Szerelem a gimnáziumban
Mik ezek?
XA bimbózó szerelem idején, aztán a kiteljesedő kapcsolatban, majd amikor már csak múlt időben beszélhetnek kettejük között erről az érzésről. Közöttük, gitárral a kezében, maga a „racionalitás“ ül, aki – ahogy gyakran az életben is – csak háttérszereplője tud lenni a szerelmes történéseknek.
Fiatalok játszanak fiataloknak. A csurgói Csokonai-gimnázium tizedikes osztályának mutatkozott be az Escargo Hajója Színházi és Művészeti Nevelési Egyesület színházi nevelési foglalkozásával, amelyet szeretnének minél szélesebb körben megismertetni. Az Escargo Hajójának egyébként célja, hogy új tereket nyisson a színháztól elidegenedőknek, betekintést adjon a XX. századi és a kortárs irodalomba.
A színházi nevelés, mint azt a csurgói Ákli Krisztián színésztől megtudtuk, egyedülálló művészetpedagógiai módszer. A színházművészet és reformpedagógia legjavát ötvözi.
„Mi a szerelem? Mit kell érezni? Mit mondjak?” Unos-untalan ismételt kérdések. A szerelem most tétován tébláboló kamaszok között fénylik fel, de ugyanazzal a kétségbeesett aggódással: „Ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra?“ És tényleg, ki viszi, vagy viheti-e egyáltalán. Furcsán megfogva: mi is az, amit vihetek, vihetünk?
Háy János novelláinak segítségével próbálkozni szeretnénk a szerelemmel… – így a főszereplők, Ákli Krisztián színész, Bechtel Judit drámapedagógus, Tölgyfa Gergely színész és Tóth Zoltán drámapedagógus a tegnapi SMS-szerelem produkcióról.
A színházi nevelési foglalkozásokon minden esetben, így a csurgóin is, erkölcsi-morális, életkori, társadalmi és mikroközösségi problémákat járnak körül a gyerekekkel. Cél, hogy a fiatalok belehelyezkedjenek a felkínált helyzetekbe, tudatosuljon bennük a társadalmi felelősség. A műfaj alaptézise, hogy a gyerekek önálló tapasztalatokkal és véleménnyel rendelkező autonóm személyiségek, akiknek lehetőséget kell teremteni, hogy biztonságos környezetben tegyék próbára és alakítsák értékrendjüket, hogy egészséges, szociálisan gondolkodó tagjai lehessenek a társadalomnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Nixi9404 2010. február 6. 19:59
Én is ott voltam ezen az előadáson! Nagyon jó volt! Örök élmény..!
köszönöm az osztálytársaim nevében is..:)
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









