Doppingellenőrzés: három kaposvárit szúrtak ki
Mik ezek?
XPéntek este a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata a Kecskemét ellen 3–1-re megnyerte a kupadöntőt. Három sportolót azonban kiemeltek az ünneplők közül: a csapatkapitány, Kántor Sándor, az ifjú feladó, Kaszap Tamás és az együttes liberója, Molnár Dávid került a doppingellenőrök célkeresztjébe.
– Mindkét döntős csapatból három-három játékost hívtak ellenőrzésre – mondta szombat délelőtt Kántor Sándor. – Tőlünk Kaszap Tamásnak, Molnár Dávidnak és nekem volt jelenésem, míg a Kecskemétből Csala Bernátnak, Bagics Balázsnak és Németh Ferencnek kellett mintát adnia. Az esetünkben vizeletmintáról volt szó, de lehetett volna vér is vagy kombinálva. Számomra nem volt furcsa, hiszen Olaszországban már többször is ellenőriztek. Az egyik játékos azonban még sohasem volt hasonló helyzetben, őt alaposan megviselték a történtek.
Kántor Sándor hozzátette: két ellenőr volt. Az egyikük a szobában figyelt, a másikuk pedig azt ellenőrizte, honnan érkezik a vizelet… – A végeredményt tekintve teljesen nyugodt vagyok, hiszen tudom, hogy a csapattársaim közül senki sem él tiltott szerekkel és én sem doppingoltam soha – tette hozzá a világklasszis röplabdázó.
– Amíg az ellenőrzés tartott nem használhattuk a mobiljainkat – folytatta Kántor Sándor. – Én másfél órát voltam bent, ezalatt hetvennyolc darab sms-t kaptam és száznégy nemfogadott hívásom volt. Az üzenetek között akadt olyan is, melytől még én is meghatódtam. Így szólt: „Köszönjük Sanyi, ismét jó volt kaposvárinak lenni!”.
– A kupadöntő legnagyobb „vesztesei” az új játékosaink voltak – avatott be a meccs utáni történésekbe Kántor Sándor. – Szinte az összes benzinkútnál megálltunk és azok fizettek, akik még nem nyertek Magyar Kupát, hát mit ne mondjak, alaposan megvékonyodott a pénztárcájuk... Körülbelül hajnali fél négykor értünk haza, természetesen ekkorra már mindenki elfáradt, de nem pihenhetünk sokat, hiszen hétfőn már bajnoki mérkőzés vár ránk...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









