SONLINE

A több, mások szerint tíz éve, megint mások szerint két évtizede tartó leépülési folyamat az utolsó színhez érkezett. Van, aki ezzel együtt mégis bizakodó, s új korszak eljövetelét vizionálja a vágyott rekonstrukcióval, a Schwajda-éra utolsó színes, mások szerint harmatgyenge, húzóelőadás nélküli repertoárjával. A megosztottság tény tehát, a folytatás minősége vitatott. Ám az kétségtelen: a drámai színházi interregnum a lehető legrosszabbkor érte a Csikyt.
A vezető kéz hiánya a soha nem látott mértékben megosztott közösséget tovább zilálja. De hova tovább?

A cikk a hirdetés után folytatódik

A tények: Mohácsi János és Znamenák István távozik Kaposvárról. Mindkét döntés hónapokkal ezelőtt, Schwajda György tragikusan gyors lefolyású betegsége és váratlan halála előtt született meg. Znamenák saját akaratából megy, a Nemzetiben ajánlott neki egyéves kontraktust Alföldi Róbert igazgató. Húsz év után vált a kiváló, és a fővárosban tárt karokkal fogadott színész, volt kaposvári direktor, aki Babarczy László kinevelt utódjaként a Mohácsi-Rusznyák főrendezőpárossal egy igen erős és sikeres évet töltött a Csiky Gergely Színház élén 2007 nyarától. Mohácsi János elszerződése hasonló vérveszteség. Neki nem ajánlott szerződést a néhai direktor. Schwajda döntése vélhetően egybecseng a két egymást követő évadra bevállalt 150-150 milliós költségvetési megtakarítással, e „kényszer” a rekonstrukció miatt jelentkezett.  

Znamenákot és Mohácsit a döntések idején, másfél hónapja kerestük. Znamenák István nem cáfolt, de időt kért, hogy a társulat, a számára fontos kollégák sora ne a sajtóból értesüljön döntéséről. Mohácsit a főpróbahét akadályozta a részletesebb nyilatkozatban, majd Schwajda György halála és a gyász miatt egyetértésben odáztuk el a színház jövője iránti kérdéseket. A direktort azóta méltón elbúcsúztatta a város, a társulat és a közönség, s Budapesten elkísérték végső nyughelyére szerettei. Szita Károly polgármester egy áprilisi közgyűlésen beszélt arról, hogy Schwajda utolsó alkotása, a 2010/2011-es évadterv „nagyon nagy volumenű előadásokkal” valósulhat meg Molnár Piroska biztos, Koltai Róbert és Jordán Tamás tervezett vendégjátékával. Az egyeztetések folynak. Vagy nagyszínházi (akkor ugyanis mégsem lesz felújítás) vagy kamaraévad következik (ez esetben a Szivárvány Zeneház ad otthont az előadásoknak.)


Mohácsi Jánostól huszonhét év után válik meg a színház. Azt mondja, végérvényesen lezárulni látszik egy korszak Kaposváron. Szerinte rövidesen már csak a város határában álló tábla emlékeztet a legendás színházra. És az épület, ami szerinte kis odafigyeléssel tíz évet még különösebb gond – és hétmilliárdos rekonstrukció nélkül – kihúzna. Kaposvár legértékesebb brandje sajnálatosan lenullázhatja magát, mondja. Ha nem teljesíti az előadásszámra, a saját előadások számára  vonatkozó törvényi előírásokat, könnyen II. kategóriás vagy befogadószínházzá válhat, mert huszonegynéhány színésszel nem lehet megcsinálni egy kőszínházi évadot. Mohácsi bírálta a drága West Side Story-típusú előadásokat, az ezekhez hasonló nívó, mint mondja, országszerte számolatlanul árasztja el a színpadokat.

Szerinte rossz döntés volt a Vasziljev-rendezés is, amiben Törőcsik Mari élt ugyan, de a darab horrorisztikus előadási költsége egészen egyszerűen vállalhatatlan luxus volt. Ezeket a túlköltő produkciókat különösen nehéz elviselni akkor, amikor drámai mértékű megszorítást kell elszenvednie az intézménynek, teszi hozzá. Ebbe Mohácsi szerint a színházvezetésnek nem lett volna szabad belemennie. A színészi állomány leépítése, a fiatalítás elmaradása mellett – ami még Babarczy idején kezdődött – újabb hiba, említi a rendező.

Sokat bírálja a szakma a színházak működésének jogszabályi környezetét is. Állítják, a költségvetésnek csak alig több mint harmada származik városi büdzséből, nagy része állami forrás, ezért a szaktárcának és a színházszakmai szervezeteknek is beleszólást kellene engedni a döntések meghozatalába.
Való igaz, a fenntartókat képviselő közgyűlések szinte teljhatalmúak a vezetők kiválasztásában, és olykor látványos szereptévesztésbe esve a művészi munkát is „értékelik”, a repertoár összetételét, az előadások nyelvezetét bírálják. Előfordult már olyan vita a kaposvári közgyűlésben, ahol a különféle frakciók egymást vádolták, hogy belerendeznek a színház mint érzékeny üzem életébe.

Színházi forrásaink szerint a bajok húsz éve kezdődtek, azóta gyakorlatilag szinte mindenki elhagyta a kaposvári színházat. Aki nem, azt fiskális szemmel mérve, magas fizetése miatt nem marasztalták. Forrásunk szerint Babarczy távozása után Znamenákékkal folytatódhatott volna a Kaposvár-jelenség, de a színházfelújítás kőkemény gazdasági szemléletet kívánt.
Kamarell Márta megbízott ügyvezető nagyszínházi évadra tervez. Azt mondta: amíg nem lát egy döntést a költözésről, addig nem tehet mást. Kamarell, mint mondja, a színház művészeti titkáraként ötven éve igyekszik a legjobbat adni a színháznak. Most is ezt teszi, és nem foglalkozik a széthúzással.
A színházigazgatói pályázati kiírás júniusban, a döntés nyáron várható. Nehezíti a választást, hogy a szerződtetések tavasszal lezárultak, kevés szabad és kötetlen nagyágyú található a piacon. Aki nem csak művészileg, hanem műszakilag is képben van, és a közgyűlésnek is megfelel. Új kaposvári színházat kell ugyanis építeni, a zenekari ároktól a férfiszabóságon át a zsinórpadlásig. 


Znamenák ingázni fog

Mohácsi János rendező azután válaszolt kérdéseinkre, hogy a művészeti tagság lehetőséget kapott egy színvallásra. Társulati ülésen beszéltek a jövőről, s levelet fogalmaztak a tulajdonoshoz. Csaknem húszan írták alá, aggodalmukat fejezve ki a színház I. kategóriás besorolásának lehetséges elvesztése miatt. Az ülésre azonban a művészeti állomány egy része nem ment el, amiben a rendező szerint a gyávaság mint motívum is benne van. A társulat egysége amúgy is erősen megbomlott az utóbbi években, korábban egy próbaidőszakban elég volt háromszor erélyesen fellépnie Mohácsinak, most többször kell. Nem úgy dolgoznak, ahogy korábban megszokott volt, ezért a rendező a következő évadbeli előadásában nem is akarja túlvállalni magát. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét állítja színpadra. Az idei évadban A falu rossza című színművet vette elő Tóth Edétől szerzőtársával, testvérével, Mohácsi Istvánnal.

Znamenák neve nem volt az említett levél aláírói között. A színész a múltat, és abban a sérüléseket okozó fejezeteket lezárta, s igyekszik csak a szépre emlékezni. A közelmúltról szólván azt mondta: büszke arra, hogy sosem engedtek a konzumízlésnek. Népszínházként mindent játszottak, de az igényességből soha, semmilyen nyomásra nem engedtek. Szerinte az Oidipus a legjobb példa arra, hogy a középiskolások, akikről hajlamosak lemondani a színházak, értő közönsége a tartalmas előadásnak.
Znamenák István szeretne még a jövőben Kaposváron játszani, de ezt kiegyensúlyozott és boldog emberként kívánja megtenni. Ehhez most el kell mennie. Negyvenöt évesen kapott egy nagy lehetőséget, amivel élni akar. A Lear királyban megformált, viharos sikert hozó szerepe mellé továbbiak várják a következő évadban a Nemzetiben. De ott is kaposvári marad, és ingázni fog. Feleségével itt, ebben az emberléptékű városban szeretnék felnevelni ötéves gyermeküket.


Mohácsira több színház is számít, de ő még nem döntött, hová szerződik

Mohácsi János még nem döntötte el, hova ír alá szerződést. Sokat rendez Pécsett, tavaly két ottani előadása is versenyprogramba került a POSZT-on, a Képzelt beteg nagydíjas lett, idén a Parasztoperával villantott.
A helytartó tavalyi kimaradását fájlalja, a válogatást szerinte színikritikusok hozzáértő csoportjára kellene bízni.