Falco-SZOVA KC - Kaposvári KK 105-82
Mik ezek?
XA somogyiak 18 órakor lépnek pályára az Arena Savaria sportcsarnokban. A találkozó akár döntőnek is nevezhető, miután a legjobb nyolc közé jutásért vívott harcban a két gárda közvetlen rivális.
A papírforma alapján a hazaiak számítanak esélyesnek. Kálmán László mellett négy idegenlégiós alkotja a gárda gerincét. Nikola Lazics vezetőedző együttese Horváth Zoltán tragikus halála után több helyen alakult át.
Jelenleg az Arnas Kazlauskas, Winsome Frazier, Donald Wilson, Emmanuel Dies kvartettre bizton támaszkodhat a tréner. Érdekesség, hogy utóbbi szerződését épp a kaposváriak elleni találkozó előtt véglegesítették a szezon hátralévő részére.
A szombathelyiek kiütéses sikert arattak Salgótarjánban is, 106–87-es győzelemmel hangolva a kaposváriak elleni rangadóra. A somogyi kék-fehérek is sikeresen vívták meg legutóbbi bajnoki mérkőzésüket. A tartalékos Dombóvár KC elleninél azonban bizonyosan komolyabb ellenállásra számíthatnak Vojvodáék a sárga-feketék otthonában.
A kaposváriaknál továbbra is kérdéses Hendlein Roland játéka. A szintén sérüléssel bajlódó Dávid Gergely már edzett a héten és számíthat rá Fekete Ádám vezetőedző.
Ahhoz, hogy a kaposváriak győztesen távozzanak Szombathelyről valóban extrateljesítményekre lesz szükség. Ehhez pedig fegyelmezett csapatvédelezés kell, hogy társuljon. Mint szinte mindig, ezúttal is kulcskérdés lesz a legmeghatározóbb hazai játékos, Kálmán László őrzése.
A MECCSET NÉZZE ITT!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









