Megszűnhet a Somogy folyóirat, a megye megvonta a támogatást
Mik ezek?
XA Somogy megyei közgyűlés – egy helyi megállapodás alapján – a Berzsenyi Társaság Somogy című irodalmi folyóiratának megjelenését támogatta – mondta Kósa Csaba főszerkesztő. – Ez az összeg – évi két millió forint – messze nem volt elég az évi négy szám kiadáshoz, de tudomásul vettük, hogy a megye számára ennyit jelent a Somogy. Az újra éledt Berzsenyi Társaság másik alappillére, Vas megye például a saját irodalmi folyóiratát, az Életünket tágkeblűen támogatta, oly annyira, hogy évi tizenkét számot jelentethettek meg, és a megyei közgyűlés biztosította a főszerkesztő havi fizetését is. Pedig Vas fele akkora megye, mint Somogy.
– A Somogy megyei közgyűléstől 2011-ben egyetlen fillért sem kaptunk folyóiratunk számára – idézte föl Kósa Csaba. – Annak ellenére nem, hogy a közgyűlés a múlt esztendőre szóló két millió forintos támogatást megszavazta, a költségvetésébe beállította. A pénz azonban nem érkezett meg. A 2011. évi második számunk megjelenése után megszerkesztettem a harmadik számunkat is – amely a Városos Magyarország központi tematika szerint épül fel –, és annak rendje-módja szerint leadtam a nyomdába. Most is ott hever, kinyomatlanul.
Többszöri kérésünk, sürgetésünk, Gelencsér Attila elnöknek írt levelünk nyomán 2011. szeptemberében a Társaság levelet kapott Vörös Tamás főjegyzőtől. Ezt írta: "A Somogy Megyei Önkormányzat 2011.évi költségvetésében – annak ellenére, hogy több önként vállalt feladat törlésre került – továbbra is szerepel a művészeti társaság támogatása." Mivel az önkormányzat likviditási gondokkal küzdött, a főjegyző úr a türelmünket kérte. Október végére ígérte a támogatás átutalását. De a támogatás nem jött meg. Jött viszont egy levél a főjegyző úrtól 2012. január 9-i dátummal, amelyben a Társaság ügyvezető titkárát arról tájékoztatja, hogy a támogatásra már ne is számítsunk, mert nem áll módjukban átutalni.
Kósa Csaba elmondta azt is, hogy a Somogyot eddig is a legnagyobb áldozatok árán szerkesztették, jelentették meg. Egy személyben volt a folyóirat főszerkesztője, tördelőszerkesztője, három évig az olvasószerkesztője is. Jeles szerzőiket a mininimális honoráriummal is alig tudták honorálni, 2011-ben már így sem. Adtak kéziratot ingyen is, ám a nyomdaköltséget mégsem fizettethették ki velük. Egy-egy lapszámra – három éven át – még 700 ezer forintot sem tudtak áldozni, ez mindennél többet elmond. 2011-ben a két megjelent számukhoz egymillió forint állt rendelkezésükre. Szerzőiknek a szégyenteljesen kicsiny honoráriumot sem tudták már kifizetni.
------------------------------------------------------
A Somogy folyóirat ködbe homolyosodó jövőjéről a
Somogyi Hírlap pénteki (2012.01.20.) lapszámában olvashat bővebben.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. kroki1111 2012. január 20. 14:17
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
2. michelin 2012. január 19. 22:01
Talán nem az Azori szigetekre kellet volna utazgatni egyeseknek hanem a köz javát szem ellőt tartva támogatni azt a kiadványt ami még némi vigaszt nyújthatna sokaknak.Köszönjük Gelencsér Úr és társai.
-
1. janbor 2012. január 19. 19:51
Megszűnhet a Somogy folyóirat, minek is,a regionális TV-t bezárták.Vidékről úgy sincs(megfelelő hír).A királyi tv négy adójából (reggel) három ugyanazt sugározza határon innen és túl.A hírinformáció a központi kettő millió zembertől származik, vagy a határon túlról.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









