A PLER otthonában kapott ki a Csurgó
Mik ezek?
XPLER KC–Csurgói KK 30–28 (15–15)
A keddi gyenge játékát megismételve három nap alatt a Magyar Kupában és a bajnokságban is messzebb került a négy közé jutástól a somogyi csapat. A PLER elleni találkozó elején még Budayék ragadták magukhoz a kezdeményezést és többször is két góllal vezettek. Ezt követően érthetetlen módon a már kedden sem működő két irányítós felállással próbálkozott a csurgói edző, de gyorsan három gólos előnyt szerzett a PLER. Egy jó két perc kihasználással a félidő végére még 15–15-re egyenlített a Csurgó.
A második félidőben ismét a somogyi együttes kezdett jobban. Kétgólos vezetésnél többször is növelhette volna előnyét a vendégcsapat, de ekkor egy csurgói átlövő sem volt a pályán. Ennek következtében, illetve a hazai pálya előnyét élvezve tartósan három-, négy gólos előnyre tett szert a fővárosi gárda. A végjátékban már csak faragni sikerült ebből a különbségből. A játék alapján megérdemelten tartotta otthon a két bajnoki pontot Adorján Gábor együttese.
Budapest, 400 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
PLER KC: Paul – Lékai 7/2, Bakos 2, Balogh Zs. 8/1., Rév 3/1, Lendvay 6, Pordán 2. Csere: Novák (kapusok), Kupi, Korsós, Székely, Gazdag, Forgács 2, Tóth J. Vezetőedző: Adorján Gábor.
Csurgói KK: Nikolics – Kemény 3, Cifra 2, Buday 3/2, Szöllősi 3, Józsa 4, Fodor 2. Csere: Hudák (kapus), Oláh 5/2, Frey 3, Nagy M. 3, Gelley, Szabó B., Kökény. Vezetőedző: Buday Ferenc.
Kiállítások: 14 perc, illetve 16 perc.
Hétméteresek: 5/4, illetve 4/4.
Jók: Lékai, Balogh Zs., Paul, illetve Nikolics, Józsa, Oláh.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









