SONLINE

A második világháború utáni évek legismertebb utazó látványosságai közé tartozott az Antalek Cirkusz. Hatalmas ponyvasátrában egyidejűleg több száz néző tapsolhatott a műsornak. Messze földön megcsodálták produkcióikat, mágnesként vonzották a nézőket az erős és ügyes betanított állatok.

Egyik legnagyobb attrakciójuk az volt, hogy a közönség soraiból bárki megbirkózhatott sztárjukkal, az idomított, szájkosaras medvével. Az egy mázsánál is jóval többet nyomó derék maci Zebulon névre hallgatott. No meg a gazdájára, már amikor.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Zebulont megelőzte a híre. Az egyébként jámbor állatot soha senki nem tudta leteperni, igaz, csak elvétve akadt vállalkozó erre a fölöttébb egyoldalúnak tűnő párviadalra. Pedig a tulajdonos ötven dollárt ajánlott föl a jelentkezőnek, és további ötvenet arra az esetre, ha netán valakinek sikerülne a macit két vállra fektetnie. Nos, miután erre még sohasem akadt példa, többnyire úgy ment le a szám, hogy a derék maci a közönség soraiba bújtatott és adott jelre „önként” jelentkező idomárjával kelt párviadalra.

Kaposváron azonban másként történt. Somogy székhelyén ugyanis csődöt mondott a forgatókönyv. Történt, hogy szünet után a tulajdonos láncra fűzve a porondra vezette cirkusza barna szőrméjű sztárját, s megtette ajánlatát. Közönyt remélt, s már-már intett az említett „jelentkezőnek”.

Ám ezúttal Antalek úr ajánlata nem talált süket fülekre. A kakasülőn ugyanis egy kéz a magasba lendült, jelezvén, hogy birkózni kíván. Hajdan Toldi bukkanhatott ily meglepetésszerűen elő a tömegből a nagyképű cseh bajnok nem kis megrökönyödésére.

Kaposváron is síri csend követte az eseményt. Már hogyne követte volna, hiszen a jelentkező nem volt idegen, hanem jól ismert, népszerű személy, nevezetesen Mármarosi János, a Kaposvári MTE városszerte tisztelt nehézsúlyú birkózója.

E váratlan fordulat nemcsak a publikumot, hanem a cirkuszigazgatót is meglepte, de miután a birkózó jóval előbb jelezte szándékát, mint a késlekedő idomár, nem volt apelláta. Mármarosi a hívó szóra sem várva tüstént ledobta zakóját, s inge ujját tűrögetve határozott léptekkel nyomult a porond felé. Az igazgató kínos zavarában, mosolyt erőltetve, jó hangosan még föltette neki a kérdést, hogy jól meggondolta e magát, mire a birkózó azt felelte: ezt talán a medvétől kellene megkérdeznie…

A nézőtéri hangulat a csúcspontjára hágott, kitapintható volt a feszültség. A porondon is. A küzdő felek szembekerültek egymással, Mármarosi görnyedt birkózóállást fölvéve, fogást keresve kerülgetni kezdte bundás ellenfelét. Mind közelebb és közelebb ért hozzá, majd hirtelen mozdulattal átkulcsolta a derekát, s egy erős rántással hanyatt esve a puha homokba, maga mellé fordította Zebulont, aki láncánál fogva magával rántotta a földre igazgató tulajdonosát is…

A pillanatnyi döbbent csöndet fülsiketítő üdvrivalgás követte. Mármarosinak szűnni nem akaró ünneplésben volt része, a berohanók fölnyalábolva a levegőbe dobálták. Versenyen talán sohasem részesült ilyen ovációban.

Városszerte futótűzként terjedt el az eset híre. A cirkuszi társulat kárörvendő tagjainak is jó napjuk volt. Már hogyne lett volna, hiszen zsugorinak tartott igazgatójukat megfosztották száz dollárjától. Ám Antalek úr nemcsak takarékos volt, hanem kitűnő üzletember is. Felmérte, hogy ez a malőr busásan megtérülhet, ezért egy kedvező ajánlattal állt Mármarosi elé. Fölajánlotta, hogy a következő előadásokra is jöjjön el jelentkezőnek.

A birkózó hajlott az invitálásra, ám a mackó keresztülhúzta a cirkuszigazgató számítását. Másnap ugyanis, amikor a program szerint Mármarosi elindult a porond felé, Zebulon őt meglátva – a láncát görcsösen markoló gazdáját magával vonszolva – kivágtatott a bejáraton…