tinik és szépkorúak tömege csatlakozott a körtánchoz. Alaposan megizzasztották a művészeti vezetőt, Turi Endrét; az egyre gyarapodó tömeg jódeig nem akarta abbahagyni a táncot, melyhez a Somogy Zenekar biztosította a talpalávalót. Később máglya gyúlt, óriási érdeklődés kísérte a tűzugrást. A hagyományőrzést, a nép kultúra erejét, az összefogást ünnepelték.
Gyertyák gyúltak a Fő utcán, fáklyák lobbantak a megyei levéltár előtt. Előbbi helyen – számos kereskedő összefogásával – divatshow, Villon-est, tűzzsonglőr bemutató után látványvetítésre csábították a nézelődőket. A levéltár is megnyitotta kapuit – igaz, tekintettel a biztonsági előírásokra, szigorú házirend szerint engedték be a 40-50 fős csoportokat. Aki lemaradt, az már csak az utolsó, éjjel 11 órakor rajtoló túrára mehetett. Érdemes volt várni – vontuk le a következtetést a jelentkezők számából. Bősze Sándor megyei levéltári igazgató ezúttal is lenyűgöző történelem órára invitálta hallgatóit.

– Hú, de vastag – lepődött meg egy ifjú hölgy, aki tüzetes terepszemlét tartott az 19. századi somogyi alispáni iktatóknál. Tény: némelyik nagyjából 20 centi széles, s bizony kilóra is súlyos alkotásnak bizonyulnak. E tényt persze nem tesztelhették a levéltári látogatók, ellenben igazi kincsekre bukkantak. Néhány centiről szemügyre vehették a legrégebbi – a pécsi prépost és káptalan 1232-ben jegyzett bizonyságlevelét, s akinek még nem ragadt le a szeme a fáradságtól, sok évszázados leveleket, iratokat böngészhetett.