Emlék marad az örökrangadó
Mik ezek?
XA fellebbezési határidő csütörtöki lejártával véglegessé vált, hogy a Dombóvár KC nem indulhat az NB I/A-csoportos Férfi Kosárlabda-bajnokságban, így a Kaposvári KK ellen biztosan nem láthatjuk tolnaiakat.
A sportág berkeiben régóta téma az NB I/A-csoportos csapatok nevezése. Számtalan információ keringett a sorozatos tartozásokról, s arról, hogy melyik együttes nem tud nevezni a pontvadászatra. Az első határidő lejártakor négy gárda jelentkezését nem fogadták el a szövetségben.
A négy együttes között volt a több éve súlyos tartozásokat görgető Kaposvári KK is. A somogyiak azonban a második fordulóra eredményes hiánypótlást nyújtottak be (ami persze nem jelenti azt, hogy eltűntek volna a tartozások), így elfogadták a nevezésüket.
A négy elutasított együttesből végül két csapat a Dombóvár KC, valamint az MJUS-Fortress Körmend maradt, melyek hiánypótlását nem fogadták el. Számukra csütörtök délig volt határidő a fellebbezésre és a szükséges papírok beszerzésére. Nos a vasiak végül célt értek, így maradhatnak az élvonalban. A tolnaiak - információink szerint - hivatalos fellebbezést sem nyújtottak már be, ezzel nem volt érvényes nevezésük.
Az NB I/A-csoportját tehát jelenleg tizenhárom gárda alkotja a férfiaknál.
Természetesen a szövetség célja nem más, mint a létszám feltöltése. Ennek érdekében már pénteken délig megjelenik az a pályázat, melyen részt vehet valamennyi NB I/B-s és NB II-es együttes is. A határidő szeptember 7-e lesz. A beérkező pályamunkákról ezt követően dönt a versenybizottság.
Amennyiben nem akad egyetlen olyan sportszervezet sem, amely megfelel a szükséges feltételeknek, akkor a jelenlegi tizenhárom csapattal startol októberben a pontvadászat. Ebben az esetben a rajtig valamennyi érdekelt NB I/A-csoportos csapat képviselőit összehívják, hogy az esetleges új versenykiírásról tárgyaljanak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









