Drámai csatában jutott túl a Siófok a Fradin
Mik ezek?
XFerencvárosi TC–BFC Siófok 2–1 (0–0)
Négy helyen változtatott Horváth Károly szakmai igazgató a Győr elleni együttesén, igaz a télen igazolt hat labdarúgója nem játszhatott. Katona, Csordás, Kecskés és Nomel helyett Fehér, Homma, Ludánszki és Csermelyi kezdett.
A siófoki előny tudatában, illetve a gyors hazai gól reményében azonnal támadólag lépett fel a Fradi. A legnagyobb helyzetet Schembri puskázta el, aki elől Graszl mentett. A szorításból húsz perc után jöttek ki a balatoniak, amit Délczeg, majd Mogyorósi lövése jelzett. A folytatásban Molnár védett nagyot: Miljkovic már elment volna mellette, amikor kifutva a kapujából elütötte előle a labdát. A másik oldalon Csermelyi lövés okozott riadalmat. Az első játékrészben jól őrizték előnyüket a balatoniak, akik agresszívebb játékkal rukkoltak ki, mint legutóbb a Győr elleni bajnokin. Nem kerülték a párharcokat és azok nagy részét meg is nyerték és labdaszerzéseikkel néhol zavart is okoztak a Fradi védekezésében.
A második félidő elején Délczeg mutatott be egy szólót a jobb oldalon, melynek végén Miljkovic lerántotta a tizenhatos vonalán (vagy talán belül). Három perc múlva jött vendéggól, melynél Csermelyi harcosságát is dicséret illeti. Utóbbi „kaparta ki” a lehetőséget Hommának, aki kilőtte a bal felsőt. A folytatásban kettőt cserélt Prukner László és a beálló Tóth Bence első labdaérintéséből betalált! A padlón lévő hazaiak vérszemet kaptak, egy perc múlva Csizmadia fejelt kapufát, majd Schembri bólintott a kapuba. Az eső félidőben látott határozottságnak már nyoma sem volt, sőt a folyatásban Tóth Bence rúgott kapufát szabadrúgásból, míg a másik oldalon Ludánszki bombáját védte Haber. A hajrában alaposan beszorították ellenfelüket a zöld-fehérek, de Novákéknak sikerült kihúzniuk újabb kapott gól nélkül a parázs hangulatú, hajtós mérkőzést, ami a legjobb nyolc közé jutásukat jelentette a Magyar Kupában a bajnokság második helyén álló együttessel szemben!
Albert-stadion, 2000 néző. V.: García
Ferencvárosi TC: Haber – Csizmadia, Tutoric, Balogh Z. – Maróti – Andrezinho (Morales, 46.), Rósa D., Heinz (Abdi, 55.), Józsi (Tóth B., 55.) – Schembri, Miljkovic. Szakmai igazgató: Prukner László.
BFC Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Graszl K., Fehér Zs., Novák – Tusori – Délczeg (Horváth A., 90.), Ludánszki (Márton D., 89.), Homma, Lukács T.(Kecskés, 76.) – Csermelyi. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
Gólszerző: Tóth B. (56.), Schembri (61.), illetve Homma (51.).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









