SONLINE

– Mint a dicső csurgói diákévekben: újra együtt a pályán két évvel fiatalabb húgával, Piroskával.
– Pontosabban ő játszik, én meg csak időnként. Az a fránya térdem... – mondta a 38 éves Balogh Beatrix, aki a 2011/2012-es idényben játékosedzőként irányítja a Marcali VSZSE NB I/B csoportos egyletét.

– S mi újság nővérével, az ugyancsak két évvel idősebb Veronikával?
– Testnevelőtanár – amúgy öt gyermekes családanya –, s a csurgói csapatban játszott. Most inkább edzősködik amatőr szinten.

– Mit kell tudni „dióhéjban” a marcali csapatáról?
– A középmezőnyben a 8–9. helyen állunk, de vissza van még két forduló, azaz előrébb kerülhetünk. Amúgy jobbára idősebb játékosok, anyukák alkotják az együttes gerincét. A nem is annyira távlati cél, hogy a saját nevelésű, most még serdülőkorú fiatalokat idővel beépítsük a nagycsapatba.

– Akkor is játékosedzőként, vagy „csak” edzőként irányítaná őket Balogh Beatrix?
– Passz... Időnként iszonyúan fáj a térdem – a porckopásnak sajnos még nem találták fel az ellenszerét... , de az az igazság, hogy imádok játszani, s éppen ezért nagyon nehéz lenne abbahagyni. De hát egyszer sajnos ez az idő is eljön.

– Mind a klubcsapataival, mind pedig a válogatottal nagy sikereket ért el, seregnyi érmet őriz otthon. Melyek a legemlékezetesebbek?
– Mindegyik kedves, valamennyi éremhez kötődik emlék. Ha mégis ki kell emelni közülük néhányat, akkor mindenképpen meg kell említeni a 2000-ben Sydneyben szerzett olimpiai ezüstérmet. A Dunaferrel Bajnokok Ligája-győztes voltam, a Székesfehérvári Cornexi-Alcoával pedig EHF Kupát ünnepelhettem.

– És a 2004-es budapesti Eb-bronzérem?
– 2003-ban elszakadt a térdszalagom, így majd egy évet kihagytam, s közben szültem is. Mocsai Lajos kérésére mégis végigcsináltam az olimpiai felkészülést, ám végül mégsem utaz(hat)tam ki az athéni ötkarikás játékokra. Mondjuk úgy, hogy az Európa-bajnokságon szerzett bronzérem jelentette a vigaszt. Már persze ha egy olimpiát össze lehet hasonlítani az Eb-vel...

– A Sydney-i ezüstérmes csapatnak egy másik csurgói kézilabdázó, az Önnél hét esztendővel idősebb Zsemberyné Simics Judit is a tagja volt.
– Szép éveket töltöttünk együtt; egy évvel korábban a Dunaújvárossal közösen nyertünk BEK-et és Szuperkupát. Az akkori Dunaferr jóval több volt, mint egy csapat. Ha nem is mindennap beszélünk egymással, ám a barátság örökre megmaradt.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Amire még sohasem volt példa: két somogyi alakulat is a dobogóért küzd a kézilabda NB I-ben. Női fronton a Siófok KC-Galérius Fürdő szombaton este begyűjtheti a bronzot, a férfiaknál pedig a Csurgói KK azért küzd vasárnap Balatonfüreden, hogy utána szintén hazai pályán lehessen bronzérmes.
– Szurkolok nekik, hogy össze is jöjjön. Amúgy érdekeltek vagyunk csurgói kézis fronton; a nővérem, Veronika 14 éves Hanusz Egon nevű fia az utánpótlás-csapatot erősíti. Nekem – és Simics Juditnak – annak idején el kellett hagynom Csurgót, Somogyot, hogy előrébb léphessek. Egonnak talán már nem kell.

– A magyar kézilabdasportot a férfi válogatott képviselheti majd nyáron Londonban.
– Szívem szerint azt mondanám, hogy olimpiai bajnokok lesznek, de hát ez irreális kijelentés lenne. Ha jól kijön a lépés, akkor a legjobb hat közé odaérhetnek, ami mindenképpen óriási bravúr lenne.