A Juventust verő Bariban juthat ötről a hatra Gosztonyi
Mik ezek?
XÓriási lehetőség előtt áll Gosztonyi András, hiszen a tizenkilenc esztendős labdarúgó az olasz élvonalban szereplő Bari csapatában folytatja pályafutását. A kaposvári nevelésű, ám a felnőtteknél az MTK-ban bemutatkozó futballista egy remek együtteshez került, hiszen a húsz csapatos bajnokságban az újonc AS Bari az előkelő kilencedik helyen áll.
A csapat erejét mutatja, hogy többek között a Juventust és a Palermót is legyőzte, míg a bajnoki címvédő Inter ellen pontot szerzett. Gosztonyi András ráadásul nem egyedüli magyarként tagja a Barinak, hiszen az U20-as egyiptomi világbajnokságon bronzérmet szerzett válogatott karmestere, Koman Vladimir is az újoncot erősíti.
– Milyen útravalóval engedte el Garami József, az MTK mestere?
– Azt mondta, nem szeretne még egyszer az MTK-nál meglátni – fogalmazott Gosztonyi András. – Ez persze azt jelenti, bízik benne, hogy megállom a helyem, s természetesen én is így indulok Olaszországba.
Gosztonyi András (balról) félelmetes cselezőgép...
– A bronzéremmel zárult U20-as világbajnokság után említette, hogy ennek a remek szereplésnek egy új szerződés is a hozadéka lehet?
– Szerencsére ajánlatokban nem volt hiány, s most már elmondhatom, hogy a Bari mellett a Palermo, az Udinese, a Koppenhága, a Tottenham, az Everton és a Videoton is megkeresett. Úgy érzem, hogy a legjobbat választottam, hiszen remek csapathoz kerültem, s nagyon bízom benne, hogy mielőbb be is mutatkozom új együttesemben.
– Milyen apró célokat tűzött maga elé?
– Először be kell kerülnöm a keretbe, aztán a kispadról beszállva élnem kell a lehetőséggel. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, de így vállaltam. Természetesen minél többet szeretnék játszani a Bariban, s a másik nagy álmom, hogy a felnőtt válogatottban is bemutatkozzam, s erre is jó esélyt látok.
– Vasárnap az Atalanta vendége lesz a Bari. Ön is elkíséri a csapatot Bergamóba?
– Igen, szombaton Milánóban csatlakozom új klubomhoz, s onnan repülünk a vasárnapi bajnoki helyszínére. Természetesen még csak lelátózni fogok, de már nagyon várom, hogy együtt legyek a csapattal.
– Koman Vladimir is a Bariban futballozik, kikérte honfitársa véleményét a szerződéskötés előtt?
– Nem, csak az aláírás után hívtam fel, hogy csapattársak leszünk. Mondta, hogy remekül döntöttem, mert egy nagyszerű csapatban játszom majd.
– Mindenképpen csapatot váltott volna ezen a télen?
– Az elmúlt nyáron is úgy volt, hogy eligazolok, de szükségem volt még erre a fél évre, hiszen stabilan és sokat játszottam az MTK-ban. Egyébként akkor sem lettem volna szomorú, ha most nem jön össze a dolog, de nyáron biztos mentem volna.
– Öt gólt szerzett az NB I-ben az ősszel, ám ha minden jól megy a hatodik találatát már az olasz első osztályban ünnepelheti a tavasszal.
– Rúghattam volna többet is, de végül is elmegy. A hatodik gól a Bariban, de szép is lenne.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









