A szurkolók nem kímélték a bírókat a meccs után - fotó
Mik ezek?
XCsurgói KK–Pick-Szeged 32–33 (20–17)
– Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a Szeged nem véletlenül szerepel a Bajnokok Ligájában, még akkor is, ha nem minden meccsükön vannak csúcsformában, ami egy ilyen hosszú és fárasztó menetelésnél teljesen természetes, vagyis ők a találkozó esélyesei. Mindettől függetlenül persze meglehet őket fogni, de ahhoz az szükséges, hogy mindenki a maximumot nyújtsa, és igazi csapatként játsszunk – mondja a mérkőzés előtt Buday Ferenc, a csurgóiak mestere.
Az első vaskos meglepetés közvetlenül a kezdés előtt éri az embert. A nézőtéren akadnak foghíjas helyek és nem is zúg az aréna; csendesek (legalábbis egyelőre még) az emberek. Aztán amikor a házigazda csurgói játékosok is kivonulnak pillanatok alatt forróvá válik a hangulat.
Kezdődik a meccs. Elemi erővel szól a „Csak a Csurgó”. Majd kis híján repednek a falak, amikor Oláh Gábor megszerzi a vezető találatot. Továbbra is lendületben maradnak a hazaiak, közben Hudák Henrik a kapuban lehúzza azt a bizonyos rolót. 3–1-re, majd 5–3-ra megy a Csurgói KK, s egy emberként talpon a B-közép. Buday Dániel csoda-gólokat lő, s a 11. percben 8–4-nél már időt kérnek a szegediek. Ez után bő egy perc alatt három gólt is dobnak a vendégek az emberhátrányban játszó csurgóiaknak, akik azonban nem omlanak össze.
Buday Dániel kiváló teljesítményt nyújtott a Szeged ellen
Oláh Gábor mellet Dömös Tibor és Buday Dániel is – igaz utóbbi elhibáz egy büntetőt – kitartóan szaggatja a hálót, miközben az első játékrész végére visszaáll a háromgólos hazai előny. Kisebb fieszta kezd kibontakozni a csurgói csarnokban... Te jó ég, mi lesz itt, ha tényleg megverik a Szegedet!?
A második felvonásban egy darabig tartja háromgólos előnyét az elképesztő elánnal küzdő somogyi alakulat, amikor 23–20-nál a sporik kettős kiállítást fújnak. Zubai Szabolcsnak ez már a harmadik kétpercese, azaz indulhat zuhanyozni, Budayt viszont érthetően a pártfogásába veszi a hazai publikum. A játékrész közepén éri utol ellenfelét a szegedi egylet, majd át is veszi a vezetést.
Fodor Krisztián hiába lő két álomszép gólt, Luka Zvizej és az egyre inkább belelendülő Katzirz Dávid találataival tudja tartani egygólos előnyét a vendég csapat. Elképesztő feszültség lehet a játékosokban; a hazaiak nem egyszer egymást csitítják, illetve fogják le. A két edző külön esettanulmány. Az első pillanattól kezdve együtt élnek a játékkal, egyetlen másodpercre sem ülnének le, a szegediek mestere kap is rendesen a hazai publikumtól.
A végjátékban aztán Buday Dániel is kénytelen elhagyni a küzdőteret. Láthatóan mindkét társaság kellően elkészült az erejével, az utolsó tartalékaikat mozgósítják. Bő egy perccel a rendes játékidő letelte előtt Buday-mester hiába kér időt: a kétgólos hátrányt ugyan egyre csökkentik, ám mindkét bajnoki pontot a szegediek kaparintják meg.
Az összecsapásnak ugyan vége, ám sokáig nem csitulnak a kedélyek; a hazai csapat tagjai közül többen is – a szurkolósereggel együtt – a játékvezetőket veszi elő, akiknek a mérkőzés hajrájában valóban volt néhány érdekes ítélete, amelyek nem a szegedieket sújtották.
Csurgó, 700 néző. V.: Ágnecz, Sipos.
Csurgói KK: Hudák – Buday D. 4, Dömös 6, Oláh G. 8/1, Fodor K. 4, Szőllősi 1, Nagy M. 5. Csere: Nikolics (kapus), Szabó B., Frey T. 3., Kökény 1, Erdélyi, Józsa. Edző: Buday Ferenc.
Pick-Szeged: Marjanac – Oszmajics, Andjelkovics 5, Zubai 2, Stranovsky 3, Kos 1, Zvizej 9/2. Csere: Liszkai (kapus), Herbert, Vadkerti, Krivokapics 3, Katzirz 9, Nenadics 1. Edző: Dragan Djukics.
Kiállítások: 14 perc, illetve 16 perc; büntetők: 2/1, illetve 2/2.
Buday Ferenc: Amit szívem szerint mondanék, azt nem tehetem meg... Végig keményen tartottuk magunkat, méltó ellenfelei voltunk a Szegednek. Sajnálom és egyben bosszantó, hogy a két játékvezető nem tudott felnőni a rangadó színvonalához.
Dragan Djukics: Tudtuk, hogy a Csurgó jó csapat, s éppen ezért kemény mérkőzésre számítottunk. A találkozó sorsát végül a nagyobb rutinunk döntötte el; mi több ilyen éles tétmeccset játszunk, mint a csurgóiak, s ezt most hasznosítani is tudtuk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. rocco14 2010. március 2. 22:00
Azért a nézőszámhoz hozzátenném hogy szerintem nagyon sokan voltak,figyelembe véve hogy a mérkőzés hétköznap 17 órakor kezdődött.Nekem is nagyon sok ismerősöm dolgozott aki meg vidéken tanul nem tudott hazajönni.A csapat kitűnően játszott remek meccs igazi kéziünnep volt.
HAJRÁ CSURGÓ
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









