SONLINE

Az egykori ifjú, jó kiállású bonviván kitartással bizonyította sokoldalúságát. A negyven lelkes őrségi falu után most ugyanennyi színházcsináló élére állt Kaposváron.

– Ilyen kiváló elődök után? – néz körbe Rátóti Zoltán kérdésemre Komor, Zsámbéki, Babarczy és Schwajda egykori irodájában –, elmondhatatlan érzés...

– Drámai művészet és prózai igazgatás: e kettőség a pályázata alapján valahol a személyiségében is megvan. A lírai magasságok és a vezetés szükségszerűen realista képe is felrajzolódik. Ilyen ember?
– Sokszor szörnyűségként élem meg, hogy ennyire két véglet között mozgok. Hirtelen tudom magamat elveszettnek érzeni, és ugyanolyan hirtelenséggel tudok energikus is lenni. Szükségem van az érzelmi-lelki magaslatokra, amikor lelkesedni tudok dolgokért, és tudomásul veszem, hogy kellenek nyugodt időszakok, amikor az íjat leeresztve kell tartani, nem feszült állapotban.

– Színészi pályáján volt néhány nagy váltás.
– Utólag hálás vagyok minden döntésemért, amit akár hirtelen felindulásból tettem meg. Ezek a döntések mindig valami nagy űrt, vákuumhelyzetet hoztak, amelyekbe mindig valami jó dolog áramlott be. Ezekkel a hirtelen változtatásaimmal sosem tudtam, milyen irányt vesz a hajó, csak azt tudtam, hogy nekem éppen akkor az nem jó. Ma már egy fiatal színész mindezt kevéssé teheti meg. Más kort élünk, más a struktúra, komoly a kenyérharc.

– És évről-évre sok tehetség kerül ki az egyetemről. Kaposvárról is.
– Így igaz. Az egyetem üdvözlendő, másrészt viszont kétségbeejtő, hogy még több éhes száj, és még több munkát követelő színész kerül a sajnos egyre szűkösebb, egyre nehezebb megélhetést kínáló pályára. De hozzáteszem: helyileg ennek nagyon örülök, hiszen a Kaposvári Egyetem művészeti karán kitűnő csapat dolgozik.

– A nagy döntéseinél kikéri a bölcsek tanácsát?
– Akkoriban szinte egyiknél sem tettem, mert a döntések egyértelműek voltak. Ilyen értelemben ez egy önző pálya, ha rosszul érzem magam valahol, az egyetlen lehetőségem, hogy fölálljak, és nem az, hogy emésszem magam, vagy a környezetemet megfertőzzem.

– A Nemzetiben nyolc éve tag. El akart jönni vagy jött egy lehetőség, hogy Schwajda György örökébe léphet Kaposváron?
– Is-is. A Nemzeti Színházban Schwajda idején nagy ambíciókkal kezdtem, de az igazgatóváltás és a kormányváltás után nyilvánvaló volt, hogy nem vagyok a Jordán Tamás embere. Keserves évek voltak, mert csak olyan feladatokat kaptam, amelyekben alulértékelve éreztem magam.

– Mit jelent az, hogy Jordán embere?
– Tamás sokáig nem volt vevő arra a színjátszásra, amit látott tőlem.

– És mégsem állt föl. Bölcsebb lett?
– Talán a korral függ össze, de nekem fontos volt, és a mai napig fontos, hogy elmondhattam, a Nemzeti Színház tagja vagyok. Mindig úgy gondoltam, hogy ez egy rang. Bármennyire jött abban a kurzusban, hogy nincs Nemzeti Színház, és hogy mit jelent a nemzeti szó? Számomra ezek mondvacsinált gondolatok. Mégsem álltam föl. Kötöttem egy szakmailag rosszul jövedelmező alkut, hogy alázattal elviselem, amit rám mért a sors. Később, Az ötödik pecsét és a Mester és Margarita már komoly feladat volt, de hiányzott, hogy középen álljak.

– A főszerep.
– A színész azért lesz színész, hogy címszerepet, főszerepet játsszon. Nekem ez akkor nem adatott meg.

– Mikor érett meg a döntés a direktori főszerepre?
– Először akkor csapott meg a szele, amikor Szolnokon nagyszínpadon rendezhettem. Jól éreztem magam abban a szerepben, és a társulati visszajelzések is ambícionáltak.

– Ez idő tájt egy merőben új választás elé is állt Magyarföldön.
– A polgármesterség fölfogható akár előtanulmánynak is – bár nem annak szántam – egy más típusú közösség vezetésére is. Civil életemnek ez egy érdekes vonulata. Beleszerettem az őrségi faluba, mert megragadott a nyugalma, egyszerűsége, csöndje. Lám-lám, most nem hagyok a helybélieknek nyugalmat. Ezzel vádolnak olykor, be kell látnom, időnként joggal. Hiszen az az ő környezetük, és alaposan felborítottam.

– Azt hinnénk, áldják a nevét az ökumenikus fatemplomért.
– Naponta száz-kétszáz ember kijár oda, holott az előtt évente nem fordultak meg az egész faluban ennyien. Ezt a volument nem kalkuláltam. Most a falu intimitása ugyan kicsit megváltozott, de azért sokan örülnek a templomnak.

– Nem kapott hívő nevelést...
– Kifejezetten ateista nevelést kaptam.

– És most ökumenikustemplom-építő lett. Istenfélő ember?
– Istenhívőnek tartom magam, de nem járok minden vasárnap templomba. Nálunk istentiszteleten és misén is részt vettem, a két felekezetet nem tartom egymást kizárónak. Hiszek a fölöttünk való teremtő erejében. Ítéleteiben is.

– A direktorválasztást szinte mindenütt politikai csaták kísérik. Nálunk most békés megoldás született...
– Már-már gyanús...



– Inkább sajnos, mint szerencsére, sok direktor hovatartozása ismert. De a világnézetet, az értékrendet bizonyosan nincs miért szégyellni.
– Tudható rólam, hogy vállaltan jobboldali kötődésű vagyok, de nyitott minden párbeszédre. Az alapelvem az, hogy a tehetség nem lehet politikafüggő. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy gondolkodik, s én is fenntartom magamnak e jogot. És fönntartom azt is, hogy ezt ne kelljen szégyellnem. Nem akarom senkinek a vérét vagy a fejét venni, ha másképp gondolkodik, de másoktól is elvárom e tiszteletet. Fontosnak tartom, hogy nemzetben gondolkodjunk, de nem érzem magam nemzetieskedőnek vagy nacionalista gondolkodásúnak. Hadd legyek büszke a magyar költészetre, a magyar irodalomra! Büszke akarok lenni arra, hogy magyar vagyok, és ne akarják velem elhitetni, hogy ez nem is olyan nagy dolog.

– Színházvezetőként mi lesz az értékadó hitvallása?
– Az értékek közé beletartozik a nemzet fogalma, a magyarságtudat erősítése, de egy színházvezetést nem lehet ennek alárendelni. Része persze lehet, de a színháznak integráló intézmények kell lenni. Nem lehet pártoskodni, és a tehetséget ennek alapján megítélni. Ennek nagy divatja lett Magyarországon, ezért van romokban a magyar szellemi élet. A színház és az aktuálpolitika összefüggéseinek felvetését azonban mindig is – ha nem is sértőnek –, de erőltetettnek éreztem.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Kaposvári kollégáit kérdeztem: rokonszenves és kultúrált embernek ismerték meg. Direktorként viszont, ha nem is háborúskodni, de harcolni gyakran kell az érdekekért. A harci szellemmel hogy áll?
– A polgármesterség megtanított erre, és a kitartásra is.

– Az évad sűrűnek ígérkezik a főváros, Magyarföld és Kaposvár között...
– Igen, ráadásul több éve leegyeztettük Funtek Frigyessel a győri Equus pszichiáter professzor szerepét januárra. Ez a hajtás azonban a tavaszig – amikor remélhetően elkezdhetjük a színházfelújítás előtti csomagolást, kipakolást – befejeződik. Barátaim is féltenek a sok vállalástól, de nem szétforgácsolva, hanem kipihenten érkeztem Kaposvárra, ahol ezért a szép feladatért érdemes megfeszülni...

– Cegléd és Magyarföld, a „két eddigi szülőföld” után lesz harmadik?
– Ma még nem tudhatom, de a somogyi dombság már annak idején elvarázsolt...