SONLINE

Az 1992-es barcelonai seregszemle után – miután kiderült, hogy a házigazdák férfi kosárválogatottja csalt – kivették a paralimpia műsorából az értelmileg sérült sportolókat. Kerek két évtizedet kellett arra várni, hogy újra visszakerülhessenek, ám az augusztus 23-án kezdődő londoni játékokon a magyar színeket csak kizárólag mozgáskorlátozott sportolók képvisel(het)ik.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Mind a mai napig sem levélben, sem pedig e-mailben semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam arról, hogy miért marad ki az utazó úszócsapatból Széchenyi András – mondja elkeseredetten Kovácsné Solymossy Mária, Széchenyi András mestere. – A berlini verseny előtt az egyik versenyzőtársa szólt, hogy nagy „gáz” van; így szembesültünk azzal, hogy London csupán álom marad.
A döntés értelmében az angol fővárosba utazó magyar úszócsapatban – a többi sportághoz hasonlóan – csak mozgáskorlátozott sportolók kapnak helyet, egészen pontosan tízen. Széchenyi András mellett még hárman úsztak szintidőt, ám valamennyien maradnak.

– Az S14 kategóriában három számban – nevezetesen 100 mellen, 100 háton és 200 gyorson – avatnak majd győzteseket – folytatta Kovácsné Solymossy Mária. – Egyik sem András száma, ám átálltunk, hogy ott lehessen Londonban. Tavaly a berlini Európa-bajnokságon 100 háton már megúszta a szintidőt – akkor bronzéremmel térhetett haza –, idén tavasszal pedig Berlinben és Splitben újra teljesítette a szintet, s Sheffieldben is kitett magáért. Csak azt tudnám, hogy miért hitegettek bennünket? Ráadásul a külföldi versenyekre úgy jutottunk ki, hogy a saját zsebünkbe nyúltunk, támogatók és szponzorok után futkoztunk. Amúgy a magyar mozgáskorlátozott úszócsapatban a férfi vonal valóban roppant erős, a nőknél viszont többen is akadnak, akiknél András sokkal jobb eredményt ért el. Érthetetlen és felfoghatatlan ez a döntés; nincs jobb szó, egyszerűen kinyírják így az utánpótlást. Most én teszem fel a kérdést: hol az annyiszor hangoztatott esélyegyenlőség...?



S hogy milyen eredményre lenne képes Széchenyi?
– Szerintem mindhárom számban a döntőben lenne a helye, 100 háton pedig akár a dobogó is összejöhetett volna – folytatta  Kovácsné Solymossy Mária. – Már persze ha folytatnánk a felkészülést, utaznánk az edzőtáborba, és mehetnénk Londonba. Leálltunk, mert így nincs értelme tovább dolgozni. Azt mondtam Andrásnak, menjen el, végre vakációzzon egyet a nyáron...

A legszebb az egészben, hogy az 1. MCM KFT. – amely hosszú évek óta önzetlenül támogatja más sportágakhoz hasonlóan az értelmileg sérült kaposvári úszókat – állta volna az utazás és a kinttartózkodás költségeit. Horváth Éva, az 1. MCM KFT. ügyvezetője próbált lelket önteni beléjük. Azt mondta, nyugodjanak meg, mert nem kidobott pénz az, amit Széchenyi András paralimpiai felkészülésére fordítottak.
– Nyolc éves korom óta úszom, de most nem tudom, hogyan tovább. Szeretek úszni, így azonban nem látom sok értelmét...
– mondta csalódottan amolyan zárszóként a 23 éves Széchenyi András, aki másfél évtizede kezdett úszni.
Hát ez tényleg para a javából...