Rímbe szedték a plasztikus Himnuszt

Mik ezek?
XA képzőművészeti értékekre fogékony Kaposvár szellemi életét tizenhetedszer színesíti Szabó Károly Attila ötletgazda, egykori galériatulajdonos leleménye, a miniatűrtárlat. A Szín-Folt 1992-ben jött létre, és most kedden lenne húsz éves. A kiállítóhely és a Kimmel-család képkeretezési tevékenysége a hulladékot, a leesett keretmaradékot hasznosította újra. A „méterek” érzékeltetésére: a Munkácsy-trilógiát körülbelül háromszor lehetne bekeretezni azzal a keretmennyiséggel, amennyi a 17. nemzetközi fesztiválra beérkezett 730 alkotáshoz kellett. Ez jóval több mint kétszáz méter.
A prózai mennyiség és a művészi minőség házasítása jókedvű farsangi ötletnek indult egykor, de rátalált a műkedvelő és a hivatásos alkotókban a homo ludensre. A művészet által már egyébként évszázadokkal régebben felfedezett miniatúrák a válságos időkben – a fenti hulladékhasznosítás korszerű szemléletén túl – további értelmet nyernek: kis felületen kevés anyaggal olcsóbban lehet gondolatot kifejezni. Ez az időszak bizony nem a táblaképeké. Ezzel együtt a harminc négyzetméteres Ecce Homo páratlan hatását, persze összehasonlíthatatlanul, de megközelíthetik a lírai apróságok.
Eddig mintegy 12 és félezer alkotást mutattak be. Ezúttal a versek mint lírai miniatűrök szintén kiállított darabjai okán a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társasaggal karöltve rendezték a tárlatot, Egerszegi Edit ügyvezető titkár értékelte a pályázatnak ezt a részét. Kaposvár nevében Oláh Lajosné alpolgármester köszöntötte a képtárat megtöltő szépszámú érdeklődőt. A kollekció szeptemberben Nagybányára, októberben Szabadkára költözik, így nem csak a beküldő művészek, köztük számosan magyarlakta területeken élnek, hanem a tárlathelyszínek okán is nemzetközi.
Az idei termésben nem lehet nem észrevenni, a műkedvelők technikája és témaválasztása olykor eltörli a professzió határait. Az amatőr alkotók térnyerésére (erős kétharmaduk e körből pályázott) rámutatott megnyitójában Pogány Gábor művészettörténész is, a képzőművészeti szekció zsűrielnöke. Szabó Károly Attila, mint lapunknak elmondta, végtelenül örül, ha az 1996-ban elindított sorozat bármennyiben is hozzájárult a pályázati kiírásban résztvevők ízlésének és közlésének csiszolásához. A tíz képzőművész egy-egy alkotása által megindított verselést, több mint négyszáz hosszabb-rövidebb költeményt Kerék Imre költő zsűrizte. Gera Katalim Himnusz, Czóbel Marianna Napnővér és Szabados János Európa figyel című munkája is ihlette a rímelőket. Az első díjat Halmai Tamás (Pécs-Somogy), a másodikat Bittner Gábor (Budapest), a harmadikat Birtalan Ferenc (Budapest) és Vermuth Attila (Győr) kapta. A legjobbnak ítélt alkotásokat a Nemzeti Színház kaposvári származású színművésze, Szabó-Kimmel Tamás előadásában hallhatta a közönség.
A hagyományos képzőművészeti szekciót a hivatásos és a műkedvelő kategóriában is Szabadka művésze nyerte: Zivka Gorcovska és Aleksandar Petrov személyében. A hivatásos alkotók között a sződligeti Bíró Ferencet is díjazta a zsűri, mely összesen mintegy egymillió forint értékű díjazásról döntött. A kaposvári Weeber Klára szobrászművész és Szabados János festőművész munkái is a legjobbak, a díjazottak között voltak. A város díját a kaposvári Kalocsa Ildikó, a Somogyi Hírlapét a szintén kaposvári Gayer Vera kapta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





