Rátóti Zoltán lett a Csiky Gergely Színház igazgatója
Mik ezek?
XRátóti Zoltánt választotta színidirektornak kedd esti rendkívüli ülésén a kaposvári közgyűlés. A Nemzeti Színház művésze, civilben a zalai Magyarföld polgármestere, aki egy hete töltötte be 50. életévét, 2014 végéig lesz a Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A képviselők 21 igen szavazattal, két tartózkodás mellett támogatták Rátótit, aki szerdán reggel 9-kor évadnyitón mutatkozik be a társulatnak. Kevesen vannak ugyanis, akik már Rátóti húsz évvel ezelőtti tagságakor a Csikyben voltak, s azóta is hűek – vagy hűek maradhattak – Kaposvárhoz. Többségük szakmai nyugdíjas, akik az idei évadot szerződés nélkül kezdik, s még a korábbi direktor, az áprilisban elhunyt Schwajda György ígéretét bírják a munkára, a megélhetésre.
Rátóti Zoltán, Keszég László és Téri Sándor
Az új direktort messiásként várja az elmúlt három év alatt kétszer is igazgatót váltott társulat, mely az elmúlt években alaposan elbizonytalanodott. Az épület is megújításra vár. Rátóti nagy feladatra vállalkozott, s ehhez jó pályázatot írt, amit a szakértői bizottság egyöntetűen támogatott.
Így tett a közgyűlés szakbizottsága is, tájékoztatott a keddi ülésen a mindkét fórumban érintett Giber Vilmos tanácsnok. Szita Károly polgármester ezért Rátóti Zoltán személyét terjesztette a testület elé, mely régen döntött színházügyben ennyire egyetértően.
Pintér Attila szocialista frakcióvezető arról kérdezte Rátóti Zoltánt: a szakértői bizottság javaslatát megfogadva alkalmazza-e Keszég Lászlót főrendezőként. Rátóti nyitottnak mutatkozott, amint Keszég is a közgyűlés előtt, ahol az öt pályázó közül még a tatabányai Téri Sándor tette tiszteletét kedden.
Rátóti Zoltán és Keszég László pályázatáról
Rátóti Senecából indul ki, aki így ír: „Igen nagy hibát követ el az, aki nem a jobbaknak, hanem a többségnek akar tetszeni.” A pályázó hozzáteszi, ez számára nem az elitizmust jelenti, hanem azt, hogy legyen az bohózat, operett vagy tragédia, mindenben azonos alapmotiváció kell érvényesüljön: a művészi minőség. Emellett kettős örökségnek kíván megfelelni Rátóti: az egyik a Kaposvár-jelenség, a legenda, ami a múlté. „Nem legendát kell ápolni-őrizni, hanem friss, élő, a jelenben érvényes, minőségi előadásokat létrehozni.” A másik örökség Schwajda Györgyből következik. „A száraz tényeken túl azt is ki kell mondanom, hogy a schwajdai örökség tiszteletben tartása számomra nem pályázati kényszerűség, hanem büszkén vállalt feladat.” A tisztelet egy Schwajda drámaírói emlékpályázatot is eredményezhet.
A közgyűlés Rátóti Zoltánt választotta
„Szándékom szerint az általam vezetett színház jókedvű, lendületes, nyitott, izgalmas, professzionális, sokszínű, színházi tradíciókat őrző, ünnepi, oktató-szórakoztató, családi színház, ahol elérendő cél a kulturális identitás erősítése, a kultúra felmutatása, érthetővé tétele. Olyan előadásokat szeretnék létrehozni, amik által a nézők újra rácsodálkoznak a szó erejére, nyelvünk gazdagságára.” Rátóti Zoltán egy évadot töltött Kaposváron húsz éve, ez azonban meghatározó számára, megtanulta az igazi színpadi munkát, megtanult próbálni. Számára az eszményi vezető figyel a színész igényeire és fejlődésére. Ő az állandó rendezői kar híve. Pályázata erényét mondták a javaslatot tevők, hogy a reális helyzetértékelést ad.
Rátóti Zoltán pályázata és életrajza
Mi az életre erősen hasonlító kettősségét vagy akár sokszínűségét emelnénk ki. Egy helyütt azt írja: „Megéljük tehát, hogy egyszeri, megismételhetetlen, egyedüli lények vagyunk, és közben tragikus-boldog élményként azt is, hogy semmi-része vagyunk a végtelen egésznek. Ha/amikor e találkozás megtörténik, a színház, s általa a világ történik meg.” Máshol azt írja: egy színházi vezető nem ihlettel kel és csodával fekszik (ezekről legfeljebb álmodik), hanem mindig a realitásokat tekinti, nyugalmat, bizalmat és biztonságot teremt, mely közegben sokat és pontosan dolgozik, és ezt másoktól is megköveteli.” Kijelenti ugyanakkor: „Schwajda György halála után zűrzavar van, egykori meghatározó személyiségek a menni-maradni átmeneti állapotában vannak...”
Rátóti szerint a fenntartó önkormányzattal háborúskodva nem lehet jó színházat csinálni, mert a vezetés a kompromisszumok művészete, az volt a párttitkárok korában, és az ma is. „Nem akarok, nem engedek tehát háborúskodást sem a színház és az önkormányzat között, sem a színházon belül”, szögezi le a pályázó.
Rátóti az egyetem színházi tanszékével közös előadásokat tervez, és hosszú távon a stúdióelődások rangjának visszaállítását szeretné. A dunántúli teátrumokkal a közös előadások, előadáscserék ötletét is felveti. A pályázat hangzatos ötlete a KOSZT: ha Pécsi Nemzeti nem újul meg 2013-ig, Rátóti szerint reális lehet a Kaposvári Országos Színházi Találkozó szervezése. A határon túli színházakat, a gyermekszínházi biennálét és zenés, irodalmi és képzőművészeti esteket is érint a pályázat. Minden évad kapna egy elnevezést – „tükör, doboz, gömb, fény, öntőkanál, fekete-fehér” –, egy „címet”, és ennek jegyében zajlana az évad. A művészeti vezetésben Morcsányi Géza, Háy János, Müller Péter Sziámi, és Selmeczi György munkájára számít.
Rátóti a pályázati feltételként kért színházfelújítási ütemezésről azt írja: a jövőre kezdődő évadban szeretné kezdeni a hétmilliárdos munkát, és 2012 szeptemberében nyitná a megújult Csikyt. A direktori munkában egy régi épületes (2010/2011), egy átmeneti-költőzős, és két új épületes évadra készül tehát. Érdekesség, hogy az ideiglenes „kőszínházi”, zeneházi évad a pályázó szerint elképzelhető fővárosi mintára egy Szabadság-parki cirkuszi Sátorszínházban is.
„Mindent, amit a színház működéséről, belső törvényszerűségeiről, a munkához való hozzáállásról tudok, azt a kaposvári Csiky Gergely Színházban tanultam meg...” Így kezdi pályázatát Keszég László, majd hozzáteszi: „Ahogyan Vajda Lajos, Kodály vagy Bartók ötvözte a hagyományt és a modernséget, úgy szeretném én megújítva megőrizni és továbbvinni a kaposvári színházi tradíciót.”
Keszég László pályázata és életrajza
Keszég színész-rendező, aki tíz kaposvári éve és számos külföldi vendégrendezése után azt tartja, szemlélete nem elitista, de határozottan értékközpontú. A világra odafigyelő teátrum a célja. Nem rétegszínház, hanem népszínház az eszményi kaposvári színházképe, amit azonban élesen megkülönböztet a szórakoztató színháztól. „A népszínház nem szinonimája a szórakoztató színháznak, és nem része a bóvli sem...”
Keszég évi egy-egy zenés darab és vígjáték bemutatását tervezné, s emellett olyan repertoárt szeretne, amely a megszokott drámai műfajokkal képes széles nézőréteget elérni, és emellett bátran felvállal úttörő jellegű produkciókat, formabontó kísérleteket is. Kinyilvánítja: a kaposvári az ország egyik legkiválóbb társulata, melyet „nem kell felépíteni, mert van; ezt használni kell, megőrizni, és frissíteni.” Ideájában erős a színészek szellemi-testi frissessége, és a dramaturgia szerepe: nem a rendezőre, hanem a társulatra kell darabokat keresni. Ebben a munkában Benedek Miklós, Béres Attila, Mácsai Pál, Máté Gábor, Urbán András, Zsótér Sándor rendezői szándéknyilatkozatát csatolta pályázatához; velük hosszabb távú együttműködést tervez.
Műsorpolitikájának hangsúlyos eleme: az évi kilenc saját bemutató harmadát a legfiatalabb generációknak szentelné. Először Kaposváron hallotta ugyanis: „Azért járok színházba, mert 1976-ban elhozott a nagymamám”. A Kaposvári Egyetem felé nyitott, a vendégjátékok, társművészeti ágak iránt fogékony színházat képzel Keszég.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









